Kölcsey Ferenc (Anton Einsle olajfestménye)

Az elemzés vázlata:

• Bevezetés
• A nemzethalál víziója
• A mű keletkezésének körülményei
• A vers szövege (olvassátok végig, lehetőleg kétszer is: először magatokban, lassan, értelmezve, aztán hangosan)
• A cím értelmezése – Miért éppen Zrínyi?
• A vers műfaja: lírai dialógus vagy drámai monológ?
• A vers hangneme, szerkezete, verselése
• A vershez kapcsolható stílusirányzatok
• A vers értelmezése
• A vers üzenete és jelentősége

Kölcsey halála évéből, 1838-ból való a vers, tehát utolsó nagy költeményéről van szó. Természetesen nem utolsó műnek szánta (végül utolsó előtti lírai alkotása lett), hanem még készült egy nagy műre, de mivel egy gyors lefolyású, váratlan betegségben elhunyt, a Zrínyi második éneke lényegében pályája befejező, összegző műve lett.

Mint a cím is utal rá, a költő nem először fordul Zrínyi alakja felé: nyolc évvel korábban, 1830-ban már írt egy Zrínyi-verset Zrínyi dala címmel, mely a dicső múlt és a korcs jelen, a „hol van” és az „itt van” ellentétére épül. Nos, a Zrínyi második éneke egész más, mint Kölcsey korábbi, időszembesítő versei: itt már nem fordul a múlt felé, hanem a nemzethalál rémképével viaskodik.

A nemzethalál víziója

Amikor a reformkor költőiről és legnagyobb félelmükről, a nemzethalálról szó esik, szokás a „herderi jóslatot” emlegetni, mint a félelem kiváltó okát.

A német Johann Gottfried Herder (1744-1803) költő, műfordító, teológus és filozófus Goethe és Schiller kortársa és barátja volt. 1791-ben írt egy többkötetes történetfilozófiai munkát, melynek címe Eszmék az emberiség történelmének filozófiájáról.

Ez a mű a magyarokat pusztán egy könnyedén odavetett félmondatban említi meg, és állítólag a szerző nem is saját kútfőből vette a gondolatot, miszerint: „…a mások közé ékelt, kisszámú magyaroknak századok múltán talán már nyelvét sem lehet majd felfedezni.” Ezt a kijelentését azzal indokolja, hogy a magyarok „szlávok, németek, vallachok és más népek közt az ország lakosságának kisebbik részét alkotják” (ez téves információ: Herder soha nem járt Magyarországon, s nem első kézből származtak az adatok, amelyek alapján dolgozott).

Nyilvánvaló, hogy Herder kijelentése túlzás, Magyarországon mégis rettegett jóslatként híresült el ez a hipotézis, és önkínzó kényszerképzetté vált a reformkor magyarsága számára.

Ezt a korszakot a nemzeti megmaradás kérdése foglalkoztatta, ezért különösen fogékony volt ezekre a problémákra. Úgy gondolták, hogy mivel az antik görögök és rómaiak dicsősége is véget ért, bármely népre és kultúrára várhat hasonló pusztulás. Mindezt rideg történelmi törvényszerűségként élték meg, és az olyan hazafiak, mint Kölcsey, személyes tragédiának érezték annak a nemzetnek a pusztulását, amelyhez tartoztak (úgy gondoltak a magyarság pusztulására, mint saját halálukra).

Nem lehet azt mondani azonban, hogy a legjobb költőinknél felbukkanó nemzethalál víziónak kizárólag a herderi jóslat az oka. Egy olyan könnyedén odavetett, túlzó félmondat, mint Herderé, csak személyes érintettség esetén nőhet ilyen iszonyatos méretű rémlátomássá. Csak akkor mozgathat meg ennyire egy egész nemzetet, ha egyébként is meglevő, addig kimondatlan félelmekre rímel rá.

Amíg a nemzethalál félelme csak szubjektív belső érzés volt, a reformkori magyarok nem érezték olyan „valósnak” a veszélyt, de így, hogy egy külső szemlélő, egy nagy tekintélyű német „szakember” objektív véleményeként hangzott el a nemzet haláláról szóló jóslat, a már meglevő belső félelem váratlanul külső igazolást nyert és újra meg újra visszatérő, mániákus, szinte már metafizikus méretű rögeszmévé változott.

Mindez nemcsak Kölcsey esetében történt így, hanem az egész reformkorra jellemző volt, és ha megnézzük a történelmi eseményeket, a Moháccsal elkezdődő „nemzeti balsors” folytatódásától való félelem nem volt teljesen alaptalan. Ha csak Kölcsey balsikerű közszereplését nézzük, már akkor is láthatjuk, hogy a nemzetért való aggódása, „rossz előérzete” nem volt légből kapott, valóságos alapokat nélkülöző dolog.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!