Befejezés: a király ítélete

Simontól, Mikháltól és a délvidéki királyi helytartó leveléből Endre megtudja, hogy távollétében Gertrudis a polgárháború szélére sodorta az országot, mégis felszólítja lovagjait, hogy vívjanak meg helyette a felesége becsületéért Bánkkal. Senki sem jelentkezik önként a párviadalra. Ez csalódást okoz a királynak és tekintélyét is rombolja.

Endre helyzete akkor vesz fordulatot, amikor Myska bántól megtudjuk, hogy a haldokló Bíberách vallomása szerint a királyné ártatlan volt Melinda meggyalázásában. Ettől Endre látszólag erkölcsi fölénybe kerül, és vigasztalhatja a gondolat, hogy feleségét nem kell bűnösnek tartania.

Ez a gondolat azonban, bármilyen vigasztaló is, hamis. Endrének ezt kell belátnia ahhoz, hogy olyan döntést tudjon hozni, amely legalább viszonylagosan helyreállítja a nyugalmat.

Ez a döntés: Bánk nem kap büntetést. A dráma elemzői Endre ítéletét többféleképpen értékelik.

1. Van, aki szerint a király ezzel a döntéssel felülemelkedett személyes fájdalmán és gyászán, önvizsgálatot tartva eljutott a saját igazságához és tekintélyét is helyreállította. Bánk felmentése az egyetlen helyes megoldás a helyzetre, és Endrének ezt sikerül felismernie.

Jogi értelemben Bánk bűnös, hiszen gyilkolt, de a király elismeri a királyné megölésének politikai jogosultságát, sőt, szükségszerűségét, és elfogadja azt is, hogy tettéért Bánk Istentől kapja meg a büntetését, nem a földi igazságszolgáltatástól. Így nem esik abba a hibába, amibe Bánk: nem követ el jogtalanságot és nem adja át magát a bosszúvágynak.

2. Vannak elemzők, akik szerint Endre csak azért nem büntette meg Bánkot, mert gyenge személyiség, aki fél saját alattvalóitól, de az is lehet, hogy valamilyen politikai manipuláció eredményeként született felmentő ítélet.

Lefokozott világrend

A dráma világában a hatalmi hierarchia csúcsán a király áll, aki csak az utolsó felvonásban lép színre. A konfliktus és a tettváltássorozat is a távollétében bontakozik ki, de minden terv és cselekedet feltételezi a hozzá való viszonyulást, mivel ő képviseli a nemzetet megtestesítő eszmét. Ennek a viszonyulásnak a királyhűség az alapja.

A király tehát kitüntetett helyzetben levő alak, aki az igazság letéteményeseként és a rend helyreállítójaként a végjátékban lép színre.

A darab végén színre lépő, igazságosztó figura nem ritka a dramaturgiai hagyományban (ilyen pl. Shakespeare Hamletjében Fortinbras vagy Molière Tartuffe-jében a rendőrhadnagy). A Bánk bán Endréje azonban különbözik a hagyományból ismert figuráktól.

Endre ugyanis személy szerint érintett az eseményekben, így nehéz elfogulatlanul döntenie. Megvan a maga belső konfliktusa és sokat vívódik a szemünk előtt.

Másrészt bár a hatalmi hierarchia csúcsán ő áll, az értékrangsorban nem ő a legelső. Gyengébb személyiség, mint Bánk, és a Gertrudistól való érzelmi függése, tanácstalansága, félelmei is mind alárendelik Bánknak.

Endréből hiányzik az uralkodásra való rátermettség, így személye nem képvisel olyan értéket, amely tartalmat adhatna annak a nemzeti eszménynek, amelyet szerepe (király) testesít meg.

A nemzeti eszményt a maga összetettségében a dráma szereplői közül csak Bánk képviselheti, akinek viszont kisebb a mozgástere és aki a gyilkossággal tragikus vétséget követ el, ezért nem tud követhető értéket felállítani vagy megerősíteni.

Ennek az lesz a következménye, hogy a dráma befejezése, a végjáték nem tudja teljes mértékben helyreállítani a harmóniát. Az ellentétek csak részlegesen egyenlítődnek ki, és a harmónia is alacsony szintű marad. Ezért a befejezés a korlátozottság és a lefokozottság érzetét hagyja maga után.

Ezt az érzetet erősítik a zárt terek, az éjszaka időtoposz szimbolikus jelentései, sorsmetaforái, valamint a szereplők egymás mellett elbeszélő, szaggatott, mozaikos beszédmódja is.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 20. oldalra!