S innentől kibomlik a lélek és a test, a szellemi és az anyagi világ közti ellentét, amely a vers alapellentéte. Részletesen, már-már katalógusszerűen felsorolja betegségeit, és hogy milyen testi fogyatékosságok okoznak neki szenvedést:

Örökös nátha csöpög, leszivárog nedves agyamból,
     két hurutos szememen árad a vaksi folyás.
Forr a vesém, gyomrom megdermed, s közben alatta
     gyulladt májamból gőzöl agyamba a vér.

Már-már taszító naturalizmussal írja le a testi fogyatékosságokat, kóros testnedveket, különféle nyavalyákat, amiktől szenved (ízületei fájnak, náthás, orra csöpög, szeme könnyezik, veséje, gyomra, mája fáj). Nagy itt a kontraszt az előző részhez képest, ahol a planétákról és az általuk adott jó tulajdonságokról írt: most meg testrészekről, szervekről kell olvasnunk.

Ő maga sem érti, miért költözött az ő nemes, nagyszerű lelke ilyen rossz, beteges testbe. Talán azért, mert tudta, hogy így nem kell hosszú ideig a földön maradnia? Meg is kérdezi a lelkétől ezt:

Vagy csak azért bújtál e törékeny burkolatodba:
     tudtad: gyönge a zár, melynek a foglya leszel?

Ha a test a lélek számára börtön, mert a lélek egész földi élete alatt visszavágyik az égbe, akkor logikus, hogy minél gyengébb, törékenyebb testbe költözik bele, annál kevesebb ideig kell a földön maradnia, annál hamarabb visszatérhet a szellemi világba.

Tehát ha beteges a test, akkor gyönge a zár, amely a lelket fogva tartja, könnyebben kiszabadul a test börtönéből. Nyilván ezért választotta Janus lelke, amely az égi világ után sóvárog, éppen ezt a rossz testet.

Csak épp arról feledkezett meg, hogy így az az idő, amennyit szükségszerűen a földön kell töltenie, tele lesz szenvedéssel – ami egyszerűen nem éri meg. Mert mit ér a lélek minden tökéletessége, ha egy életen át csak sínylődik a rossz testben?

Csakhogy a bölcsesség mire jó, ha lakása göthös mell?
     Inkább bölcs se vagyok, csak nyavalyás ne legyek.

Janus úgy érzi, külső tulajdonságai annyira negatívak, fizikai-testi adottságai olyan rosszak, hogy elveszik a pozitív belső tulajdonságok értékét. Mert hiába van ragyogó szelleme, tehetsége, nagyszerű lelke, ha egy örökké beteges testben kell élnie, amely folyamatos szenvedéseket okoz és akadályozza kibontakozását. Bizony, az a sok jó tulajdonság egy rossz testbe került bele!

Különben is méltatlan az ő nemes, szép lelkéhez, hogy ebben a beteges, gyönge testben kelljen kínlódnia egy teljes földi életen át! Mire jó a bölcsesség, a szellemi élet gazdagsága és szépsége, ha az élete csupa szenvedés?

Ő inkább nem akar bölcs lenni, inkább nem kell neki az ész, a bátorság, a sok szép belső tulajdonság, csak beteg ne legyen. Látszik, hogy mindezt szívesen odaadná az egészségért cserébe (amit sok ember természetesnek vesz, holott korántsem az).

A testi gyöngeség és a betegségekre való hajlam annyira lerontja az életminőségét, hogy tűrhetetlen, elviselhetetlen a jelenlegi állapota, a földi élete.

Úgy érzi, nem kér sokat. Nem azt kéri, hogy az övé lehessen a legnagyobb, legerősebb, legszebb, legtökéletesebb test! Ő csak egy átlagosan jó emberi testet akar, egy méltóbb lakhelyet nagyszerű lelkének:

Atlas teste se kell, se Milo erejét nem irígylem:
     nem baj, a test ha sovány, csak ne legyen beteges.

Tudjuk, hogy Atlasz az égboltot tartó titán, az erő jelképe; Milo pedig az i. e. 6. században élt krotoni Milón, aki az ókor leghíresebb atlétája volt, testi erejéről legendák szövődtek. Janus nem akar olyan lenni, mint ők, nem kívánja az ő erejüket, nem irigyli testi tökéletességüket. Még azt se bánja, ha sovány a teste. Ő csak azt szeretné, ha valamivel erősebb szervezete lenne, hogy ne legyen folyton beteg.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints az 5. oldalra!