2. A regény lélektani-pszichológiai olvasata

Ez a leggyakoribb olvasat. Az Édes Annát ugyanis az első magyar lélektani regények között tartjuk számon.

A lélektani regény legkorábbi példája Goethe Az ifjú Werther szenvedései című regénye. A műfaj a 19. század második felében élte virágkorát (Dosztojevszkij, Flaubert munkásságában), a realizmus és a naturalizmus iskolájában forrott ki, és újabb csúcsát majd a 20. században éri el (James Joyce, Thomas Mann, Virginia Woolf regényeiben).

A 19. és a 20. századi regény között a legnagyobb különbség éppen a lélektaniság kialakulása, a befelé fordulás és ezzel párhuzamosan a történetmondás, az ok-okozati összefüggések háttérbe szorulása. A szereplőket a tudatalattijuk és az érzelmi világuk irányítja.

A lélektani regény egyik első és legmaradandóbb magyar példája az Édes Anna, amely irodalmi értékben Thomas Mann korabeli műveihez mérhető. Később a műfaj kiemelkedő magyar képviselője Németh László lesz, akinek Iszony (1947) című regényét az Édes Anna több ponton is megelőlegezi.

Az Édes Anna nem egyedülálló Kosztolányi életművében: műveire általában is jellemző a lélektaniság.

Lírájában (pl. A szegény kisgyermek panaszai című versfüzérben) és korábbi regényeiben (Nero, a véres költő, Aranysárkány) is hangsúlyos a lélektani vetület. Novelláiban is többnyire valamilyen lélektani tétel, igazság ölt formát. Az események önmagukért nemigen érdekelték, az emberi cselekedetek rejtett titkát, okait akarta felderíteni. Ironikus ábrázolása mögött mindig érezhető az emberi részvét. 

A lélektani regény a lélekábrázolást állítja a középpontba: nem a cselekmény a fontos, hanem az út, amit a főszereplő megtesz. A hangsúly a lelki folyamatokon van a történések helyett.

Édes Anna és a vele kapcsolatban álló szereplők (Vizyné, Jancsi stb.) ábrázolásakor Kosztolányi a lélektani regényekre jellemző analitikus módszert követte. Egyaránt elemzi a szereplők tudatalatti és tudatos viselkedését is és a cselekménynél magánál sokkal fontosabb a személyiség mélyén rejtőző ösztönök, irracionális tartalmak feltárása. Az embert mozgató titokzatos erők érdeklik.

Ugyanígy pl. Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című regényében sem a cselekmény, hanem a bűntudat, a bűntett lélektani vetülete a fontos. Hasonlóképp lélektani regény Babits Mihály Gólyakalifája, amelyben a főszereplő kettős életét követhetjük nyomon.

Kosztolányi sokat foglalkozott a pszichoanalízissel, és az Édes Annát tudatosan építette a mélylélektan fonalára. A regény alakjai lélektani típusok.

Persze nem úgy mutatja be a lelkiállapotokat, mint Dosztojevszkij, ő nem ás mélyre, nem végez lélekelemzést, regénye fókuszában mégis egy lélektani tétel áll, amelyet érzékeltetni és illusztrálni akar.

Lényegében a korabeli pszichológia tudományos felismeréseit illusztrálja a műben. Anna viselkedése összekapcsolható Sigmund Freud elfojtás-kitörés tanával, amelyet 1909-ben fejtett ki.

Freud szerint nem mindig van logikus magyarázat a tetteinkre. Az ember saját magát se tudja kiismerni és uralni, mert magatartását nemcsak a tudatos énje irányítja, hanem tudattalan tartalmak is. Anna tettére nincs racionális magyarázat: ő maga sem tudja megindokolni (ez igazolja Freud tézisét).

Vannak bizonyos akaratlan cselekvések (ezeket Freud tüneti cselekvéseknek nevezi), amelyek olyan dolgokat fejeznek ki, amelyeket az ember maga sem sejt bennük, és amelyeket nem közölni, hanem épphogy elrejteni akarna.

Például Anna maga sem tudja, hogy csendes szelídsége, engedelmessége mögött milyen indulatok lappanganak és halmozódnak. Ezek az öntudatlan lelki sérelmek hirtelen, meglepetésszerűen fakadnak fel a bál éjszakáján és késztetik arra, hogy a gyilkosságot elkövesse.

Az elfojtás-kitörés tannak megfelelően a sok észrevehetetlen, apró sérelem, a megaláztatás, az elnyomás, a viszonzatlan szerelem, szóval mindaz, amit Anna elfojtott, tudatalattijának részévé válik, és végül agresszió formájában tör a felszínre. Látszólag indokolatlanul öli meg gazdáit, de bár tettének nincs egyetlen konkrét oka, lélektanilag van rá magyarázat.

