Kosztolányi Dezső: Édes Anna (elemzés)
- A regény egzisztencialista olvasata
Az egzisztencialista regény az emberi élet nagy kérdéseire (születés, élet, halál, szerelem, szenvedély) keresi a választ. Nem valamilyen gondolatot vagy tételt akar illusztrálni, hanem önállóan elemzi a lét és a létezés problémáit.
Milan Kundera megfogalmazásában az egzisztencialista regény „Az a prózai nagyforma, amelyben az író kísérleti egókon (a hősökön) keresztül vizsgálja a létezés néhány nagy témáját.”
Ennél a műfajnál tehát a történet csak ürügy arra, hogy az író a lét kérdéseiről elmélkedhessen, kifejthesse gondolatait, véleményét.
Édes Anna nem érti, és nem tudja értelmezni létének összefüggéseit, a környezete pedig őt nem érti meg, így a művet a meg-nem-értés egzisztencialista regényének is szokták nevezni.
A tragédia után az emberek kibeszélik és félreértelmezik a megmagyarázhatatlan eseményt, Annát nem is akarják megérteni, így a regény a meg-nem-értettségről, a félreértelmezés sorsrontó erejéről is szól.
Kulcsfontosságú benne a kibeszélés, a pletyka szerepe, ami hasonlóságot teremt a cselédlány és az író helyzete között. Kosztolányit kibeszélik az utolsó fejezetben, Annának pedig már az érkezését is pletykák és suttogások előzték meg.
Mintha Vizyné apránként, adatról adatra haladva építené fel leendő cselédjének alakját: először hogy mire képes, aztán, hogy milyen vallású, hogy hol született. Amikor végül kiderül a neve is – Anna –, már szinte készen is van a mítosz.
Ez a mítosz Anna megjelenésével nemhogy szertefoszlott volna, hanem új irányokat vett: most már nemcsak Vizyék, hanem az egész környék róla beszél. A gyilkosság azonban egyáltalán nem illik bele ebbe a jól felépített legendába; sajátos módon zavarba is jön tőle az úri társaság.
A pletyka, a szóbeszéd romboló hatása tehát mind a keretfejezetekben, mind a történetben megmutatkozik. Az ember ki van szolgáltatva a nyelv rontó hatalmának, a felszínes ítélkezésnek, a meg-nem-értésnek: mindez közös Édes Anna és Kosztolányi helyzetében.
A pletyka ellentéte az, amit Anna képvisel: a nyelvi szegénység, korlátozottság. Ezt jelzi például, hogy a bírósági tárgyaláson az elnök fordítja le emberi beszédre Anna hallgatását.
Az író lényegében a nyelv segítségével ábrázolja a nyelvi képesség beszűkülését, a szó erejével fejezi ki a kimondhatatlant. Anna nyelvi szegénységével, artikulációra való képtelenségével áll szemben a többi szereplő locsogása.
A probléma fontosságát jelzi, hogy az első és utolsó fejezet, mely keretbe foglalja a regényt, azt példázza, hogy az emberi élet titkát, a megfejthetetlent beszélik szét, s a szavak tengerében elvész a lényeg.
„Legalább a Krisztinában ezt beszélték” – olvashatjuk Kun Béla menekülésével kapcsolatban, a zárófejezetben pedig Druma és két kortese ad „egyértelmű” választ a Kosztolányi-jelenségre.
A köznapi kommunikáció értelmetlenségét jelzi az a visszatérő motívum is, hogy gyakran valami külső zaj nyomja el a beszélgetést: zajforrássá silányul az emberi szó. „De amit mondott, azt már nem lehetett hallani”…
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 20. oldalra!
Nagyon tetszett a mű. Meghökkentett és megrendített.
Az elemzés előtt pedig le a kalappal!
Egy matek-fizika tanár