Kölcsey Ferenc (Anton Einsle olajfestménye)

Az életrajz vázlata:

• Bevezetés
• Kölcsey gyermekkora
• Olvasmányélményei
• Ismeretsége Kazinczyval, irodalmi tevékenysége
• Közéleti tevékenysége
• Utolsó évei
• Halála és méltatása

Kölcsey Ferenc (munkásságáról ITT olvashatsz) 1790. augusztus 8-án született a partiumi Sződemeteren, Erdély északnyugati részén az akkori Középszolnok vármegyében (ma Romániához tartozik), ahol anyai nagyapjának, a vármegye alispánjának birtoka volt.

Ősnemes, előkelő, református vallású földbirtokos család sarja. Apja, Kölcsey Péter a Bihar vármegyei Álmosdon gazdálkodott, de Szatmárban is volt birtoka. Anyja Bölöni Ágnes volt, a „szép Erdély barnafürtű lánya” (idézet Kölcsey Szép Erdély c. verséből).

Kölcsey gyermekkora 

Sződemeteren, édesanyja családjának birtokán élt hatéves koráig. Apját korán elvesztette: csak hatéves volt, amikor meghalt. Anyja kívánságára már ekkor, 1796-ban a debreceni kollégiumba került, ahol 1809-ig végezte gimnáziumi és jogi tanulmányait.

Azaz a kis Kölcsey már hatévesen elszakadt otthonról. Igaz, nem volt bentlakó diák: egy kis nádfedeles házban lakott (később öccseivel együtt), ahol egy öreg cselédjük vigyázott rá.

Időközben anyja is meghalt, így Kölcsey tizenkét évesen három kisebb testvérével teljesen árván maradt. Csecsemőkori dajkája viselte gondját, gyámja pedig Gulácsi Antal, valamint a kollégium főgondnoka, Péchy Imre volt.

Más csapás is érte gyermekkorában: himlő következtében bal szemére megvakult (általánosan ismert arcképének metszete a rajzot fordítva mutatja, így a jobb szeme tűnik világtalannak). Ez nagy hatással volt a gyermek lelki fejlődésére, aki már alapból is gyönge testalkatú és visszahúzódó természet volt.

A csendes, komolyságra hajlamos fiú (akinek apja is érzékeny lelkű volt) testi fogyatkozása miatt még zárkózottabbá vált. Magányos, emberkerülő, társai között nehezen feloldódó diák volt, akinek még legkedvesebb játéka is komoly: csontokból emlékeket állított Görögország nagyjainak s beszédet tartott felettük. A magány érzése egész életében elkísérte.

Olvasmányélményei

Bár nem volt a legjobb tanuló, legnagyobb örömét a könyveiben lelte. Olyan sokat olvasott, hogy meg is tiltották neki az olvasást, mert a haláltól vagy az elmezavartól féltették. Olvasmányai közül legnagyobb hatással a római történetíró, Cornelius Nepos (Kr. e. I. század) életrajzai (Híres férfiakról) voltak rá. Innen ered az antik világ iránti rendkívüli vonzalma, az ókori hősök iránti tisztelete.

Nyelveket is szívesen és könnyen tanult, Cornelius Nepost már 11 éves korában fordította. Megtanult franciául (magánszorgalomból), németül (csak 1809-ben, sok ösztönzés után) és Kazinczy buzdítására a görög nyelvvel is jól haladt. Olvasta Vergiliust, Theokritost, Anakreónt és Pindaroszt (utóbbi műveinek egyik jeles kiadását meghozatta magának).

A franciák közül ismerte a klasszicista drámaírókat és a felvilágosodás nagy hatású alkotóit. Elsősorban Boileau és Voltaire kötötték le a figyelmét, különösen kritikai műveikkel.

A német irodalom képviselői közül kezdetben Kleaist, Gessner, Bürger és Klopstock nyerte meg a tetszését. Később, Szemere Pál hatására Herder, Lessing, Goethe, Schiller, Engel, Bouterwek, Krug és Sulzer műveit is elolvasta. Így ismerte meg a német-görög klasszicizmust.

A korabeli magyar költők közül nagyra becsülte Csokonait, valósággal „bálványai” voltak Csokonai költeményei, de érdeklődéssel forgatta Kisfaludy Sándor 1801-ben névtelenül megjelent Himfy szerelmei c. poétai románját is, és olvasta Virág Benedek műveit is. Haller Hármas Istoriájával már kisdiákként megismerkedett.

Gondolkodására Descartes és Kant volt hatással.

Az életrajznak még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!