Az elemzés vázlata:

• Bevezetés
• A mű keletkezésének körülményei
• A vers szövege (olvassátok végig, lehetőleg kétszer is: először magatokban, lassan, értelmezve, aztán hangosan)
• A cím értelmezése (miért fontos a vers alcíme?)
• Történelemszemlélet (a jeremiádok hatása) és istenkép a műben
• A vers kulcsfogalmai (Isten, Géniusz, Sors)
• A vers műfaja és szerkezete
• Verselés és a vershez köthető stílusirányzatok
• A vers értelmezése
• A mű utóélete és jelentősége

 

 

 

Kölcsey Ferenc nem hagyott hátra túl sok lírai alkotást, de ő a legszentebb magyar költemény szerzője, és a 19. század egyik mintaszerű alakja, aki a közéletben is a Himnusz szellemiségének megfelelő feladatot vállalt. Irodalomtörténeti hatása hallatlanul nagy.

Tépelődő, öngyötrő hajlamú költő volt (életéről részletesen ITT olvashatsz). Ugyanolyan elszigetelten élt Csekén, mint Berzsenyi Niklán, szomszédai maradi, műveletlen nemesek voltak és magához illő élettársat sem talált. Magánya, a szellemi társak hiánya búskomorrá, pesszimistává tette. Ez a pesszimizmus jelenik meg a Himnuszban is, amely a legismertebb, de nem a legelső hazafias verse a költőnek. Olyan művek előlegezik meg, mint a Rákóczi hajh és a Rákos nimfája.

Kölcsey hazafias költészetében a Himnusz mérföldkő, mert korábbi verseiben nem történt meg az érzelmi azonosulás a magyarság sorsával. A Himnuszban azonosul a múltbeli szenvedő magyarsággal is és személyes kapcsolatba kerül Istennel is. Tehát együttérzéssel fordul a magyar történelem felé és vállalja a közös balsorsot.

Emellett a Himnusz Kölcsey világképének megszilárdulását hozza. Tudjuk, hogy azelőtt sokat ingadozott érzelmi és világnézeti szempontból is.

 

A mű keletkezésének körülményei

A Himnusz 1823. január 22-én született, pontosabban végleges formája ekkor alakult ki. Kölcsey nagy műgonddal dolgozott szövegein, s a Himnusz gondolati anyaga is hosszas készülődés eredménye.

A különös az, hogy a Himnusszal szinte egy időben, 1823 február-áprilisában született a Vanitatum vanitas is, az a talányos vers, amely értelmetlennek és hiábavalónak mutatja be a földi életet. A dolog azért érdekes, mert a két mű kioltja egymás érvényességét. Furcsa, hogy ugyanaz a költő írta őket, ráadásul szinte egyszerre.

A mű születését befolyásoló történelmi helyzet a következő volt:

A napóleoni háborúk lezárultával konzerválódott a politikai helyzet Európában. Az európai hatalmi egyensúly fenntartása céljából létrejött a Szent Szövetség. A magyar nemesség, amelyhez a költő is tartozott, az 1820-as évekig némán tűrte az elnyomást, a Habsburg-kormány alkotmánysértő intézkedéseit. Az 1820-as évek elején azonban a Szent Szövetség rendszere megingott, s az európai – olasz, görög – szabadságmozgalmak hatására a magyar nemesség is elégedetlenkedni kezdett.

1822 őszén I. Ferenc olyan rendeleteket hozott (újoncállítás, hadiadó ezüstpénzben), amelyek miatt nemesi ellenállás bontakozott ki Magyarországon. Ez a mozgalom 1823-ban érte el tetőpontját, és a kor költőit – nemcsak Kölcseyt, de Vörösmarty Mihályt (Zalán futása) és Kisfaludy Károlyt (Mohács) is – a közösség problémái felé fordították.

Kölcsey már 1817-ben szabadságharcról álmodozott, de tudta, hogy nincs reális lehetőség arra, hogy a belülről emésztődő nemesség képes lesz a harc vezetésére. 1821-ben a Berzsenyiéhez hasonló nemzetostorozó kritikát fogalmazott meg Rákos című versében: „Romlasz, magyar nép, romladozol, hazám, / És lassan őrlő féreg emészt belől.”

Már ez a helyzet sem volt könnyű, de maga Kölcsey is válságos időszakot élt meg 1818 és 1822 között. Alkotói és világnézeti válságban is szenvedett, volt, hogy reggeltől estig le-föl járkált a szobájában, dolgozni sem bírt.

Világnézeti válságát az okozta, hogy elkeserítette a korabeli magyar nemesség tehetetlensége, nemtörődömsége. Csekei magányában nem került bele az ellenálló megyei nemesség áramkörébe, így nem látott maga körül olyan valóságos társadalmi erőt, amely a nemzet függetlenségét, jobb sorsát kivívhatta volna.

Ez idő tájt vett erőt rajta a pesszimizmus: megrendült a hite abban, hogy az erőfeszítések eredményesek lesznek. Az európai szabadságharcok bukásából azt a következtetést vonta le, hogy a népek, országok életét a vak sors irányítja. Ezért verseiben egy magasabb rendű, természetfeletti erőhöz fordult, amelyet hol Istennek, hol Sorsnak nevez.

Hosszas alkotói válsága után új szerepét a nemzeti költő hivatásában találta meg. Ekkor erősödött meg közéleti lírája (a korábbi szentimentális vonulat háttérbe szorult). Eszményeire a történelmi tematikában talált rá.

A Himnusz megírásakor 33. életévében járt. Ez a „krisztusi kor” a többéves válság után előidézhetett egy olyan lelkiállapotot, amelyben az ember számvetést készít.

Ostorozó pesszimizmusa nem a jelen elől való menekülést szolgálta, mint a német romantikában, hanem ellenkezőleg, saját kora társadalmát akarta jobbítani. Mind bíráló pesszimizmusa, mind romantikus művészete előremutató, haladó szellemű volt.

Most olvassuk el a verset!

 

HIMNUSZ     

A magyar nép zivataros századaiból.

     Isten, áldd meg a magyart
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbünhödte már e nép
A multat s jövendőt!

     Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád hős magzatjai
Felvirágozának.

     Értünk Kunság mezein
Ért kalászt lengettél,
Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtettél.
Zászlónk gyakran plántálád
Vad török sáncára,
S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.

     Hajh, de bűneink miatt
Gyúlt harag kebledben,
S elsújtád villámidat
Dörgő fellegedben,
Most rabló mongol nyilát
Zúgattad felettünk,
Majd töröktől rabigát
Vállainkra vettünk.

     Hányszor zengett ajkain
Ozman vad népének
Vert hadunk csonthalmain
Győzedelmi ének!
Hányszor támadt tenfiad
Szép hazám kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre!

     Bújt az üldözött s felé
Kard nyúl barlangjában,
Szerte nézett s nem lelé
Honját a hazában,
Bércre hág és völgybe száll,
Bú s kétség mellette,
Vérözön lábainál,
S lángtenger fölette.

     Vár állott, most kőhalom,
Kedv s öröm röpkedtek,
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek.
S ah, szabadság nem virúl
A holtnak véréből,
Kínzó rabság könnye hull
Árvánk hő szeméből!

     Szánd meg Isten a magyart
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kínjának.
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbünhödte már e nép
A multat s jövendőt!

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!