„Tudja, hogyan lehet itt utat törni? A lángész erejével vagy a korrupció ügyességével. Csapjon bele az embertömegbe, mint az ágyúgolyó, vagy lopakodjék közé, mint a dögvész. Tisztességgel semmire sem megy. Az emberek meghajolnak a lángész hatalma előtt, gyűlölik, iparkodnak megrágalmazni, mert osztozkodás nélkül harácsol, de ha kitart, meghajolnak előtte. Szóval térden állva imádják, ha nem ránthatták sárba. A korrupció burjánzik, a lángész gyéren virul. Így hát a korrupció a túlsúlyban levő középszerűség fegyvere, amely mindenütt elevenbe vág. Láthat asszonyokat, a férjüknek mindössze hatezer frank a jövedelme, s ők mégis több mint tízezer frankot költenek öltözködésre. Láthat tisztviselőket ezerkétszáz frank fizetéssel, akik birtokot vásárolnak. Láthatja, hogy a nők prostituálják magukat, csak azért, hogy egy francia főrend fiának kocsijába ülhessenek, mert az a középső úton roboghat Longchamps-ban. Látta, hogy az a szegény, bárgyú Goriot papa kénytelen volt kifizetni leánya váltóját, pedig a vejének ötvenezer frank évjáradéka van. Nem tehet két lépést Párizsban, hogy ne bukkanna pokoli mesterkedésekre. A fejemet teszem egy fej saláta ellenében, hogy darázsfészekbe fog nyúlni az első nőnél, aki megtetszik önnek, lehet akármily gazdag, szép és fiatal az illető. A törvény kordában tartja őket, de mindenben hadilábon állnak a férjükkel. Vége-hossza nem lenne, ha fel akarnám tárni, miféle üzelmek folynak szeretőkért, cifra rongyokért, gyermekekért, háztartásért vagy hiúságért, de higgye el, legtöbbször nem az erény útján. Ezért van, hogy a becsületes ember a közös ellenség. De mit gondol, ki a becsületes ember? Párizsban az a becsületes ember, aki hallgat, és nem kíván osztozkodni. Nem beszélek a nyomorult helótákról, akik folyton robotolnak, és sohasem nyerik el a munkájuk jutalmát, s akikre én a jóisten papucshőseinek céhe nevet akasztanám. Ott van erény, hogyne lenne, butaságának teljes virágjában. De ott a nyomor is. Szinte látom ezeknek az embereknek keserves fintorát, ha az Úristen azt a rossz tréfát űzné velünk, hogy távol maradna a végítélet napján. Ha tehát gyorsan meg akar gazdagodni, máris gazdagnak kell lennie, vagy annak kell látszania. A vagyonszerzéshez nagy téteket kell kockáztatnia, mert különben babra megy a játék, akkor pedig alászolgája! Ha ma tíz ember akad, aki boldogul azokban a foglalkozásokban, amelyeket űzni lehet, a közönség rájuk fogja, hogy tolvajok. Mindebből következtethet. Ez az élet, ilyen a valóságban. Nem szebb, mint a konyha, ugyanolyan büdös, és aki főzni akar benne, bizony bepiszkítja a kezét, az a fontos, hogy utána meg tudjon mosakodni: ez korunk erkölcse. Jogom van, hogy így beszéljek a világról, mert ismerem. Azt hiszi, ócsárlom? Szó sincs róla. Ilyen volt mindenkor. A moralisták sohasem fogják megváltoztatni. Az ember tökéletlen lény. Néha többé-kevésbé képmutató, s az együgyűek ilyenkor azt mondják, hogy erkölcsös vagy erkölcstelen. Nem vádolom a gazdagokat a szegények kedvéért: az ember ugyanaz fönt, lent, középen. E magasrendű állatok közt milliónként akad tíz kemény legény, aki fölébe helyezkedik mindennek, a törvénynek is; én közéjük tartozom. Ön, ha felsőbbrendű ember, menjen egyenest és emelt fővel előre. De meg kell majd küzdenie az irigységgel, a rágalommal, a középszerűséggel, az egész világgal. Napóleon annak idején szembekerült valami Aubry nevű hadügyminiszterrel, aki majdnem hogy elküldte a gyarmatokra. Tapogassa meg magát! Vajon képes lesz-e minden reggel erősebb akarattal fölkelni, mint előző nap? Ha úgy érzi, igen, akkor teszek önnek egy ajánlatot, amelyet senki sem utasítana vissza. Figyeljen jól.” (Vautrin)

„Tudja, Párizs olyan, mint az Újvilág őserdeje, ahol az illinoisok, a huronok törzse meg még húszféle vad törzs tanyázik, vadászterületük a társadalom, s különféle zsákmányból élnek. Ön milliókra vadászik, és csapdákat, kelepcéket, lépvesszőket használ kézrekerítésükre. Sokféle vadászat van. Némelyek hozományra vadásznak, mások csődtömegekre. Van, aki lelkiismereteket hálóz be, van, aki gúzsba kötve adja el az előfizetőit. Aki tömött tarisznyával tér haza, azt üdvözlik, ünneplik, befogadják az előkelő társaságba. Meg kell adni, vendégszerető föld ez, a világ legelőzékenyebb városa. Míg Európa többi fővárosának gőgös arisztokratái a világért be nem fogadnának maguk közé holmi hitvány milliomost, addig Párizs feléje tárja karjait, tódul az estélyeire, étkezik az asztalánál, vígan koccintgat Őhitványságával.” (Vautrin)

A lap aljára értél, a folytatáshoz kattints az 5. oldalra!