Ötödik szakasz (V. felvonás)

A színhely a királyi palota nagyterme, melyből egy boltíves átjárón keresztül egy másik terembe lehet menni. Ez a terem földig érő fekete kárpittal van befedve. Itt fekszik Gertrudis koporsójában a ravatalon, mellette Izidóra áll a királyfiakkal. Mindenki gyászruhát visel: udvaroncok, zászlósurak, asszonyok.

Az udvaroncok beszélgetéséből kiderül, hogy a nép is be akar jönni megnézni a királyné holttestét, és hogy az öreg Myska bán birtokot kapott Zalában a királytól, amiért megmentette a királyfiakat.

Kívülről zúgás hallatszik, az emberek azt susogják, jön a király. Endre egy ideig halott feleségét nézi, aztán megöleli gyermekeit. Mielőtt az udvar elé állna, sóhajt, és hidegséget erőltet magára.

Izidóra azt mondja neki, olyan mély gyászt érez, hogy kész volna maga is meghalni, „igaz, hogy a királyné kedves nem vala; de ezt ugyan mégis nem érdemelte!”

Ekkor még senki sem tudja, ki ölte meg Gertrudist.

Az udvaroncok összesúgnak, mikor meglátják, hogy sír a király, mire Endre eltakarja a szemét, mert a királynak nem szabad sírnia.

„UDVORNIK (tartózkodva közelít hozzá) Királyom, mért takartad el?
KIRÁLY: Mert nem szabad.
UDVORNIK: Dehogynem.
KIRÁLY: Én király vagyok.
UDVORNIK: De ember is –
KIRÁLY: Érzem. – egy királynak kell látni minden könnyeket: magának könnyezni nem szabad.
UDVORNIK: Ne kéne bár.
KIRÁLY: Ő Isten. Istenit kívánva néz reája minden. Éppen akkor sírhat egy szegény, midőn királya; s a király nem látja azt meg a könnyek miatt.”

A „király is ember” konfliktus már a romantika korára jellemző. Katona József újat hozott abban, hogy nála a zárójelenetben megjelenő uralkodó nem olyan, mint a felvilágosodás kori drámában, ahol a király mindent el tudott rendezni és istenként tisztelték. Itt bizony a királynak is megvan a maga belső konfliktusa.

Mivel II. András gyenge, befolyásolható személyiség volt, Katona alkalmasnak találta arra, hogy az ő karakterén keresztül mutassa be az uralkodók lelki vívódásait.

A gyászoló király a székéhez vánszorog és leroskad rá, Solom mester bejön és egy véres kardot tesz a lábához. Solom bejelenti, hogy megbosszulta a királyné halálát, ezzel a karddal ölte meg a gyilkost.

Solom elmondja, hogy Endre parancsára jött előre a palotába, hogy bejelentse az udvarnak a király hazatérését a győztes hadjáratból. De mikor megérkezett, felfordulást talált, apja, Myska bán épp a királyfiakat mentette, tőle hallotta Solom, hogy megölték a királynét.

Solom ekkor a királyné szobájába rohant, ahol Peturék éppen elfogták Ottót. Solom persze azt hitte, Petur volt a gyilkos, nála volt a tőr is, amivel Gertrudist megölték, és Petur most épp Ottót akarta megölni. Petur elfutott, a lázadók kitörtek, Solom és emberei egy házig üldözték őket és körülvették a házat, megölték Peturt. Solom kardján tehát „Petur bán vére gőzölög”.

Solom egy levelet is átad a királynak, amelyet a királyné asztalán talált. Ez az a levél, amelyet Gertrudis a meggyilkolása előtt olvasott, és amelyben egy megbízható híve, Pontio di Cruce, aki a délszláv vidékek királyi helytartója, értesíti, hogy a délvidéken lázadás készül. („Vegyen kegyelmed kormányzásban más szabásokat – itt pártütéstől félhetünk. – Igaz ember tanácsol” stb.)

Endre is belátja, hogy Gertrudis volt a hibás, hiszen „másképp nem ölte volna meg magyar.” Solom is megerősíti, hogy a magyar „előbb a világ láttára tenné, mint alattomossan”.

Ezután Solom bevezeti a király elé Simon bánt mint az összeesküvők egyikét.

*

Az olvasónaplónak még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 24. oldalra!