Végkifejlet (5. szakasz)

Az utolsó szakaszban érkezik haza a király. A palota nagytermében felravatalozva fekszik Gertrudis, Endre elmerül a gyászban, de könnyeit elrejti mindenki elől, mert a királynak nem szabad sírnia. Magában azon kesereg, hogy Istenhez méltó viselkedést várnak el tőle, pedig ő is csak ember.

Bejön Solom mester és jelenti, hogy a lázadást leverték. A király lába elé teszi azt a kardot, amelyen Petur bán vére gőzölög, aki Solom szerint a királyné gyilkosa volt.

A király elolvassa azt a levelet, amelyet a királyné a 4. szakaszban kapott a déli tartományok kormányzójától, aki lázadástól tartva más kormányzási módszereket javasolt Gertrudisnak.

Fogolyként behozzák Simon bánt, aki megesküszik, hogy nem Petur ölte meg a királynét: a zendülők Gertrudist már halva találták.

Bejön Mikhál is Bánk kisfiával, Somával. Elmeséli elfogatása történetét, felsorolja Gertrudis bűneit. Mikhál és Simon száműzetésbe akarnak vonulni, de előtte Mikhál Endre kegyelmébe ajánlja Bánk kisfiát.

A király keserűen veszi tudomásul, hogy a lázadók érvei meggyőzőek, de őt ez zavarja a gyászban.

Érkezik Bánk, aki megrettenve vonja magához a fiát, mert tudja, hogy az ártatlan gyermeken is bosszút állhatnak apja tettéért.

Nádori nyakláncát, hatalma jelképét büszke mozdulattal Gertrudis koporsójának aljába dobja, és öntudatosan vállalja, hogy ő ölte meg a királynét. Ezután kemény, de rövid vádbeszédben meg is indokolja tettét: Gertrudis sanyargatta a népet, és csak így lehetett elkerülni a polgárháborút („el kellett neki akármiképp is esni, hogy hazánk ne essen el polgári háborúban!”)

A király le akarja tartóztatni Bánkot, de Bánk büszkén tiltakozik: Árpád és Bor nemzetségébe tartozó úr felett a király nem ítélkezhet, az ő ügyét csak lovagi párviadal döntheti el.

Különben is, mondja Bánk, Endre neve jobban be van mocskolva, mint az övé. Kimutat az ablakon: látni lehet, amint Petur bánt és egész háznépét lófarokra kötözve hurcolják a király nevében. Pedig Petur egész életében hű volt a királyhoz, és nem ő gyilkolta meg a királynét sem, hanem Bánk.

Solom elmondja, hogy a haldokló Petur utolsó szavával átkot mondott a királynéra és az alattomos gyilkosra, aki megölte a királynét.

Endre makacsul ragaszkodik ahhoz a hithez, hogy a felesége ártatlan, mert szerette Gertrudist és fáj neki a halála. Felszólítja lovagjait, hogy valamelyikük vívjon meg a halott királyné becsületéért Bánkkal, de senki sem jelentkezik.

Ez igencsak kínos jelenet, amely után a királynak rá kell döbbennie, hogy Gertrudis iránti vak szenvedélye és gyengesége rombolja a tekintélyét. („Nincs, egy sincs. Jobban remeg előtte minden, mint előttem. Endre! Te gyenge Endre!”)

Végül maga Endre akar kiállni Bánk ellen a lovagi párbajra, de Bánk nem hajlandó a király ellen harcolni, mivel Istene és hazája után a király számára a legszentebb.

Itt mutatkozik meg, hogy mennyire ellentmondásos Bánknak a királlyal való viszonya: Endrével mint gyarló emberrel dacol és megvédi vele szemben az igazát, de Endre mint Isten földi helytartója, mint király szent a számára és fejet hajt előtte.

Végül Solom jelentkezik, hogy megvív Bánkkal Endre helyett. Solom apja, az ősz, öreg Myska bán hallotta, hogy Gertrudis utolsó szavával ártatlannak vallotta magát, és ez Solomnak elég. Ő tehát hajlandó lenne kiállni Bánk ellen, de ekkor megjelenik Myska bán, és elmondja, hogy a haldokló Bíberách vallomása szerint a királyné valóban ártatlan volt Melinda ügyében, mert nem tudott a porokról.

Ez azt jelenti, hogy Bánk önigazolási alapja elveszett: nem a becsületét védelmezve, hanem jogtalanul ölte meg Gertrudist. Így már nem érdemli meg a lovagi párbajt, hanem közönséges gyilkosnak kell tekinteni, Solom undorral fordul el tőle.

Le is akarják tartóztatni, de Bánk számára Bíberách vallomása nem bizonyíték, ő ezt nem tekinti érvényesnek, hiszen korábban kihallgatta Gertrudis és Ottó párbeszédét, amelyben a királyné kétszínűen egyszerre bátorította öccsét Melinda elcsábítására és feddte is miatta.

Bánk számára az, hogy a királyné nem tudott a porokról, nem egyenlő az ártatlansággal. Ettől még Gertrudis erkölcsileg bűnös Melinda meggyalázásában, politikai bűnösségéről nem is beszélve. Ez az oka annak, hogy Bíberách vallomásától Bánk lelkileg nem omlik össze. Igaz, hogy pozíciója megrendül, de felveszi a kardját, vagyis védelmezni akarja magát.

Csakhogy ekkor furulyaszó hallatszik, és néhány jobbágy behozza Melinda holttestét. Bánk ekkor összeomlik, Melinda halálával minden elveszett a számára.

Tiborc elmondja, hogy Melindát a határra menekülő Ottó hívei ölték meg, aki jutalmat ígért nekik ezért. Felgyújtották Bánk házát, Bánk rokonai mind benn égtek, Tiborc csak a haldokló Melindát tudta kimenteni, aki utolsó szavával azt kérte, vigye őt Bánkhoz, ezért Tiborc ide hozta Melinda testét.

Bánk teljesen összeroppan („Nincs a teremtésben vesztes, csak én! Nincs árva más több, csak az én gyermekem!”). Melinda halálával elvesztette élete értelmét, lelkileg megsemmisült, lelki halottá vált.

Ekkor megváltozik a közhangulat, Bánk fájdalmát látva még a király is megrendül. Apja, III. Béla szavaira emlékszik, aki halálos ágyán „emberi uralkodásra” intette fiait. Megkérdezi a jelenlevőket, szerintük milyen ítéletet hozzon.

Csak Izidóra követel büntetést Bánk számára, Myska és Solom szerint ez is olyan eset, amikor „a kegyelem irtóztatóbb”. Ők látják, hogy a halál megváltás lenne Bánknak („a büntetés már ennek irgalom”), és Endre is így gondolja.

Bánk annyit kér, hogy Melindát illendően eltemethesse. Az ő tragédiája az, hogy a gyilkosság, amellyel becsületét tisztára mosta és megmentette az országot a polgárháborútól, végül Melinda halálához vezetett. Ha nem öli meg Gertrudist, akkor Ottó emberei nem álltak volna bosszút Melindán.

Endre megérti, hogy ebben a helyzetben az igazságszolgáltatás csak újabb igazságtalanságot eredményezne. Kihirdeti az ítéletet: „Magyarok! Előbb mintsem magyar hazánk – előbb esett el méltán a királyné!”

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 13. oldalra!