Közéleti tevékenysége, beszédei

Rendkívüli jelentőséggel bírt Kölcsey számára gr. Széchenyi István Hitel c. műve (1830), amely a kor más költőire, gondolkodóira is nagy hatással volt. Bár nem szépirodalmi mű, hanem egy közgazdaságtudományi munka, végkicsengése, a gazdasági elemzésekből levont végkövetkeztetése fordulatot idézett elő a költők szemléletében.

Széchenyi volt ugyanis az, aki arra buzdította kortársait, hogy ne a régi dicsőség felé forduljanak, hanem a jelen sürgető problémáit igyekezzenek megoldani és a jövőért való munkálkodást vállalják magukra.

Széchenyi meddőnek, céltalannak tartotta a múlton való merengést. „Nem nézek én, megvallom, annyit hátra, mint sok hazámfia, hanem inkább előre; nincs annyi gondom tudni, valaha mik voltunk, de inkább átnézni, idővel mik lehetünk s mik leendünk. A múlt elesett hatalmunkbul, a jövendőnek urai vagyunk…” Művének utolsó szavai szállóigévé váltak: „Sokan azt gondolják: Magyarország – volt; – én azt szeretem hinni: lesz!”

Széchenyi gondolata megerősítette Kölcsey elhatározását, hogy politikai tettekkel segíti a reformok ügyét.

Szatmár megye főjegyzőjeként elmondott megyei beszédei közül a legkiemelkedőbbek: A szatmári adózó nép állapotáról (a jobbágyterhek könnyítése mellett érvelt) és A sorsvonás tárgyában (a katonai túlkapások ellen szólalt fel) 1830-ban.

Országgyűlési naplója (1832-33) a korabeli országgyűlési tárgyalások hű képét adja, ezért fontos, forrásértékű dokumentuma a korszak közéleti viszonyainak. Hangvétele humoros, gyakran ironikus – tulajdonképpen irodalmi alkotásként is megállja a helyét.

Beszédei, melyekben az emberségesség és a hazafiság kap hangot, formailag, szerkezetileg és nyelvezetükben is tökéletesek. Hatásuk emiatt volt rendkívüli, nem pedig a szóbeli előadásmód miatt, minthogy Kölcsey nem volt kiemelkedő képességű szónok.

Művészien kidolgozott beszédeivel mégis magával ragadta a hallgatóságot és megteremtette a magyar műszónoklatot. Már saját kora szónokainak is tanítómestere lett. A haza területének épsége (unió), a nemzet egysége (örökös megváltás) és a magyar nyelv nemzeti erővé tétele érdekében emelt szót. Hazafias eszméivel a reformkor egyik legnagyobb államférfija lett.

Akadémiai beszédei értékük tekintetében felérnek politikai szónoklataival. Kölcsey 1830-ban lett az Akadémia nyelvtudományi osztályának vidéki rendes tagja. Akadémiai megbízatásként készült el Kazinczy-emlékbeszéde (1832) és Berzsenyi-emlékbeszéde (1836).

A Kazinczy-emlékbeszédet ő maga olvasta fel Kazinczy sírja felett 1832-ben (a beszéd megjelent a Magyar Tudós Társaság Évkönyvei I. kötetében Pesten 1833-ban és Kölcsey összes munkái között is). A Berzsenyi emlékét megörökítő beszédet (Emlékbeszéd Berzsenyi Dániel felett) pedig felolvastatta1836-ban. (Utóbbi beszéd megható kiengesztelése is az egykor akaratlanul megbántott nagy költőtársnak.)

A mohácsi katasztrófa 300. évfordulójára Mohács címmel írt emlékbeszédet 1826-ban. Ebben a nemzeti múlt megőrzésének és értelmezésének igénye mutatkozik meg. Kölcsey a nemzet életét az egyes ember életével állítja párhuzamba (emberi élet: születés – gyerekkor – felnőttkor – öregkor, nemzet élete: születés – virágzás – hanyatlás). A nemzet történelmét az ember életével párhuzamba állító történelemfilozófia Herder hatását mutatja.

Szónoki sikereit is, mint minden más sikerét, sok előkészület és a téma elmélyült tanulmányozása alapozta meg. Ezt bizonyítják el nem mondott beszédei, pl. Védelem P. J. számára (egy férjgyilkos feleség védőbeszéde), A gyilkos anya (egy gyermekgyilkos anya védelme), Beszéd a játékszín ügyében (a nemzeti színészet és a magyar nyelv védelme), Mohács (a 300. évfordulón az önfeláldozó hazaszeretet magasztalása), Vilma (Szemere Pál korán elhunyt neje, Szemere Krisztina feletti emlékbeszéd), Czelesztina (egy eszményi női alak dicsőítése). Ezeket a beszédeket jórészt gyakorlásképpen írta meg.

A pályaképnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 6. oldalra!