Katona József: Bánk bán (elemzés+cselekmény)
A Bánk bán utóélete
A Bánk bán sorsa ugyanaz lett, ami Madách művének, Az ember tragédiájának is kijutott: keletkezése óta a legszélsőségesebb vélemények születtek róla.
Voltak, akik rossz, elhibázott alkotásnak vélték, például Toldy Ferenc szerint a Bánk bán „rossz nyelve miatt” maradt olvasatlan, és a jellemek is hibásak, Gertrúd érthetetlen, Melinda egyetlen odavetett szótól megőrül, Bánk örökké habozik, Endre király a nevetségességig gyenge, stb.
Palágyi Menyhért is azt írta a darabról 1887-ben, hogy „teljesen elhibázott munkának” tartja, amelynek szerzője annyira a „lojalitás tragédiájává” akarta csavarni a történetet, hogy az már bosszantja és felülteti a közönséget. „Mert négy felvonáson keresztül Gertrudis folyton ármányos asszonynak tűnik fel, akire bátran rá lehetne fogni, hogy kerítőné, mégha az a törvényszék előtt bebizonyítható nem is volna. Mégis a darab végén a közönség előtt tisztára mossák Gertrudist. Sőt mi több, a szegény Bánk még el is hiszi, hogy Gertrúd egészen ártatlan.”
1969-ben Lukács György is azt a „hiperlojalitást” kritizálta, amely miatt az utolsó felvonás szerinte „olyan királyhűségen alapuló behódolás”, amilyenre nem találunk példát a világirodalomban, leszámítva a Grillparzer-féle Bánk-feldolgozást.
Mások remekműnek tartották a Bánk bánt és hódolattal beszéltek róla. Erdélyi János 1840-ben azt írta: „A mű egyetlenünk a maga nemében.” Móricz Zsigmond szerint is a Bánk bán „mindenekfölött olyan költői alkotás, amelynek nincs testvére, sem versenytársa a magyar irodalomban.”
Voltak, akik Shakespeare-hez hasonlították Katona Józsefet, például Ady Endre így írt róla 1908-ban: „Milyen rosszul járt volna Shakespeare, ha föltámad, s bekukkant Kecskemétre. Majd megmondta volna akkor neki Katona József, hogy kicsoda az igazi Shakespeare, s mit tud, ha éppen kedve van hozzá, a magyar.”
Hasonló lelkesedéssel írt tanulmányában Gustavo Salvini olasz színész is a Bánk bánról 1897-ben, különösen Melinda karakterét csodálva: „Ami a jellemeket illeti, azt mondom, hogy csak Shakespeare tudta volna így megrajzolni. Az elsőtől az utolsó szóig következetesek önmagukhoz. Legmegindítóbb mindenesetre Melinda alakja, (…) karakteréhez akár Shakespeare is odatehetné aláírását. Azt hittem, hogy nincs más író a világirodalomban, aki Kordéliákat, Imogéneket és Desdemonákat tudna megalkotni. De Melinda közéjük tartozik az örök nőiség Pantheonjába.”
A Bánk bánnak értelmezése is sokféle született. A 19. század második felében Gyulai Pál megpróbálta feltárni a dráma mellőzöttségének okait: átnézte a róla írt kritikákat és kifejtette nézeteit a mű tragikumáról.
Arany János is értelmezte a Bánk bánt, bár írása töredékben maradt. Ő érintette először azt a kérdést, hogy Bánk bukásával nemcsak az erkölcsi rend bukik el, hanem egy világrend is meginog. Elemezte Bánk és Gertrudis alakját és rámutatott Katona lélekábrázolásának hitelességére. Legnagyobb érdeme, hogy máig érvényes felfogást alakított ki a mű szereplőinek viszonyrendszeréről (Bánk és köre, Gertrudis és köre, Endre és köre).
Az 1880-as években tovább árnyalták a dráma értelmezési lehetőségeit, de a színpadi előadás és a nyomtatott szöveg befogadása között egyre nagyobb lett a különbség. A színpadon az említett patetikus előadásmód a századfordulóig uralkodott, így a Bánk bánt is nemzeti romantikus műként vitték színre. Semmi nem jelent meg az előadásokban a kor és az irodalmi tudat változásából.
A 20. században – köszönhetően a világról, az értékrendről, a személyiségről és a hagyományról való megváltozott tapasztalatoknak – új távlatok nyíltak a Bánk bán-értelmezésekhez. A mű értelmezői a szereplők lelkiállapotának, feszültségeinek elemzésével magyarázatot találtak a tétovaságra, az ingadozásra, az egymás mellett való elbeszélésekre. Új fényben látták Bánk tragikumát is: abból a romlott világrendből vezették le, amelyben a nagyúrnak cselekednie kell.
A színpadi előadások már nehezebben tudtak megújulni: több hullámban, kevés sikerrel történtek próbálkozások. Ezt az 1960-as évektől a modern európai színházfelfogások megkésett hazai megjelenése is befolyásolta. Ez az igény eredményezte azt is, hogy Illyés Gyula 1976-ban átigazította a drámát, de munkája hamar feledésbe merült.
Az 1990-es években új olvasatok születettek a műről, az elemzők visszanyúltak az eredeti drámai szöveghez és új nézőpontokból közelítették meg azt.
Az elemzők addig mindig valamilyen külső szempont szerint próbálták magyarázni, s az értelmezéskor leggyakrabban a nemzeti vonatkozásokra esett a fő hangsúly. Pedig a Bánk bánt nemcsak nemzeti-politikai nézőpontból lehet vizsgálni: mint az elemzésből is láttuk, arról szól, amiről minden jó dráma: a folyamatosan változó emberi viszonyokról.
Igazán jó színpadi feldolgozás, amely hitelesen szólaltatja meg a mű árnyalt kérdésfelvetéseit, még nem született. A rendezők mindig eltolták a hangsúlyokat, bizonyos motívumokat kiemeltek, másokat háttérbe szorítottak. Mivel a darabok nem adnak hű képet magáról a műről, a Bánk bán megértéséhez feltétlenül el kell olvasni a dráma eredeti szövegét figyelmesen.
Hozzászólások
Katona József: Bánk bán (elemzés+cselekmény) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>