Az író véleménye

Van egyetlen személy a regényben, aki mintha Kosztolányi hangján szólna. Bár véleménye csak egy az Anna tettét megítélő sokféle vélemény közül, felfogása alapvetően Kosztolányi kései verseinek világképét tükrözi, ezért szokták az író szócsövének is tekinteni.

Ez a személy pedig az idős, beteg Moviszter Miklós, ő a regény legfontosabb szereplője és Kosztolányi szócsöve. Alakját a szerző önmagáról, egy barátjáról és anyai unokatestvéréről, Csáth Géza idegorvosról mintázta.

Ő fejtegeti az író véleményét mindenféle témáról:

• a kommunizmus hibájáról („A kommunistáknak is az volt a hibájuk, hogy egy ideált meg akartak valósítani. Egyetlen ideált se szabad megvalósítani. Akkor vége. Csak maradjon fönn, a felhők között. Úgy hat és úgy él.”);
• az „emberiség” szeretetéről („Csak Péter és Pál van. Emberek vannak. Nincs emberiség.”);
• a politika hitványságáról („a politika mindenkor csak az éhes emberek tülekedése… s minden rendszer csak azért tör hatalomra, hogy párthíveit állásokban ültesse…”).

Moviszter doktor különös figura. Fiatalon egyetemi tanársegéd és sikeres szívspecialista volt Berlinben, történetünk idején itthon a közkórházakban és a munkásbiztosítóknál dolgozik.

Elég szerencsétlen karakter, aki szintén szenved: „Betegebb volt, mint akármelyik páciense.” Halálos betegnek mondják, cukros, és mindenki lemondott már róla, ennek dacára mégis hosszú életet élt, mely igazát szimbolizálja. A környezetében élők várják, hogy mikor hal meg.

Amellett nem egy férfimintakép: kicsit szánalmas, mindenki leinti, lenézi (nem vesznek róla tudomást, nem kíváncsiak a véleményére). Túl szelíd, túl jámbor karakter.

Két nő között él, és mindkettő basáskodik felette: idős ember létére fiatal felesége van, aki elnyomja őt és folyamatosan csalja, de még a saját cselédje is elnyomja (rászól a betegre). Milyen férfi az, aki ezt engedi? Az ilyenre ma azt mondanánk, tutyimutyi, papucs.

Ugyanakkor ő az egyetlen, aki Anna mellett áll, aki megérti őt, aki észreveszi, milyen hidegek vele, hogyan gúnyolják. Többször is hangot ad véleményének: Vizyéknél is, a bíróságon is.

A gyilkosság 1920. máj. 28-án történik, a tárgyalást csak novemberben tartják. A tárgyaláson Anna ugyanúgy ki van szolgáltatva, alá van vetve a bírónak, mint előtte Vizynének vagy Jancsinak.

Mindenki ellene vall (Ficsorék, Moviszterné, még saját édesapja is), mert mindenkinek fontosabb a saját érdeke a lány sorsánál.

A házbeli ügyvéd, a karrierista, törtető, gátlástalan Druma Szilárd politikai bűnügyet lát bele az esetbe, „a bolsevizmus utolsó kilengését”. Nem érdeke, hogy foglalkozzon Anna ügyével. A többiek úgy tesznek, mintha a lány kezdettől fogva galád lett volna, erényeit is ellene fordítják.

De ez nem is meglepő. Anna és Moviszter kivételével a regény összes fontosabb szereplője érdekember, mindegyiküket egy önző cél elérése vezérli. Ficsor az anyagi hasznot, Druma a politikai befolyást, Moviszterné kalandokat, Jancsi a testi élvezeteket hajszolja.

Velük szemben Anna és Moviszter értékemberek, a szeretet, az emberség, az erkölcs és a humánum képviselői (Anna ösztönösen, a doktor tudatosan). Empatikus emberek, akik mások igényeit a sajátjuk elé helyezik.

Egyedül Moviszter mondja ki az igazságot mint a védelem tanúja: „Nem úgy bántak vele, mint egy emberrel, hanem mint egy géppel. Gépet csináltak belőle. Embertelenül bántak vele. Cudarul bántak vele.”

A tárgyalás és az ítélethozatal pontos, tárgyilagos leírásától stilisztikailag is elkülönül a doktor vallomása.  Kosztolányi itt egy pillanatra kilép az elbeszélői személytelenségből, és biztatja, bátorítja a saját szereplőjét, közvetlenül és szenvedélyesen szólítja fel az Anna melletti tanúságtételre:

„Hát hol vagy, öreg doktor, te haldokló, a gyógyíthatatlan betegségeddel…? Elvesztél te is, és már senki sincs ezen a földön? Ha még élsz, ha csak egy szikrányi lélek lobog benned, akkor teneked most itt a helyed, akkor el kellett jönnöd.”

Ezután az író azonosul Moviszterrel, aki a regény legemberibb figurája. Együttérző, tisztán látja a helyzetet, nincs benne megalkuvás (látja a sérelmet és fel is emeli ellene a szavát).

Ő az egyetlen, aki megfogalmazza, hogy bár testileg nem bántották Annát, lelkileg teljesen megnyomorították Vizyék. Tette szükségszerű volt: meg akarta menteni embersége maradványait, szuverenitását.

Moviszter a szeretet, a megértés, a megbocsátás jegyében él. Ő felülről látja az eseményeket, kívülről nézi, és nagyobb rálátással bír, más dimenzióból látja az egészet.

Filozofikus ember, olvas, sakkozik. Nem egy táncos-kártyás életet él, bensőséges viszonya van a világgal és önmagával, és elnézőbb másokkal is. Elveti a nagy és fellengzős eszméket, sztoikus nyugalom jellemzi. Tudja, hogy a világ nem a tökéletesség színtere, de elfogadja olyannak, amilyen.

Viselkedése keresztényi, megbocsátó. Lelkében ott él a részvét minden megalázott és megszomorított embertársa iránt: „Nem tartozott se hozzájuk, se másokhoz, mert nem volt se burzsoá, se kommunista, egy párt tagja sem, de tagja annak az emberi közösségnek, mely magában foglalja az egész világot, minden lelket, aki él és élt valaha, eleveneket és holtakat.”

Így ez a magányos, önzetlen, humanista idős orvos, aki csak kívülálló mellékszereplő, az erkölcsi tanulság letéteményesévé válik.

Ha Moviszter az író rezonőrje, szócsöve, akkor tehát Kosztolányi Anna ártatlansága mellett tesz hitet. Ugyanakkor van olyan értelmező is, aki azt mondja, egyértelmű erkölcsi ítélet éppúgy nincs a regényben, mint határozott politikai állásfoglalás.

Az utolsóelőtti fejezet zárlata: „És ha nem élt volna még a mária-nosztrai női fegyintézetben, hanem ott pihent volna valahol Dunántúl, a balatonfőkajári temető akácai alatt, akkor se semmisülhetett volna meg jobban.” Anna tehát elfelejtődik, kiesik az emberek tudatából, és kiesik az időből is. Pedig egy rövid ideig legenda volt.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 16. oldalra!