Az elemzés vázlata:

• Bevezetés
• A cselédintézmény jellemzői
• Az Édes Anna időkezelése, formai jellemzői
• Az Édes Anna szerkezete
• Az Édes Anna elbeszélésmódja
• Az Édes Anna politikai és életrajzi vonatkozásai
• Az Édes Anna történelmi háttere
• Címértelmezés
• A regény mottója (Circumdederunt me…)
• A Vizy házaspár jellemzése
• Az expozíció (bevezetés)
• A főhős megjelenése, találkozása Vizynével
• Édes Anna jellemzése
• Édes Anna lelki átalakulása
• Az úr-szolga viszony ábrázolása
• Anna és Jancsi kapcsolata
• A házasság mint menekülési lehetőség
• A gyilkosság közvetlen előzményei
• A gyilkosság indítéka
• Bűnös vagy áldozat?
• Az író véleménye
• A befejezés
• A regény mondanivalója
• Az Édes Anna értelmezési lehetőségei

1. A regény társadalmi olvasata
2. A regény lélektani-pszichológiai olvasata
3. A regény egzisztencialista olvasata

• Az Édes Anna fogadtatása és jelentősége

Kosztolányi Dezső (1885-1936) sokoldalú szerző volt: nemcsak költő, hanem kiváló novella-és regényíró, valamint esszéista is.

Az 1920-as években felerősödött érdeklődése a mélylélektan iránt. Mivel felismerte, hogy a mélylélektan tanulságai elsősorban történéses művekben hasznosíthatók, figyelme a regény műfaja felé fordult.

Ismerte a pszichoanalízis megteremtőjének, Freud-nak a kutatásait, és a magyar irodalomban ő használta fel elsőként a lélekelemzés eredményeit.

Remekműveit – Pacsirta (1924), Aranysárkány (1925), Édes Anna (1926) – gyors egymásutánban írta meg az 1920-as években. Regényeiben a lélek homályos mélységeit, a tettek rejtve maradt indítékait kutatja.

Az Édes Anna Kosztolányi utolsó nagyregénye, amelyet eredetileg novellának szánt. A Nyugatban jelent meg folytatásokban 1926. július 1-jétől. Könyv alakban 1926-ban, majd 1929-ben adták ki. A szerző már nem érhette meg az 1936-os kiadást, melyet a Révai Kiadó Kosztolányi Dezső Összegyűjtött Munkáinak sorozatában készített elő.

A témát az író felesége, Harmos Ilona színésznő hozta férjének. Egy nap miközben kávét főzött, e monoton tevékenység közben egy mintacselédről ábrándozott: „milyen jó volna egy olyan cselédlányra szert tenni, aki sohasem megy el vasárnap délután, s aki mint valami gép, egyéni életének és kívánalmainak legkisebb jele nélkül, mindig mindent tökéletesen elvégez.”

Aztán „egyszerre felvillant bennem a gondolat, hogy ilyen leányt nem mernék a házamban tartani, mert aki ennyire öntudatlan, az éppen öntudatlanságában valami révült cselekedetre képes”. A regény egyik szereplője, Moviszter doktor ezt így fogalmazza meg: „nem is olyan jó az a nagyon jó cseléd. Legyen olyan, mint a többi: jó is meg rossz is.”

Kosztolányinak annyira tetszett az ötlet, hogy már másnap elkezdte megírni a tökéletes cselédlány történetét, amelyből végül regény lett: „a novella nőtt-nőtt, és valami nagyszerű lett belőle…”

Másrészt egy valóságos esemény, egy borzalmas kettős gyilkosság szolgált a mű alapjául, melyet egy cseléd követett el gazdái ellen. A hír nagy port kavart fel akkoriban, de Kosztolányi nem az emberölést állítja a középpontba. Őt azok a rejtett lelki erők érdeklik, amelyek miatt a címszereplő úgy érezte, meg kell tennie, amit tett.

Az Édes Anna tehát nem bűnügyi történet: nem a gyilkos utáni nyomozásról szól, hanem azt a lelki folyamatot mutatja be, amely a gyilkossághoz vezetett.

A lelkifurdalás is hiányzik belőle, amit pl. Dosztojevszkij olyan hatásosan ábrázol Bűn és bűnhődés c. regényében, hiszen Édes Anna maga sem tudja, miért tette, amit tett.

