Költői tevékenysége, fordításai

Első verseit a Kazinczyhoz intézett levelekben találhatjuk meg. Valójában már 13 éves korában kezdett verselgetni, 1805 és 1807 között sok verset írt, de ezeket az első kísérleteit 1808-ban filozófiai tanulmányai hatására és a Kazinczyval való megismerkedés következtében elégette.

Ezzel nemcsak korábbi „bálványát”, Csokonait tagadta meg, hanem szembefordult Debrecennel, a debrecenieskedéssel is (a „napkeleti fejekkel”, azaz a debreceni maradisággal) és teljesen Kazinczy oldalára állt, aki nagy hatással volt rá. Kazinczy tanácsai, verseire tett észrevételei ebben az időben valósággal szentírás voltak a számára. Kazinczy hatására sajátította el és vallotta magáénak kb. 10 éven át a klasszicista esztétikát (bár ez a műelmélet inkább tanulmányaiban és kritikáiban jelent meg, semmit verseiben).

Nyomtatásban először a Horvát István szerkesztette Magyar Dámák Kalendáriumában jelent meg verse, a Róza c. ballada 1814-ben.

Kölcsey pályája egy korszakváltás idejére esett, ezért a klasszicizmus, a szentimentalizmus és a romantika eszményei és poétikai törekvései is megjelentek egy-egy alkotói korszakában. Számos műfajban alkotott, írt pl. románcot, bordalt, ódát, himnuszt, népdalszerű verseket, balladát és epigrammát is.

1. korszak: korai költészete (1810-es évek) – a klasszicizmus és a szentimentalizmus poétikáját követi

Korai költészete egyrészt Csokonai szentimentalizmusának, másrészt Kazinczy klasszicizmusának hatását mutatja. Első versei jórészt lírai költemények, melyek a megadás, a csüggedés és a fájdalom alaphangján íródtak.

Az 1810-es évek elejére kiderült, hogy Kölcseynek anyagi és családi okok miatt nincs lehetősége a szellemi élet központjába, Pestre költözni. Ekkortájt írt verseinek alapélménye a magány és az elszigeteltség érzése.

Személyes élettapasztalatai (magányérzete és elszigeteltsége) miatt nem a 18. század végi közösségi költészetet folytatta, mely alkalomhoz kötött szónoki beszédként kezelte a verset és eszményeket mutatott fel. Kölcsey korai versei a modernség felé mutató személyiségképet vázolnak fel (A nyúgalomhoz, 1808; A végnyúgalom, 1810; Kívánság, 1810; Elfojtódás, 1814). Fő jellemzőik:

• az isteni gondviselésbe vetett hit elbizonytalanodása
• a lét értelmének keresése
• a hiány, a harmónia elvesztésének tapasztalata

Valamilyen eszményi ideál elérése iránti vágyát és az ideál elérhetetlenségét állítja szembe verseiben.

2. korszak: hazafias és bölcseleti líra (1817-től) – a romantika jegyében

A nagy fordulat 1817-ben következik be Kölcsey gondolkodásában. Eltávolodik a szentimentális és a klasszicista ízlésiránytól, elmélyül történelembölcseleti érdeklődése, átalakul verseinek tematikája.

Költészetében központi témává válik egy olyan nemzetközösség létrehozása, melyben a közösséggel azonosuló, a közösségért dolgozó egyén kiteljesítheti önmagát. E tematika első verse a Rákóczi hajh (1817), mellyel Kölcsey lényegében megnyitotta a nemzeti jellegű, történelmi szellemiségű magyar romantikus költészetet.

Ezen költemények sorába tartoznak későbbi nagy alkotásai: Rákos (1821), Himnusz (1823), Huszt (1831), Zrínyi dala (1830), Zrínyi második éneke (1838).

A pályaképnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 3. oldalra!