„Van egy barátom, akit különféle szolgálatokkal leköteleztem. (…) Hallgat a szómra, szélsőséges királypárti lett. Nem tartozik a hülyék közé, akik mereven kitartanak nézeteik mellett. Magának is csak azt tanácsolhatom, lelkem, hogy ne ragaszkodjék erősebben a nézeteihez, mint a szavaihoz. Adja el meggyőződését, ha akad rá vevő. Aki azzal dicsekszik, hogy sohasem változtatja meg a véleményét, az úgy tesz, mintha arra vállalkozna, hogy mindig nyílegyenes vonalban fog haladni. Együgyű az ilyen, hisz a csalhatatlanságban. Márpedig nincsenek elvek, csak események vannak; nincsenek törvények, csak körülmények vannak. A felsőbbrendű ember elfogadja az eseményeket és helyzeteket, hogy irányíthassa őket. Ha volnának szilárd elvek és törvények, a népek nem váltogatnák azokat úgy, ahogy mi inget váltunk. Az egyén nem köteles bölcsebb lenni egy egész nemzetnél. Azt a férfit, aki a legrosszabbul szolgálja Franciaországot, fétisként tisztelik, mert mindent vérbe borult szemmel látott, holott legfeljebb arra jó, hogy múzeumba tegyék, a gépek közé, La Fayette* címkével; míg azt a herceget**, aki eléggé megveti az emberiséget, mert annyi esküt köpött az arcába, amennyit csak kívánt, mindenki kővel dobálja meg, holott a bécsi kongresszuson megakadályozta Franciaország felosztását; ezért koszorú illetné meg, és ahelyett sárral hajigálják. Ó, én ismerem a dürgést, sok ember titkába belelátok! Elég. Akkor lesz megingathatatlan véleményem, amikor találok három embert, akik egyetértenek egy elv alkalmazásában, de erre aztán várhatok! Nem akad a törvényszéken három bíró, aki valamely törvénycikkről egyféleképpen vélekedne.” (Vautrin)

* La Fayette, Marie-Joseph, márki (1751-1834): tábornok és politikus, az alkotmányos monarchiáért küzdő nemesség képviselője. 1777.ben részt vett az amerikai függetlenségi háborúban. A forradalom kezdetén a Nemzeti Gárda főparancsnoka, de 1792-ben, amikor tiltakozott a király trónfosztása ellen, s a Konvent el akarta fogatni, emgirált. A császárság alatt visszavonultan élt, a restauráció idején azonban az ellenzékhez csatlakozott, s egyike lett az 1830-as forradalom előkészítőinek.

** Talleyrand-ról, a híres külügyminiszterről van szó, aki minden gazdáját elárulta ugyan, de az országnak nagy szolgálatokat tett

„Az erényt, kedves diák uram, nem lehet fölaprózni; az vagy van, vagy nincs. Prédikálják, hogy tartsunk bűnbocsánatot a vétkeinkért. Szép módszer, mondhatom, töredelem által meg nem történtté tenni a bűnt! Elcsábítani egy nőt, hogy a társadalmi rangsor erre vagy arra a fokára léphessen a csábító, egyenetlenséget szítani egy család gyermekei közt, egyszóval önös érdekből vagy élvezetből, suttyomban vagy nyíltan elkövetni a szokásos aljasságokat – azt hiszi, barátom, ezek a hit, remény, szeretet cselekedetei? Miért kap két hónapot a dandy, aki egy éjszaka alatt vagyona felétől foszt meg egy gyermeket, és miért küldik gályarabságra azt a szegény ördögöt, aki, mint mondják, súlyosbító körülmények közt ellop egy ezrest? Ezek a ti híres törvényeitek. Nincs az a törvénycikk, amely ne vezetne képtelenségre. A sárga kesztyűs, kiélt arcú ficsúr úgy gyilkolt, hogy nem ontott vért, sőt új életet adott; a másik gyilkos tolvajkulcsával kinyitott egy ajtót. Éjjel működnek mindketten. Az, amit én javaslok, s az, amit ön egyszer meg fog tenni, végeredményben ugyanaz, a vért leszámítva. Azt hiszi, van szilárd pont ezen a világon? Vesse meg hát az embereket, és keresse meg a törvény hálóján a rést, amelyen át ki lehet bújni. A látható ok nélkül keletkezett nagy vagyonok titka olyan bűn, mely feledésbe ment, mert ügyesen követték el.” (Vautrin)

„Ragaszkodni az erényhez magasztos vértanúság! Eh, mindenki hisz az erényben, de ki gyakorolja? A népek bálványa a szabadság; de hol él szabad nép a földön? Ifjúságom még felhőtlen kék égbolt. Ha nagyságra vagy gazdagságra török, nem kell-e akarva, nem akarva hazudnom, hunyászkodnom, hason csúsznom, talpra állnom, hízelegnem, alakoskodnom? Azok uszályába szegődnöm, akik hazudtak, hunyászkodtak, hason csúsztak? Hogy cinkostársuk lehessek, szolgálnom kell őket. De nem, azért sem! Dolgozni akarok szent becsületességgel; dolgozni éjjel-nappal, hogy vagyonomat csak munkámnak köszönhessem. Ez lesz a vagyonszerzés leglassúbb módja, de esténként gyötrő gondolatok nélkül hajthatom nyugovóra a fejem. Van-e szebb, mint végignézni az életünkön, és azt látni, hogy tiszta, mint a liliom? Én és az élet úgy vagyunk egymással, mint vőlegény a menyasszonyával. Vautrin megmutatta, mi történik tízévi házasság után. Az ördögét neki! Megszédülök. Nem akarok gondolni semmire, a szív a legjobb kalauz.” (Rastignac)

A lap aljára értél, a folytatáshoz kattints a 6. oldalra!