Gertrudis kettesben marad Bánkkal, most következik a dráma nagyjelenete. Éles szócsata bontakozik ki kettejük között.

Mindketten erős egyéniségek, mindketten hatalmuk csúcsán állnak, de a gőgös, fennhéjázó, ugyanakkor megszeppent királynéval egy összetört lelkű Bánk áll szemben. Melinda megőrült, és Bánk tudja, hogy hitvesi boldogságát soha eredeti épségében már visszakapni nem fogja. Bánk tehát erre a nagy beszélgetésre már komoly érzelmi sérüléssel érkezik.

Ahogy beszélni kezdenek, a királyné már rögtön sérti, döfi, bántja, szúrja, provokálja Bánkot: „A megsértett vagy a sértő [Bánk maradt itt]?” – kérdezi. Beledöf egyet azzal, hogy emlékezteti szégyenére, becsületének elvesztésére. Azért beszél erről, hogy Bánknak még jobban fájjon.

Bánk azt feleli, mindegy már, hogy ő sértő vagy sértett („Igen vagy nem, csak egyre megy”), mire Gertrudis felelősségre vonja, amiért titokban, „mint egy éjjeli tolvaj” jött vissza az udvarba. Ezzel megsértette az illemet.

Azt is szemére veti, hogy Izidórát bezárta, korlátozta szabad mozgásában („Egy ártatlanságot elzárván, gyalázatba kevertél – becsűlet-é ez?”) Azaz Izidóra bezárásával Bánk rangjához méltatlan, becsületet sértő dolgot művelt. Bánk erre azt feleli: „az én becsületem Melinda elbúcsúzásával elbúcsúza.”

Vagyis rajta már nem lehet számon kérni a tisztességet, a becsületet, mert Melinda elvesztésével akkora veszteség érte, hogy ezek után már nem érdekli, ha becsületet sértő dolgot csinál. És ez lesz a végzete Gertrudisnak, mert már nem állhat útjába Bánknak semmi…

Mikhál bán és Soma börtönben vannak, mondja Bánk, ők is magukkal vitték becsülete egy darabját. Ami még megmaradt a becsületéből, az népe között van felosztva („ezernyi sok szegény között hazámban felosztva van”).

Vagyis értük még teszi, amit tesz, de itt már nyilvánvaló, hogy Bánk pályája lefelé ível, szíve-lelke komoly sebet kapott.

Gertrudis rászól Bánkra, hogy türtőztesse magát, de Bánk kiönti szíve minden keserűségét: a becsületest folyton megalázzák, kitaszítják, tönkreteszik, mondja, érdemes ezért becsületesnek lenni?! Becsületest kell játszani, de valóban annak lenni ostobaság!

Megdöbbentő, hogy ezt Bánk mondja, aki „a becsület fanatikusa” volt, aki a jó hírére rendkívül kényes volt! Nagyon keserű, öngyötrő szavak ezek, a fájdalom beszél Bánkból.

Gertrudis erre hirtelen elutasító lesz: „Istentelen, távozz!”

Érzi a királyné, hogy róla van szó… Bánk tudja, hogy Gertrudis csak játssza a becsületest: ő az, aki „a becsűlet álorcája mellett büntetetlen elkövethet undokságokat”. Aki mindenkit magához édesget, mert a hatalmon levőhöz szívesen dörgölőznek az emberek („minden emberek vele ohajtanak egybeköttetésbe’ lenni”).

Aki hatalmon van, annak sok barátja lesz, azt mindenki szereti, míg aki lecsúszik, azt elhagyják a „barátok”, mindenki eltaszítja, meggyanúsítja, és még rúg egyet rajta, hogy gyorsabban zuhanjon lefelé.

A királyné ezt nem akarja hallani, ki akarja parancsolni Bánkot a szobájából. Igen ám, de Bánk még nem fejezte be. Közelebb lép, és azt mondja, akkor is itt maradt volna, ha Gertrudis nem ad rá parancsot, mert mondanivalója van Gertrudis számára. Méghozzá az, hogy „Melinda helyett köszönni kell!”

Gertrudis erre válaszul felkiált: „Jobbágy!” Ez a szó abban a korban „alattvalót” jelentett. Vagyis a királyné arra emlékezteti Bánkot, hogy Bánk az alattvalója, engedelmességgel és hűséggel tartozik neki.

Ez bizony azt jelzi, hogy Gertrudis most már fél Bánktól. Most már látja, hogy ő húzhatja a rövidebbet: kettesben maradtak, és Bánknak bőven van mit számon kérni rajta, bőven van, amiért megfizessen neki.

Bánk erre azt válaszolja: „Nem úgy van, asszonyom! Én urad s bírád vagyok; míg a király oda lészen, királyod is vagyok”.

Azaz Bánk a király helyetteseként, nádorként nem alattvalója a királynénak, hanem feljebbvalója, hiszen ő képviseli a királyt, Endrét. Neki joga van bíráskodni Gertrudis felett, joga van számon kérni rajta a tetteit.

Az olvasónaplónak még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 19. oldalra!