Lényegében cselédregényről van szó – a korban divatosak voltak a cselédtörténetek, a cseléd gyakran volt főszereplője színjátékoknak, innen az elnevezés –, de az Édes Anna nem szokványos cselédregény.

A cselédintézmény jellemzői

Abban a korban, amikor a mű íródott, a cselédvilágot mindenki jól ismerhette, akár cselédként, akár cseléd-tartóként. A cselekmény és a cselédlány sorsa nagyon is időszerű volt, így aztán a regény tökéletesen a saját idejének (és olvasóinak) szólt.

Cselédet tartani abban az időben bevett szokás volt nemcsak arisztokrata körökben, hanem a jómódú polgári házaknál is: egy bizonyos rangon túl már kijárt az embereknek, hogy cselédjük legyen. Városvezetők, orvosok, ügyvédek, művészek, értelmiségiek megengedhették maguknak házicseléd tartását, ez hozzátartozott a polgári miliőhöz.

Cselédként szolgálni tipikusan női foglalkozás, női megélhetés volt. Cselédnek többnyire nagycsaládosok és szegények adták a lányaikat. Ezek a lányok 16-17 éves koruktól a férjhezmenetelükig szolgáltak cselédként (nagyon ritkán fordult elő, hogy a cseléd ne hajadon lány, hanem asszony legyen).

A cselédlányok többsége vidékről került a fővárosba, és számukra ez felemelkedést jelentett: eljutottak Pestre, bekerültek egy polgári családba és csillogó nagyvárosi életet élhettek.

Iskolázatlan, korlátolt lányokról van szó, akik fizikailag jó erőben voltak, és gyakorlatilag minden munkát el tudtak végezni a ház körül: vásároltak, takarítottak, főztek, mostak stb. Szabadidejük kevés volt, gazdáik mindig adtak nekik valamilyen munkát, ünnepnapokon pluszfeladatokat is.

Szolgálatukért fizetést is kaptak, ünnepekre pedig olykor ajándékot (ami a gazdasszonynak már nem kellett, levetette és a cselédnek adta), pl. cipőt, ruhát (lélekmelegítőt).

Általában heti egy nap kimenőjük volt, többnyire a vasárnap. Ilyenkor mentek szórakozni, saját társadalmi köreikhez tartozó férfiakkal, bakákkal (katona), kéményseprőkkel stb. ismerkedtek.

Szoros elszámolásban éltek, így próbálták elkerülni a háziak, hogy a cseléd meglopja őket. Mivel a cseléd személyében gyakorlatilag egy vadidegen lakott velük a lakásban, ha valami elveszett, rögtön őrá gyanakodtak.

Mára nemcsak a cselédintézmény szűnt meg, de a bentlakás is: ahol személyzetet tartanak, ott is cseléd helyett bejárónőt szoktak alkalmazni, aki nem lakik együtt a háziakkal.

Régen azonban a cseléd a gazdái házában lakott az ún. cselédlakásban. Régi polgári házakban ma is megvannak azok a pici helyiségek, amelyeket egykor cselédszobának használtak.

A cselédszoba általában a konyhából nyíló, kicsi, félreeső szoba volt. A házba a cseléd egy hátsó bejáraton járt be, külön a gazdáitól. A cselédbejáró szűk volt és kevésbé díszes, mint a főbejárat. A cseléd a házon belül is elszigetelten élt, a cselédlépcsőn kellett közlekednie.

A cselédlányokra sok veszély leselkedett, mivel teljes mértékben munkaadóiktól függtek. Kiszolgáltatott helyzetben voltak emberként is és nőként is. Miközben munkájukat végezték, a háziúr úgy láthatta őket (pl. olyan testtartásban), ahogy rendes körülmények között nem láthatott volna egy nőt.

Gyakran előfordult, hogy a cselédlányok teherbe estek (régen úgy mondták: megestek), vagy a gazdájuktól vagy más férfiaktól, akikkel futó viszonyt létesítettek. Többnyire nem vigyáztak a szemérmükre, aztán amikor férjezetlen lányként állapotosak lettek, környezetük megvetésével találták szembe magukat.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!