Katona József: Bánk bán (elemzés+cselekmény)
Tetőpont (4. szakasz)
A 4. szakasz elején Gertrudis egy levelet olvas, amelyben hírt kap a délvidéki királyi helytartótól, hogy a délvidéken felkeléstől tartanak. A helytartó arra kéri a királynét, hogy változtasson uralkodási módszerén. Ám Gertrudis gőgjében, elbizakodottságában nem veszi komolyan a figyelmeztetést. Helyette inkább hatalmi terveit szövögeti.
Izidóra jön be, aki szemtanúja volt annak, amikor Ottó meggyilkolta Bíberáchot, és ez annyira megviselte, hogy szeretne visszatérni hazájába, Thüringiába.
Miután Izidórától megtudja, hogy Ottó porokat adott be neki is és Melindának is, és megbecstelenítette Melindát, aztán orvul meggyilkolta Bíberáchot, a királyné megátkozza öccsét, amiért szégyent hozott a hazájára, Merániára. Izidórától azt is megtudja, hogy Bánk hazatért.
Hívatja Melindát, aki iszonyú, felségsértő szavakkal illeti: koronák bemocskolójának nevezi, aki mártírrá tette az erkölcsöt, és a királyi palotából bordélyházat csinált. Gertrudis csak azért nem torolja meg ezt a sértést, mert látja, hogy Melinda megháborodott. Úgy dönt, hogy csendben, feltűnés nélkül el kell távolítani őt az udvarból.
Érkezik Melinda bátyja, Mikhál, aki azért jött, hogy megbékítse, és ha lehet, jobb belátásra bírja a királynét. Rá akarja beszélni, hogy változtasson az uralkodási módszerén. Peturék követeként érkezik, akik hajlandóak voltak elhalasztani a zendülést addig, amíg Gertrudisszal beszél.
Mikhál figyelmezteti a királynét, hogy veszélyben az élete, de Gertrudis nem érti, hogy mitől kéne félnie. Ki akarja szedni Mikhálból az összeesküvők neveit, de Mikhál nem árulja el őket, ezért a királyné bebörtönözteti, és parancsot ad Simon bán elfogására is, akinek nevét bátyja véletlenül kikotyogta.
Ezután Bánk érkezik Tiborccal. Gertrudis át akarja adni Melindát a férjének, de Bánk megtagadja feleségét („Való, hogy én házas vagyok, de hitvesem nincsen.”) Végül azonban mégis megszánja a tébolyult Melindát, akit még mindig szeret. A meggyalázott, beteg Melindához fűződő érzelmi kötelék ugyanolyan erős, mint akkor volt, amikor Bánk még „a világ mindkét pólusát ölelte egybe” felesége által.
Melinda a kisfiát keresi, Bánk elmondja, hogy Mikhálra bízta Somát. Ekkor látják az ablakon át, hogy Mikhált az őrök a tömlöcbe hurcolják. Bánk szíve összeszorul a látványra, de a királyné kinézni sem hajlandó. Bosszúsan kizavar mindenkit. Erre Bánk, Tiborc és Melinda távozni akarnak, de Gertrudis parancsára Bánknak maradnia kell.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 11. oldalra!
Hozzászólások
Katona József: Bánk bán (elemzés+cselekmény) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>