Kármán József: Fanni hagyományai (olvasónapló)
XIII-XVII
Az özvegyasszony és Fanni összebarátkoznak. Az özvegy elmeséli, hogy gazdag családba született legkisebb gyermekként, apja egy gróf birtokán volt főtiszt. Fiatalon gőgös volt és büszke, kinevette az udvarlóit, csak a szórakozás érdekelte.
Főnemesi származású anyja előkelő férjet szánt neki, és egy idő után már ő sem akarta alább adni egy arisztokratánál. De szerencséje volt, mert olyan férfiba szeretett bele, aki nemcsak báró volt, hanem jó ember is. A szeleburdi fruskából végül hűséges és szeretetteljes feleség lett, öt évig élt boldog házasságban a férjével.
A báró udvari tisztséget viselt, ami magas rangot jelentett, de kevés fizetséggel járt. A rangjukhoz méltó életmódot csak úgy tudták fenntartani, hogy adóságba keveredtek. Aztán a férfi meghalt, és a hitelezők mindenre rátették a kezüket.
A báróné, aki fiatalon fényűzéshez szokott, nem bírta elviselni a szégyent, hogy így elszegényedett, ezért költözött a városból falura, ahol nem ismeri senki.
Fanni irigyli a barátnőjét, aki most ugyan boldogtalan, de valaha boldog volt, míg ő még soha nem volt boldog. Otthon még azt a kis örömet is el akarják venni tőle, amit az özvegy báróné barátsága ad neki. Szemrehányást tesznek, amiért egy „koldussal” barátkozik, ahelyett, hogy rangban hozzá illő társaságot keresne magának.
Ráadásul jön a tél, és télen Fanni kevesebb időt tölthet kerti hajlékában, jobban össze lesz zárva az emberekkel.
XVIII-XXII
Barátnője idősebb és tapasztaltabb Fanninál, ezért tanítgatja kicsit az életre, mesél neki a nagyvilágról. Egy este az özvegy kis kunyhójában vendégeskedik Fanni, és a szerelemről beszélgetnek. Fanni életében először hall erről a témáról.
A báróné szerint a szerelem nagyon boldoggá és nagyon boldogtalanná is teheti az embert, ezért óvatosnak kell lenni. Azt tanácsolja Fanninak, hogy legyen józan, ne engedje magát megszédíteni, nehogy olyasvalakibe szeressen bele, aki nem érdemli meg őt.
Sok lány meggondolatlanul választ férjet. Karjába vetik magukat az első férfinak, mert félnek, hogy pártában maradnak, vagy mert így akarják lerázni a szülői felügyeletet. Ezek a lányok kockára teszik a jövőjüket.
A báróné azt tanácsolja, hogy Fanni már most előre határozza meg magában, hogy milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie annak a férfinak, akivel boldog tudna lenni. Ezt ugyanis hideg fejjel kell végiggondolni, amikor az ember még nem szerelmes. Ha megalkotott magában egy képet az ideális férfiról, akkor már csak az a dolga, hogy megtalálja azt a valóságos férfit, aki legjobban hasonlít ehhez a képhez.
Az özvegy báróné arra is ráveszi Fannit, hogy járjon többet társaságba, teremtsen egészséges egyensúlyt az egyedül töltött idő és a társaságban töltött idő között. Sohasem tudhatja, kiket ismer meg, találkozhat sok jó emberrel, akiknek a barátsága örömet okoz neki.
Így aztán mikor Fannit legközelebb névnapi mulatságba hívják, igent mond.
Az olvasónaplónak még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 3. oldalra!
Ez egy jó könyv