Mégsem tekinthetjük az Édes Annát a pszichoanalízis példaregényének, mivel Kosztolányi elutasítja, hogy Anna tettét egyetlen okkal meg lehessen indokolni. Szerinte az emberi személyiség ehhez túlságosan sokszínű. Minden olyan eszmét és gondolatot elvet, amelyik leegyszerűsítő magyarázatra törekszik, amelyik egyetlen okkal magyarázza a sokszínű világot és az emberi életet.

Nem véletlen, hogy az elbeszélő ironikusan szól arról az ambiciózus védőügyvédről, aki Pierre Janet lélektani tanulmányából idéz részleteket Anna tettének megokolására.

Valójában Kosztolányi felfogása közelebb áll Ferenczi Sándoréhoz, mint Freudéhoz. A pszichológus Ferenczi, aki közeli barátja volt az írónak, a kriminológia és a pszichoanalízis kapcsolatát vizsgálva azt írta:

„A bűntettesek tudatos bemondása és a bűncselekmények ténykörülményének még oly beható megállapítása sem fogja soha kielégítő magyarázatát adni annak, miért kellett annak az egyénnek az adott helyzetben azt a cselekedetet elkövetnie.

A külső körülmények a tettet igen sokszor egyáltalán nem indokolják, a tettes pedig – ha őszinte – be kell, hogy vallja, hogy tulajdonképpen maga se tudja, hogy mi vitte rá a tett elkövetésére, legtöbbször azonban nem őszinte még önmagával szemben sem és utólagosan keres és talál magyarázatokat alapjában értelmetlen és lelkileg indokolatlannak látszó viselkedésére, vagyis racionalizálja azt, ami irracionális.” 

Anna helyett a tanúk végzik el ezt a racionalizálási feladatot a bírósági tárgyaláson. Druma Szilárd szerint a lány egész éjjel a kést kereste, s a bűntett politikai hátterét hangsúlyozza, Ficsor szerint már régóta készülődött a tettre, Ficsorné szerint rossz lány volt.

A regénynek nem az érthetetlen gyilkosság az egyetlen pszichológiai vetülete: ide tartozik a patologikus esetnek számító Vizyné személyiségzavara is.

Tévedés lenne azt gondolni, hogy Vizyné nem szereti Annát. Csakhogy ez a szeretet, már-már szerelem, perverz, beteges kötődés, amire az asszonynak azért van szüksége, hogy elvesztett kislányát pótolja a cseléddel.

Annához való ragaszkodásában Vizyné az anya-lánya kapcsolatra jellemző szintet ér el. Ugyanakkor azt nem fogja fel, hogy a birtoklás, a lelki terror és a másik elnyomása nem szeretet. Ez az ő tragédiája.

Érdekes módon Vizyné patologikus tulajdonságaiból néhány Annában is megvan, pl. kényszeres tevékenységeiben. A rend és a tisztaság megteremtésére irányuló állandó takarítási kényszer jól mutatja a cselédlány megrögzöttségét is. Csakhogy mivel Vizyné elnyomja Anna személyiségét, Anna kényszerességének oka lényegében maga Vizyné.

Ami cselédként Annát tökéletessé teszi, az emberi értelemben mind negatívum. Anna azért tökéletes, mert nincs szeretője, mert nem barátkozik a többi cseléddel, mert nem érintkezik a családjával, s főképp, mert soha semmiben nem száll szembe gazdái akaratával.

Hogy cselédként tökéletes lehessen, minden egyéni vonását le kell vetkőznie, és teljesen azonosulnia kell funkciójával. Így válik élettelen embergéppé.

Kosztolányi nem akart magyarázatot adni a történetre, hanem nyitva hagyta az utat az értelmezések előtt. Németh László erről így vélekedik:

„Az engedelmes, baromin türelmes cselédlányban a sok apró bántalom a tudattalanban gazdái életébe kerülő gyilkossággá összegződik. Ez az összegzés bizonyára elképzelhető. De szabad volt-e ennyire a sötétben hagyni azt a lelki réteget, amelyben a regény voltaképpen történik, elhallgatni az összeadást s egyszerre az összeggel robbanni ki. A lány lelkének csak a baromi sima homlokzatát mutatja, s csak egy pillanatra merül föl a homlokzat mögül a gyilkossá vált tudattalan.”

Devecseri Gábor értelmezése is érdekes, aki felteszi a kérdést, hogy vajon ki hívta elő Édes Anna lelkének legmélyebb bugyrából a gyilkost. „Vizyné. Vizyné megölette magát Édes Annával. Ilyenformán öngyilkos lett. De – mert életét a cseléd-probléma nyűgözte le – a cseléd által. Halálát ő maga választotta magának.”

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 19. oldalra!