Katona József: Bánk bán (elemzés+cselekmény)
Bánk és Gertrudis nagyjelenete
A királyné szemére veti Bánknak, hogy titokban tért vissza az udvarba, mint egy tolvaj, és azt is, hogy Izidórát bezárta. Szerinte Bánk megsértette az illendőséget és a becsületet.
Gertrudis meg akarja törni ellenfelét, de Bánk közli, hogy az ő becsülete „Melinda elbúcsúzásával elbúcsúza”, azaz őt már nem tarthatja vissza semmi. Erre Gertrudis elveszti a fölényét, sőt, megijed Bánktól. Érzi, hogy ő húzhatja a rövidebbet, ezért a csengőért nyúl, segítséget akar hívni, de Bánk nem engedi.
Felelősségre vonja a királynét az ország állapotáért, Peturék sérelmeit és Tiborc panaszait egyesítve olvassa a fejére. Gertrudis csak sárgul, székébe rogy, de Bánk könyörtelenül felsorolja minden bűnét.
Rátér saját személyes sérelmére is: „aki lábat ád a bujálkodónak”, vagyis a királyné adta a lovat Ottó alá, hogy csak udvaroljon Melindának. Bánk szerint Gertrudis lenézi Melindát, pedig arra se méltó, hogy Melinda cipőjét bekösse. Ezen a királyné nagyon megsértődik, és azzal védekezik, hogy nem ő becstelenítette meg Melindát, hanem Ottó. Ezután megátkozza Bánkot is, Melindát is és Ottót is.
Bánk szerint Gertrudis még jóvá tehetné a dolgot: elhitetheti az udvarral, hogy Melinda ártatlan, és méltó Bánkhoz, aki nem vesztette el a becsületét. De a királyné erre nem hajlandó, szerinte rendjén van az, hogy az egész udvar Bánkon nevet, ilyen az emberi természet és kész.
Bánk ezen felháborodik, Gertrudis embereiért kiált. Segélykiáltására Ottó jön be, de amikor meglátja Bánkot, visszamenekül az oldalszobába, ahol rejtőzött. Bezárja maga után az ajtót, így Bánk nem tud utána menni, csak kiabál és átkozza Ottót.
Végül Bánk Ottóval együtt Merániát is megátkozza, ahonnan Ottó és Gertrudis is származik. Ezt a királyné nem tűrheti („Hitvány, ne bántsd hazámat!”), tőrt ragad és le akarja szúrni a nádort. Bánk azonban kicsavarja a tőrt a kezéből, közben kerítőnek nevezi. Gertrudis sikoltva fut az asztalig, Bánk utoléri és agyonszurkálja.
A gyilkossággal Bánk lemosta a becsületén esett foltot, de nem érez diadalmámort. Reszket és úgy érzi, mindjárt rászakad a tető. Tántorogva kimegy.
A királynéra Myska bán talál rá. A haldokló Gertrudis utolsó szavával azt mondja, ártatlanul hal meg.
Myska hallja, amint Petur és a békétlenek közelednek. Petur parancsot ad az egész királyi család kiirtására, mire Myska elrohan, hogy megmentse a királyfiakat.
Petur már csak Gertrudis holttestét és Ottót találja a szobában. Meg akarja öletni a herceget, ekkor azonban bejön Solom mester, aki a király seregének előőrsét vezeti. Azért jött, hogy hírül adja Endre érkezését, a palotában azonban felfordulást talált, mivel a békétlenek megkezdték a zendülést.
Petur és a békétlenek összecsapnak Solommal és katonáival, közben Ottó elmenekül. Petur az embereivel utána veti magát, Solom pedig Peturékat veszi üldözőbe.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 12. oldalra!
Hozzászólások
Katona József: Bánk bán (elemzés+cselekmény) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>