Gertrudis erre már komolyan félni kezd: csengetne, kiáltana, de Bánk nem engedi. Félig a kardját is kirántva ráparancsol a királynéra, hogy üljön le és hallgassa meg. Úgyis hasztalan kiáltana segítségért, mert ő korábban már intézkedett, hogy most ne lépjen be ide senki („Hasztalan kiáltasz te most, mert nem szabad bejönni senkinek is; úgy parancsolá Bánk bán, Magyarország királya”).

Tehát nyilvánvaló lesz, hogy Bánk itt most számon kér. Ha nem intézkedett volna, hogy ne lépjen be senki, akkor egészen biztos, hogy valamelyik meráni embere segítségére sietne Gertrudisnak.

A királyné erre felkiált: „Bánk!”

Ez a felkiáltás jelzi elképedését, mert Bánk nagyon erélyesen, férfiasan, katonásan, uralkodósan, fenyegetően beszélt.

Bánk ekkor elmondja, hogy az országban járva mindenfelé szenvedést és elkeseredést tapasztalt, mindenki a királynét, az udvart és a merániaiakat átkozza.

Bánk most Peturék sérelmeit és Tiborc panaszát együttesen kéri számon a királynén.

„Szerette jó királyunk, Endre! Hogy fogod találni népedet? Polyákországot elnyered, s tán a magyart veszted helyette el!” Bánk tehát azon búslakodik a királyné előtt, hogy míg Endre, a szeretett király Lengyelországot meghódítja, Magyarországot elveszíti a belviszály miatt.

Bánk szerint akkor kezdődött minden probléma, amikor Gertrudis bejött az országba, előtte béke volt, és most minden rosszat meg lehet tenni.

A királyné figyelmezteti Bánkot, hogy ne folytassa, ne lépjen túl egy határt, de Bánk rá se hederít.

Nincsenek törvények, mondja, illetve vannak, de senki nem veszi figyelembe őket. Egyáltalán nincsenek a magyar törvények betartva, mert a merániaiak felrúgták a rendet.

Gertrudis szerint ez hazugság: ha így volna, arról ő hírt kapott volna. Bánk ekkor felvilágosítja, hogy hívei azt mondják a királynénak, amit az hallani akar. Maga Bánk se tudta, mi történik az országban, amíg az udvarban élt („Vak voltam én is udvarodba’”), de most már tisztán lát.

Országjárása során sok mindent tapasztalt, pl. látta, hogy a parasztok penészes száraz kenyeret esznek. Aztán egy követtől értesült arról, hogy baj van az udvarban, ezért álruhában visszajött, és több bajt is talált sajnos, mint amennyire számított: Melindát is találta, Melinda szégyenét („Álköntösebe’ visszajöttem, és találtam – (nyögve) ó, többet is, mintsem reménylheték!”).

A királynéval való beszélgetésre már úgy érkezett, hogy tudta, akár hóhér kezére is kerülhet, ezért kisfiát rábízta Mikhál bánra.

Bánk fejében tehát ott motoszkál a lehetőség, hogy Gertrudis elfogathatja és kivégeztetheti, így ha Soma árván marad, legyen, aki vigyáz rá.

A szerzői utasításból megtudjuk, hogy Gertrudis ekkor „elsárgul”, azaz leesik a vérnyomása. Székébe is lerogy. „Bánk! Mit akarsz velem?” – kérdezi.

Bánk folytatja: szerinte Soma még a börtönben is nagyobb biztonságban van, mint Gertrudis közelében, mert Mikhál inkább meghalna, mint hogy bántani engedje húga fiacskáját.

Az olvasónaplónak még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 20. oldalra!