Katona József: Bánk bán (olvasónapló)
Ekkor váratlanul elhangzik kintről a jelszó, és az őr beenged egy újonnan érkezettet: Bíberáchot. Megjelenésén mindenki elképed és árulásra gyanakszik, hiszen Bíberách nem tagja az összeesküvők csoportjának és gyanús, hogy mégis tudja a jelszót.
Az olvasó emlékezhet rá, hogy Bíberach az előző szakaszban kihallgatta Bánk és Petur beszélgetését, ezért ismeri a jelszót.
Mikhál megkérdezi tőle, honnan ismeri a jelszót. Bíberách megmondja, hogy a királyné bálján hallotta.
Bánk bán is végre tudni akarja, miért Melinda a jelszó, mi van a feleségével, és ezt Bíberách mondja meg neki, aki ravasz játékot játszik.
Elárulja, hogy amikor Bánk gyanútlanul felhozta az udvarba szép, fiatal, romlatlan, a világ dolgaiban járatlan feleségét, nem sejthette, hogy milyen cselszövés készült Melinda ellen. A királyné azért küldte Bánkot országjáró körútra, hogy eltávolítsa az útból, hiszen az egész udvar tudta, hogy Gertrudis öccse, Ottó el akarja csábítani Melindát.
Bíberách azt állítja, eddig csak figyelt, és nem lépett semmit, de most figyelmezteti Bánkot, hogy mi készül ellene, mert szeretné elnyerni a jóindulatát. (Hazudik, hiszen segített is a csábításban: porokat adott Ottónak.) Azt állítja, véletlenül megtudta, hogy Ottó pont ezen az éjszakán akarja megbecsteleníteni Melindát.
Peturhoz fordulva megmondja, hogy hiba volt pont most lefoglalni Bánk idejét, mert amíg ő itt az összeesküvés ügyével foglalkozik, addig a felesége elveszti a tisztességét és bemocskolódik.
Petur ezen meglepődik, Bánk meg felháborodik, és meg akarja ölni Ottót, amiért az Melinda erényére tört. Erre Bíberách figyelmezteti, hogy a királyné akár tíz Bánkot is kivégeztetne, csak öccse bukását megakadályozza. De amúgy se jutna Bánk a herceg közelébe, mert elállnák az útját, és kivégezni se nyilvánosan fogják, nehogy közfelháborodást keltsen: titokban fogják eltenni láb alól.
Bánk hallgat Bíberáchra, hogy ne rohanjon fejjel a falnak: ha őt ravaszkodással akarták kijátszani, akkor ugyanezzel a módszerrel kell visszavágnia ellenségeinek. Elvégre teljesen más a rossz ügy és a jó ügy érdekében való ravaszkodás.
Bánk azt is értésére adja Bíberáchnak, hogy lekötelezettjének tekinti magát, ha segít megakadályozni Melinda megrontását. Bíberách azt feleli, talán még nem késő.
Bánk bán feldúltan, sietve rohan a palotába Melinda megmentésére, de mielőtt távozna, arra kéri az összeesküvőket, hogy maradjanak együtt, hátha még szükség lesz rájuk. Bíberách is Bánkkal megy.
Nagyot fordult a kocka, hiszen Bánk eddig mindent megtett, hogy leszerelje az összeesküvőket, most viszont már kész lenne igénybe venni a segítségüket, ha a királynéval szemben szüksége lenne rájuk. Most már Bánk nem a haza sorsát tartja szem előtt, hanem csak Melindára gondol. Elveszti józan ítélőképességét, megfeledkezik minden másról.
Fentebb Bánk azt mondta, ahhoz, hogy ő is beálljon az összeesküvők közé, minimum egy „bánki sértődés” szükséges, azaz személyesen is érintve kell lennie a konfliktusban, és nagyon súlyos sérelmet kell elszenvednie. Hát most megtörtént ez a bánki sértődés, mivel Bánkot a lehető legsúlyosabb sérelem érte a királyné és Ottó részéről.
Bánk személyes érintettsége felülír mindent, amit eddig tett vagy mondott. Saját személyes érdekét, felesége ügyét a haza érdeke elé helyezi: eddig jobbnak látta megbékíteni Peturékat, most már kész felhasználni őket a királyné és Ottó ellen folytatott személyes bosszúhadjáratában.
Láthatjuk, hogy a drámában egyszerre van jelen a közügy és a magánügy, a politikai és a szerelmi tragédia, tehát az indulatok sok különböző forrásból fakadnak. Többek közt ez teszi remekművé a Bánk bánt.
Bíberáchnak Bánk dühe is kapóra jön: az a terve, hogy majd a győztes mellé áll („jó ez is. Csak eggyik nyerni fog!”).
Bíberách Ottónak is segített (a porokkal), Bánknak is segít (az információval), így bármelyik kerül ki győztesen a konfliktusból, az illető le lesz neki kötelezve. Tehát Bíberách mindenképpen jól jár.
Mivel Bánk azt kérte, hogy maradjanak együtt, a békétlenek nem oszlanak szét. Simon és Mikhál is Petur házában maradnak, mert aggódnak húgukért, Melindáért.
Az olvasónaplónak még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 11. oldalra!
Hozzászólások
Katona József: Bánk bán (olvasónapló) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>