Bánk bán ellenérvei:

• a király szíve össze fog törni, ha arra kell hazajönnie, hogy a feleségét időközben megölték („És így hazátok elbúsultjait játszani akarjátok, s királytokat úgy tenni a királyi székre, hogy Gertrudis estén szíve megrepedjen?”)

Ha a békétlenek szeretik a királyt, akkor hogy okozhatnak neki ekkora fájdalmat? Gertrudist és Endrét egynek kell tekinteni, érzelmi és közjogi szempontból is („egyszersmind szeretni is, ölni is szándékoztok; mivel Gertrudis éppen a király maga!”).

• ha Peturék követelései jogosak, akkor miért titokban szövetkeznek? Ha Gertrudis valóban törvényt szegett, akkor mi szükség a titkolózásra, miért nem lépnek fel nyíltan az érdekeik védelmében? („mi szükség setétben bódorogni? Ha törvény s szokás szerént cselekszetek, nemcsak én, hanem minden magyar segítő kezét sietve nyújtaná.”)
• egy zendülés esetén ártatlanok is meg fognak halni („zendűlésbe nem fog-é kiomleni az ártatlanok-, a felebarátjainknak vére is?”). Nem kéne kockára tenni az emberek életét és nyugalmát csak azért, mert egy asszony büntetlenül teszi ugyanazt, amiért egy közönséges rablót felkötnének.

Bánk itt azzal érvel, hogy ha az összeesküvők felkelnek Gertrúd ellen, akkor polgárháború lesz, testvérháború (amikor egyazon nemzeten belüli ellentétes csoportok ölik egymást), és ártatlanok fognak meghalni. Ebben igaza van, csak épp a sors iróniája az, hogy ezt a folyamatot ő maga fogja végül elindítani.

• nem lehet felróni Gertrudisnak azt, hogy a saját honfitársait jobban szereti, mint a magyarokat. Egy magyar is jobban szeretné a magyarokat, mint a németeket, hiába lenne a németek királya („Vétkül tulajdonítsuk azt neki, hogy a felekzetét [nemzetét, fajtáját] jobban szeretné, mint a magyarságot? – Ha németek között közűletek király lehetne egyik, nem elsőbb volna-e előtte még ott is a magyar?”)

Gertrudist bizonyos szempontból meg lehet érteni, hiszen természetes, hogy a saját fajtáját, a saját honfitársait jobban szereti a magyaroknál, ezért őket juttatja hatalomhoz. Nem is ezzel van a baj, hanem azzal, ahogyan csinálja a dolgokat: gőgös, kérkedik a hatalmával, egyik bált rendezi a másik után.

Annyira biztos magában, hogy észre se veszi, meg se hallgatja a magyarokat, nem törődik velük, lenézi őket, csak magával foglalkozik. Még akkor se fogja vissza magát, amikor emberei figyelmeztetik, hogy vigyázzon, mert a magyarok a délvidéken felkelést szerveznek.

Bánk kijelenti, hogy ő nem lesz tagja ennek a „rossz társaságnak”, ő nem fogja a nevét adni ahhoz, hogy egy polgárháborúban ártatlanok vére hulljon. „Hogy Bánk leüljön a setét szövetség gyász-asztalához, ahhoz nem csekélyebb, mint bánki sértődés kívántatik.” Azaz Bánknak személy szerint érintve kell lennie ahhoz, hogy felkeljen a királyné ellen.

Ekkor nem tudja még Bánk, hogy Melindával mi a helyzet, és hogy érintve lesz.

Petur kivételével a békétlenek mind úgy érzik, mintha hályog esett volna le a szemükről, egyre többen helyeselnek Bánk érveinek hallatán, s végül már mind egyetértenek Bánkkal. Bánk lassacskán meggyőzi őket, hogy ne lázadjanak fel. Mikhál, Simon és a többi békétlen is mind felkerekedik, el akarnak menni. Petur rádöbben, hogy magára maradt.

Petur emlékezteti a békétleneket, hogy az imént megesküdtek, hogy fellázadnak. Erre ismét mind le akarnak ülni, mert az esküt nem szeghetik meg.

Bánk bán erre finoman megfenyegeti Peturt, hogy letartóztatja, ha nem hagyja a többieket lemondani a felkelésről, és figyelmezteti, hogy ne engedje idáig fajulni a dolgot.

Az olvasónaplónak még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 9. oldalra!