Negyedik szakasz, hetedik jelenet

Gertrudis és Bánk kettesben marad, következik a nagyjelenet.

A királyné azzal nyit, hogy felelősségre vonja Bánkot, amiért titokban jött vissza az udvarba, és szemére veti, hogy bezárta Izidórát abba az oldalszobába. Gertrudis szerint Bánk rangjához méltatlan, becsületbe gázoló dolgokat művelt.

Ezek a vádak persze nevetségesek, hiszen a királyné sokkal súlyosabb becsületsértő dolgokban vétkes. Bánk céloz is erre, kijelenti, hogy azok után, ami Melindával történt, őrajta senki ne kérje számon a becsületet. Melinda vesztével Bánk becsülete is elveszett, és Mikhál bán és Soma bebörtönzésével is elveszett belőle egy darab. Ami megmaradt, az a nép között van felosztva.

Bánk ezután szabad folyást enged keserűségének. Elmondja, hogy a becsületes embert mindig megalázzák és tönkreteszik, hát érdemes becsületesnek lenni? Jobb, ha csak megjátssza az ember a becsületest, de valójában nem az.

Gertrudis látja, hogy Bánk nem türtőzteti magát, s érzékeli, hogy ez a szemrehányás neki szól, ezért ki akarja küldeni a nagyurat. Erre Bánk közli, hogy nem azért maradt a szobában, mert Gertrudis parancsolta, hogy maradjon, hanem egyébként is maradt volna, mert Melinda helyett neki kell megtorolnia a királynén a Melindát ért sérelmet.

Gertrudis erre megijed, és emlékezteti Bánkot, hogy Bánk az alattvalója, azaz engedelmességgel tartozik neki. Bánk szerint ez nem így van: a király őrá, Bánkra bízta a kormányzást a távolléte idejére, és nem a királynéra. Tehát nádorként most Bánk képviseli a királyt, ennélfogva rangban Gertrudis felett áll, Gertrudisnak is ő parancsol és ő bírálja el a tetteit.

Gertrudis erre már komolyan félni kezd, csengetni akar, de Bánk ráparancsol, hogy üljön le és hallgassa végig. Úgyis hiába kiabálna, mert Bánk intézkedett, hogy most senki ne lépjen ide be.

A királyné elképedten felkiált, hiszen Bánk immár fenyegetően viselkedik. Bánk ekkor fejére olvassa Gertrudisnak az összes bűnét, mindazt, amit Peturtól és Tiborctól hallott, és amit a saját szemével látott (az országban mindenhol nyomort és bajt tapasztalt, mindenki a királynét és meráni híveit átkozza).

A királyné le akarja állítani Bánk szóáradatát, de Bánk folytatja. Elmondja, hogy azért bízta rá a kisfiát Mikhál bánra, mert tudja, hogy ez a beszélgetés a királynéval a vesztét okozhatja (tisztában van a lehetőséggel, hogy Gertrudis kivégeztetheti).

Bánk szerint a királyné könnyen megakadályozhatta volna a zendülést, ha legalább csak egy apró ígéretet tesz a békétleneknek. De Gertrudis nem kedveli a magyarokat, mert a magyarok nem hízelegnek neki és nem térdelnek le előtte, ami persze nem jelenti, hogy ne volnának hűségesek az uralkodójukhoz. De Gertrudis csak azokat szereti, akik megalázkodnak és hízelegnek, pedig hívei haszonlesők, talpnyalók, akik kihasználják a gyengéit.

A királyné ekkor az illemre hivatkozik, és emlékezteti Bánkot, hogy ha már az uralkodót nem tiszteli benne, akkor legalább női mivoltát tisztelhetné. Bánk erre közli, hogy Gertrudis nem érdemel tiszteletet, mert alkalmat adott a kéjenc öccsének a tiszta, becsületes Melinda megrontására, és ő az oka annak, hogy most oda van Melinda jó híre.

Bánk tudja, hogy Gertrudis lenézi Melindát, pedig a királyné arra se méltó, hogy Melinda cipőjét megkösse. Melinda ugyanis erkölcsileg tiszta, Gertrudis viszont nem az.

A királyné sértődötten ugrik fel, most már kijön a béketűrésből. Megátkozza Bánkot és feleségét, aztán Ottót is, akinek a tettét Bánk számon kérte rajta. Gertrudis természetesen ártatlannak tartja magát Melinda ügyében, hiszen nem ő gyalázta meg Bánk feleségét, hanem Ottó.

Bánk szemére veti a királynénak, hogy miatta vette Melindát a szájára az udvar. Ha Gertrudis jóvá tenné a dolgot, ha visszaadná Melinda jó hírét (mondjuk közölné mindenkivel, hogy Melinda ártatlan), akkor Bánk akár még le is térdelne előtte, pedig most Gertrudis miatt nevetik őt ki az emberek mint felszarvazott férjet.

Ám Gertrudis nem hajlandó jóvá tenni a dolgot. Szerinte semmi gond nincs azzal, hogy az udvar kineveti Bánkot, az emberi természet ilyen kárörvendő és kész. Bánk ekkor rádöbben, hogy maga Gertrudis is kineveti a szerencsétlenségét, és felháborodik.

A királyné ekkor kiált az embereinek, mire előjön Ottó az oldalszobából, ám amikor meglátja Bánkot, visszaszalad és magára zárja az ajtót. Bánk utána akar menni, átkozódva rázza az ajtót, de nem tudja kinyitni.

Dühében Bánk Ottót szidalmazza, aki az ajtó másik oldalán van. Közben Gertrudis az ablakon át akarna elmenekülni, de mikor meghallja, hogy Bánk átkot szór Ottóra és szülőhazájára, Merániára, menekülés helyett tőrt ránt.

A királyné végül is nem az öccse miatt támad rá Bánkra, hanem azért, mert Bánk megátkozta hazáját, Merániát. Gertrudis ettől gurul dühbe, és le akarja szúrni Bánkot, aki kicsavarja a tőrt a kezéből.

Most már Bánknál van a fegyver, így a királyné sikoltva menekül az asztalig, de Bánk utol éri és agyonszurkálja.

Bánk szemében a halál jogos büntetése Gertrudisnak a Melinda elleni vétkéért és politikai bűneiért. Mielőtt megöli, kerítőnek és kígyónak nevezi, ami arra utal, hogy elsősorban Melinda miatt öli meg Gertrudist, azaz becsületbeli okból, és csak másodsorban politikai okból. Tehát a bosszú az elsődleges indítéka.

A királyné nem hal meg rögtön, Bánk pedig egyfajta révült állapotba zuhan. Akkor eszmél fel, mikor zajt hall kívülről. Azt hitte, a gyilkossággal tisztára moshatja a becsületét, de most nem érzi jobban magát, sőt, reszket, a tőr kiesik a kezéből. Végül tántorogva kimegy a szobából.

A Bánk bán történetének még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 12. oldalra!