Bíberách dörzsölt cselszövő, aki sejti, hogy Bánk bán a kis ajtó mögött rejtőzik, ezért Ottót a terem ellenkező oldalára vezeti és suttogva beszélget vele, hogy a nádor ne hallja.

Bíberách azt tanácsolja Ottónak, hogy menjen a királyné után és engesztelje ki. Mondja azt, hogy sokat hallott a magyar feleségek házastársi hűségéről, és csak próbára akarta tenni Melindát. Ettől Gertrudis is és Melinda is meg fog enyhülni. Mivel a herceg másnap úgyis elutazik, kérje meg őket, hogy búcsúzóul igyanak vele egy pohárral.

Ezután Bíberách porokat ad át Ottónak. Az egyik por „hevítő”, amit Melinda, a másik altató, amit Gertrudis poharába kell szórnia. A herceg egyszerre irtóztatónak és zseniálisnak találja az ötletet, és indul is megvalósítani.

Bíberách tudja, hogy veszélyes játszmába vitte bele Ottót, de hát miért nem volt a herceg bőkezűbb? Ha fizetett volna, akkor jobb tanácsot adott volna neki, de így most jobb lesz inkább a magyarokhoz pártolnia.

Ekkor belép Izidóra, akinek megmutatja, merre ment Ottó, majd kimegy a másik oldalon. Izidóra Ottó után megy.

*

Bánk bán előjön a rejtekhelyéről, kivont karddal, ami jelzi, hogy magánkívül van attól, amit hallott, és sokáig csak toporog.

Fontos, hogy Bánk mindent hallott, csak pont azt nem, hogy Bíberách porokat adott Ottónak! Tehát hallotta, hogy Melinda visszautasította Ottót és hallotta Gertrudis dühöngését öccse kudarca miatt, de Bíberách cselszövéséről nem tud.

Ekkor még mindig nem tudja senki, hogy a nádor hazatért, csak Petur, Bíberách és Tiborc.

Az, amit hallott, nem teszi világossá Bánk számára a helyzetet. Még mindig nem lát tisztán sem Melinda hűsége vagy hűtlensége, sem Gertrudis bűnrészessége ügyében: kétségeit egy nagy monológban vallja meg.

A királynét „fertelmes asszonynak” tartja, és aggasztja, hogy az ország egy ilyen asszonyra van bízva, „kit hogy ördögi érzésiben ne lephessen meg a jobb ember, érthetetlenűl beszéli kétféleképpen gondolatjait.” Ez már nyilvánvaló Bánk számára, mivel kihallgatta Ottó és Gertrudis beszélgetését.

Két dolog is van tehát, ami aggasztja a nádort: az ország állapota, amelyet a zendülés és a polgárháború réme fenyeget, és Melinda sorsa, akit Ottó kéjvágya fenyeget. „Itten Melindám, ottan hazám – a pártütés kiáltoz, a szerelmem tartóztat.”

Igen ám, de mindkét problémát egyszerre nem tudja orvosolni. Döntenie kell, hogy melyikkel foglalkozzon először.

Mielőtt cselekedne, lélekben függetleníteni szeretné magát mind társadalmi, mind hitvesi kötöttségeitől: „Szedd rendbe, lélek, magadat, és szakaszd szét mindazon tündéri láncokat, melyekkel a királyi székhez és a hitvesedhez, gyermekidhez olly igen keményen meg valál kötözve! (…) Két fátyolt szakasztok el, hazámról és becsűletemről.” Itt a becsület Bánk férji becsületét jelenti, azaz Melindával való kapcsolatára utal.

A „tündéri” [tünékeny, semmibe eltűnő] láncok széttépése egyfajta személytelenséget jelent: azt jelenti, hogy Bánk nem lesz elfogult, nem lesz részrehajló, nem fogják saját személyes kötődései, érzelmei befolyásolni a döntéseit, tetteit.

Eddig nagyon erősen kötődött országos hivatalához és családjához is, de rájön, hogy mostantól egyikhez sem fűzhetik érzelmi szálak. Most úgy kell cselekednie, döntést hoznia, mintha neki személy szerint semmi köze nem lenne az eseményekhez, mintha nem lenne érintve bennük.

Elhatározza, hogy nem nádorként (ez a hazához kötő lánc) és nem is férjként (ez a Melindához kötő lánc) fog cselekedni, hanem csak emberként, és csak a lelkiismerete irányítását fogja követni. Azt fogja tenni, ami a hazának a legjobb és amit a tisztesség parancsa megkövetel, függetlenül attól, hogy személy szerint neki, Bánk bánnak mi a jó.

Monológjában Bánk elmondja, hogy akár meg is halna hazájáért és becsületéért, sőt, ezekért örömmel halna meg. Életét elvehetik, de nem engedi veszni a jó hírét (mert egy lovag legfőbb erénye a becsülete).

Az olvasónaplónak még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 7. oldalra!