Írói eszközök a Fanni hagyományai szövegében

Az író az érzelmi fokozást a szerkezetek megismétlésével éri el, pl. „Itt olvasok orozva, itt írok, itt sírok orozva.” (orozva: titokban). Vagy: „Ide lopom ki magamat, (…) mikor senki sem lát, senki sem bánt.”

Másik példa a szerkezeti ismétléssel történő fokozásra: „Elfelejteni!… Lehet-e elfelejteni?… Miért nem tudok én elfelejteni?”

Kármán ellentéttel fejezi ki, amikor Fanni az estét, a szürkületet várja: „Jövel édes borzadások órája!” A borzadás itt borzongást jelent, egy jó értelemben vett borzongást, amit a lány vár, mert ilyenkor szokott ábrándozni („mikor az elmém oly mélyen elandalodik”).  Édesanyjára emlékszik, aki már meghalt, és ez jó érzéssel tölti el: „Az én szívem megtelik szomorú emlékezetekkel szerelmes halottaimról…”

Az író a belső monológ eszközét használja Fanni gazdag érzelemvilágának bemutatására. Ha valakinek a szájába adja a szót, akkor is önmagát idézi Fanni.

Nagyon sok a jelzős szerkezet, hangutánzás, hangulatfestés, és gyakori a sóhajszerű indulatkitörés, felkiáltás, óhajtó mondat. Ezek a lélek kiszakadásait, vágyait mutatják, pl. „ó, ha még élne!”

Vannak más szövegekből való áthallások is a regényben, pl. a „Miatyánk…” kezdetű imából: „legyen meg a te akaratod”.

A szereplők jellemzése

A kisregény középpontjában Fanni áll, aki végig mintha egy hatalmas monológot mondana. A többi szereplő jelleme, ábrázolása elnagyolt vagy sematikus (gonosz mostoha, zord apa, vagyontalan udvarló).

Fanni: fő tulajdonsága, hogy érzékeny, ami védtelenné és kiszolgáltatottá teszi. A tiszta, erkölcsös, odaadó, hűséges nő típusát testesíti meg.

Érzelmes, naiv, szentimentális lélek, aki szeretetre vágyik, s a szeretetlenségbe hal bele. Lassú sorvadása, lelki haldoklása az őt körülvevő érzéketlen, durva társadalmi környezet számlájára írható.

Fanni a legkegyetlenebb dolognak a világon a szeretetlenséget tartja, szerinte ez a legnagyobb csapás, ami az embert érheti. „Én mindenhez olyan jó vagyok és engem senki sem szeret… Szeretetlenség! a te hideged kínzóbb az elkárhoztak kénköveinél…” Szörnyű szeretethiányban szenved.

Az emberi világot kegyetlennek, gonosznak érzi. Ezt abból is láthatjuk, ahogy a növényekhez, állatokhoz beszél. A méhecskét például a következő szavakkal hívja: „Állapodj meg itt, nyugodj itt ki nálam. Nem félek én fullánkodtúl… ó, mérgesebb annál az embereké.”

Az őt körülvevő világ keménysége, hidegsége elkeseredést vált ki belőle. „Ott a hold felett dicsőült anyám, ott vagy te, egyetlen leányodat itt hagytad az emberek keménységének.”

A halálba vágyakozik, arra vágyik, hogy mehessen édesanyjához az égbe, aki után borzalmasan sóvárog: „anyám, édesanyám, végy fel hamar magadhoz…”

A hősnő végig a halálba készül, mert a földön nem lehetnek egymáséi a szerelmével. Ezzel Kármán azt üzeni, hogy a földön a szerelemnek nincs realitása.

T-ai Józsi: csinos, udvarias, művelt, finom modorú, illemtudó fiatalember, aki szintén érzékeny lelkű. Ezen kívül csak annyit tudunk meg róla, hogy egy kapitány fia, akinek vagyona nincsen, és még nem döntötte el, hogy milyen pályát válasszon. Elbeszélői szerepe rendkívül korlátozott, mivel a hősnő szólama a meghatározó. Alakjának elnagyolt ábrázolása talán a kisregény egyetlen hiányossága.

Az emberábrázolást ugyanakkor árnyalja a környezet, a természet láttatása: Fanni érzelmi változásait a természet megértő társként követi: először virágzik, aztán télbe fordul.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 10. oldalra!