Negyedik szakasz (IV. felvonás)

A helyszín a királyné szobája, esteledik. Gertrudis mélyen elgondolkodva ül az asztalnál. Egy udvaronc áll az asztal mellett, kezében levéllel, amelyet a királyné már elolvasott.

Ennek a levélnek a szövegét majd az 5. szakaszban ismerjük meg. A királyné megvetően reagál arra a hírre, amelyet a levélben kap: „Csak szúnyogok” (később majd kiderül, hogy a felkelőket nevezi így, a levélben ugyanis arról értesítik emberei, hogy a délvidéken felkelés szerveződik).

Gertrudis tehát nem veszi komolyan a figyelmeztetést: annyira elbizakodott, hogy semmibe se nézi az alattvalóit, nem fél tőlük, nem ijed meg a lázadás hírére.

A királyné kiküldi az udvaroncot, aki egy könyvből a világtörténelem egyik fejezetét olvasta fel neki. Gertrudis arra gondol, miért ne lehetne egy asszony is olyan jó vezető, mint Szolón és Lükurgosz (akik nagy államférfiak voltak).

*

Izidóra érkezik. Kiderül, hogy egy kegyet akar kérni a királynétól: hadd mehessen vissza a hazájába. Elmondja, hogy megalázták büszkeségében, ezért szeretne elmenni, hogy maradék önbecsülését megőrizhesse.

Bevallja, hogy szerelmes volt Ottóba, de látta, amint Ottó becstelen dolgot tett, ezért mostantól büszke német lányként meg kell vetnie őt. Gertrudis megütközik azon, hogy az ő öccsét akarja Izidóra megvetni.

Izidóra ekkor elmondja, hogy Ottó gyáva módon orvgyilkosságot követett el, amivel bemocskolta magát. Ő, Izidóra az előző este óta mindenhová követte és figyelte, mit csinál. Ekkor részletesen elmondja, amit látott.

Kiderül, hogy miután Gertrudis elálmosodott és aludni ment, Bíberách odasietett Izidórához, hogy megtudja, mi a helyzet. Amikor megtudta, hogy a királyné lefeküdt, megkérte Izidórát, hogy siessen Melindához, nézze meg, minden rendben van-e. Ugyanis Ottó „italt adott” be mind Melindának, mind Gertrudisnak.

Izidóra így fogalmaz: „italt adott mindkettőtöknek Ottó”. Nem porokról beszél, ami arra utal, hogy Bíberách azt mondta neki, Ottó megitatta valamivel Melindát és a királynét. Nem derül ki, hogy megmondta-e pontosan Izidórának, hogy Melinda miféle „italt” kapott, de azt közölte, hogy a királyné itala csupán altató volt.

Mivel Gertrudis csak altatót kapott, Melinda volt nagyobb veszélyben, így Izidóra rohant Melinda szobájába, ahonnan épp akkor futott ki Ottó zilált külsővel, amikor ő odaért. Egy pillanattal később megjelent Bánk bán, aki vállon ragadta Izidórát és belökte Melinda szobájába.

Melinda felsikoltott és elájult, Izidóra lába a földbe gyökerezett (egyikük se tudta, hogy Bánk visszatért). Bánk kifaggatta Izidórát, aki állítása szerint mindent elmondott a nagyúrnak, amit tudott.

Kérdés, hogy pontosan mit mondott Bánknak Izidóra. Mert amikor Bánk felelősségre vonja Melindát, az már Izidóra kifaggatása után történik, és Bánk viselkedése mégis arra utal, hogy nem tud a hevítő porról, amit Melinda kapott (ezért bizonytalan felesége ártatlansága és a királyné bűnrészessége ügyében).

Tehát Izidóra vagy nem tudta meg pontosan Bíberáchtól, hogy Melindának mit adott be Ottó, vagy megtudta, de Bánknak nem mondta el. Máskülönben Bánk viselkedése érthetetlen lenne.

Lélektanilag könnyen elképzelhető, hogy Izidóra akkor se beszélt a féltékeny férjnek a hevítő porról, ha tudott róla. Ugyanis Izidóra szerelmes Ottóba és vetélytársának tartja Melindát, akinek a vétkét nem akarja kisebbíteni. Ha elmondaná Bánknak, hogy a feleségét tőrbe csalták, hevítő port adtak be neki, azzal igazolná Melinda ártatlanságát, amit nem akar, hiszen gyűlöli Melindát Ottó miatt.

Izidóra tehát állítása szerint mindent (már amit ő tudott) bevallott Bánknak, aki ezután bezárta egy oldalszobába, ahol Izidóra egész éjjel hiába várt a szabadulásra. Végül hajnalban sikerült feltörnie az ajtót.

Gertrudis megdöbbenve értesül arról, hogy Bánk bán hazatért, Izidóra pedig könyörög, hogy visszatérhessen hazájába, hiszen Bánk megalázta, megszégyenítette azzal, hogy bezárta, szabadságában korlátozta. Ha hazamenne és szégyene itt maradna, új életet tudna kezdeni.

A királyné nem válaszol, az öccsére tereli vissza a szót, aki Izidóra állítása szerint gyilkolt. Ekkor Izidóra elmondja, hogy Ottó alattomosan, hátulról leszúrta Bíberách lovagot. Gertrudis felkiált: „Ezt is?”

Reakciójából kitűnik, hogy Ottó nem először gyilkol, és a királyné pontosan tudja ezt (az olvasó is tudja, hogy Ottónak Fülöp király megölése miatt kellett hazájából elmenekülnie).

Izidóra elmondja, hogy most kezdi megismerni a királyi udvart, amely mohón lesi, kit ér gyalázat, kit lehet kigúnyolni.

Izidóra szeretne hazamenni. Felidézi, hogy Gertrudis leánya helyett van a magyar udvarban: amikor a thüringiai követ magával vitte Gertrudis lányát, Erzsébetet, hogy az Lajos thüringiai herceg felesége legyen, Gertrudis kívánságára Izidórának maradnia kellett Erzsébet helyett.

1211-ben a thüringiai követ feleségül kérte I. Hermann thüringiai tartománygróf fia, Lajos számára Gertrudis Erzsébet nevű lányát, a későbbi Szent Erzsébetet. Az eseményre Petur is utalt a 2. szakaszban: ez volt az a bizonyos követségi esemény, amelyen Gertrudis háttérbe szorította férjét, Endrét.

Gertrudis tehát azért akarta maga mellett tartani Izidórát, mert a lányát akarta vele pótolni. Izidórának azonban most már honvágya van, könyörög, hogy hazamehessen. Bevallja, hogy nem is szeret az udvarban lenni, ahol hideg, lármás a légkör, és minden a nyilvánosság előtt történik. Ő magányos életre lett nevelve, nem erre.

Na, jól nézünk ki, mondja a királyné, és átkot szór öccsére, Ottóra, aki szégyent hozott Merániára („Átok reád, fiú, ki örök mocsok közé keverted a hazádat!”). Izidóra kérésére nem ad választ, mert más dolgok kötik le a gondolatait. Csak annyit mond a lánynak, jöjjön vissza később. Izidóra elmegy.

*

Az olvasónaplónak még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 16. oldalra!