Kölcsey Ferenc (Anton Einsle olajfestménye)

A pályakép vázlata:

• Bevezetés
• Irodalmi harcok, kritikusi tevékenység
• Költői tevékenysége, fordításai
• Tanulmányok, értekezések
• Közéleti tevékenysége, beszédei
• Parainesis

Kölcsey Ferencnek (életútja ITT olvasható el) fellépésétől kezdve meghatározó szerepe volt a reformkor kulturális és politikai életében. Eszményei, magatartása és költői-közéleti szerepvállalása az 1848 előtti magyar polgárosodás és nemzetté válás szolgálatában állt. A haza sorskérdései foglalkoztatták, tudósított az országgyűlésről, tevékenyen részt vett a közügyekben.

Munkássága a magyar irodalom három ágához kapcsolódik. Mindhárom területen örök nevet szerzett magának azzal, hogy tökéleteset és úttörőt alkotott.

Ez a három terület:

• költészet
• tanulmány, kritika
• szónoki beszéd

Nemcsak nagy költő volt, hanem kiváló prózaíró is, a magyar irodalomkritika egyik első képviselője és a magyar értekező próza és szónoki beszéd egyik legjelentősebb művelője Zrínyi és Pázmány után.

Irodalmi harcok, kritikusi tevékenység

Kölcsey írói fejlődésére az első időkben Kazinczy Ferencnek volt döntő hatása. Főiskolai deáksága idején már levelezett vele. Első levelét 1808-ban írta neki.

Arra, hogy Kazinczyt levélben megkeresse, egy hírlapi vita adott alkalmat, melyben Kazinczy állt szemben Kresznericcsel a Hazai Tudósításokban Magyarország legelső térképe felett („Magyarország régi abrosza dolgában”). Kölcsey a téma alapos ismeretéről árulkodó felkészültséggel mondta el megállapításait és értékes felvilágosításokkal látta el Kazinczyt.

Még ebben az évben (1808) elküldte Kazinczynak első versét is, amelynek címe A pávatoll volt. Az árkádiai pörben szintén Kazinczy védelmére kelt. Ekkortájt kezdett magának könyveket gyűjteni és értekezéseket írni (egyelőre csak fiókja számára).

Amikor Szemeréék vendége volt Pécelen 1815-ben, a baráti kör meghittsége, az írói célok és a közös tevékenység kiragadták abból a kedvetlenségből, amely letaglózta.

Szemerével együtt írták 1814-ben a Felelet a Mondolatra néhai Bohógyi Gedeon úrnak c. gúnyiratot (melyet Antimondolatként is szoktak emlegetni), azaz beszálltak a nyelvújítási küzdelembe Kazinczy oldalán. Bár ő maga nem alkotott új szavakat, Kölcsey lelkes híve volt a nyelvújításnak. Elsősorban az újfajta stílus, a költői nyelv és ízlés vonzotta a neológiában.

A Felelet a mondolatra válasz volt az ortológusok (a nyelvújítás ellenzői) támadására, amit Kazinczy és a nyelvújítás ellen intéztek. Ebben az írásban Kölcsey a nyelvújítás harcias híveként mutatkozott be és meglehetősen durván támadta az ortológia kulturálatlanságát. A röpirat 1815 augusztusában a szerzők akarata ellenére megjelent, és igen sok ellenséget szerzett Kölcseynek, különösen Debrecenben.

Ezután kritikusi munkába kezdett, melynek célja az volt, hogy leszámoljon ifjúkori eszményeivel. Elsőként Csokonai költészetét vette bonckés alá, és még ugyanebben az évben megírta kritikáját Csokonairól az Erdély Múzeum számára.

Döbrentei azonban félt kiadni a bírálatot, így Kölcsey kritikái csak 1817-ben jelentek meg a Tudományos Gyűjteményben, a Kis János-bírálat a II., a Csokonai-bírálat (Csokonai Vitéz Mihály munkáinak kritikai megítéltetések) a III., a Berzseny-bírálat (Berzsenyi Dániel versei) a VII. kötetben.

Kritikáiban Kölcsey a magyar műbírálat úttörőjeként, első képviselőjeként mutatkozott be. Csokonait póriassága miatt, Berzsenyit pedig szűkös élményköre miatt bírálta. Utóbbinak romantikus képalkotását klasszicista nézőpontból vizsgálva tette mérlegre. Bár kritikáiban nem bizonyult tévedhetetlennek, nagy érdeme, hogy ő teremtette meg a tudományos igényű irodalmi kritikát hazánkban.

Ezután azonban jó időre elnémult kritikusként, mivel már a Csokonai-bírálat miatt is sok támadást kapott. Nagy János egy röpiratban gorombán rátámadt az „ócsároló” Kölcseyre, Pálóczi Horváth Ádám pedig gúnyos verset írt ellene, mely a Tudományos Gyűjtemény 1818. évfolyamában jelent meg. Fáy András és Szalay László a Muzárion 1819. évfolyamában szólaltak fel ellene.

A Berzsenyi-kritika még súlyosabb következményekkel járt, engesztelhetetlen haraghoz és Berzsenyi költői ihletének végleges elapadásához vezetett. Észrevételek Kölcsey recensiojára c. válaszában Berzsenyi igyekezett megcáfolni Kölcsey állításait és bebizonyítani a bírálat igazságtalan voltát (Tudományos Gyűjtemény, IX. kötet, 1825.)

Erre Kölcsey az Élet és Literatura 1826. évfolyamában válaszolt Kritika és antikritika címen. Berzsenyi viszontválaszára ugyanitt és ugyanebben az évben még egyszer felelt.

Két, belső ellentmondásoktól sem mentes bírálata, a Csokonairól és a Berzsenyiről írt recenzió következtében Kölcsey annyira népszerűtlenné vált, hogy az Auróra, a Szépliteratúrai Ajándék, a Hébe és az Aspasia c. lapokban sorra megjelenő versei minden szépségükkel együtt is csak nehezen tudták kiengesztelni az ellene forduló közvéleményt.

A pályaképnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!