„Ha van emberi szívben veleszületett érzés, kétségtelenül ez a pártfogolás gőgje egy gyengéd lény iránt! Vegyük hozzá a szerelmet, az őszinte lelkek mély hálaérzését gyönyöreik kútforrása iránt, s akkor egy sereg lelki különcséget meg fogunk érteni.”

„A reggelihez már azzal a meghatározatlan arckifejezéssel ment le, melyet olyankor öltenek fel a fiatalemberek, ha van valamicske pénzük. Egy diák, mihelyt pénz üti a markát, képzeletbeli oszlopot emel magának, arra támaszkodik, biztosabban jár, mint azelőtt, szilárd talajt érez a lába alatt, tekintete nyílt, egyenes, mozdulatai fürgék, tegnap még alázatos, félénk volt, el is verhették volna, ma már ő verne el akár egy miniszterelnököt is. Tüneményes változások mennek végbe benne: mindent akar, mindenre képes, vágyai összevissza csapongnak, víg, nagylelkű, közlékeny. A szárnyaszegett madár szárnyra kapott. A pénztelen diák úgy kap egy szemernyi gyönyör után, ahogy a kutya ezer veszély közt futtában elcsen egy csontot, szétrágja, kiszívja belőle a velőt; míg a fiatalember, ha néhány röpke arany csörög a zsebében, apránként élvezi örömeit, elgyönyörködik bennük, mintha a felhők közt lebegne, feledi, mit jelent ez a szó: nyomor. Egész Párizs az övé. Tündöklő életkor ez, csupa láng és csillogás, a ficánkoló erő kora, amikor az ifjú, akár férfi, akár nő, nem a hasznot lesi! Adósságokat csinál, és ha van mitől féljen, csak azért is kétszeresen élvezi az életet.”

„Az eszmék kétségkívül olyan erővel lövellnek ki, amilyennel keletkeznek, s ott csapnak le, ahová az elme küldi őket, olyasféle matematikai törvény szerint, mint amely a mozsárágyúból kilőtt golyóbist irányítja. De az eszmék különféleképpen hatnak. Ha gyengéd természetekbe fészkelik be magukat, ott dúlnak, pusztítanak. Viszont vannak erősen vértezett természetek, ércfalú koponyák, amelyeken szétlapul az idegen akarat, és lehull, mint a golyó a kőbástyáról. Vannak aztán petyhüdt, vattaszerű természetek, amelyekben elvesznek mások eszméi, ahogyan a golyók belesüppednek a vársánc puha talajába. Rastignacnak afféle puskaporos feje volt, amely a legkisebb ütésre robban. Fiatalsága sokkal elevenebb volt, semhogy ne lett volna fogékony a kívülről támadó eszmék iránt, s ne kapta volna el az érzelmek ragályát, amelynek oly sok furcsa tünete lep meg tudtunkon kívül. Erkölcsi tekintetben is hiúzszeme volt. Megvolt az a képessége, amelyet felsőbbrendű embereknél csodálunk, ügyes bajvívóknál, akik a vértezet minden hézagát meglátják: hatodik érzékével távoli dolgokat is megsejtett, és volt ebben valami titokzatos, eleven kölcsönhatás. Egy hónap óta egyébként ugyanannyi jó tulajdonság fejlődött ki Eugène-ben, mint hiba. Hibáit a társasági élet és növekvő igényeinek kielégülése okozta. Jó tulajdonságai közé tartozott az a mozgékonyság, amellyel a délvidék szülöttje egyenest nekivág a megoldandó nehézségeknek, s amely a Loire-on túli embernek nem enged semminemű tétovázást. Ezt a tulajdsonságot hibának mondják az északiak; szerintük ebből származott ugyan Murat szerencséje, de ez okozta halálát is. Amiből az következnék, hogy a délvidéki akkor lesz talpig ember, és akkor marad nyeregben, ha egyesíteni tudja magában az északiak agyafúrtságát a Loire-on túliak merészségével.”

„Nem mindenkinek adatott meg, hogy becsvágyó legyen. Kérdezze meg a nőket, nem a becsvágyó férfiakhoz vonzódnak-e leginkább. A becsvágyók válla erősebb, vérük dúsabb vastartalmú, szívük forróbb, mint más férfiaké. És a nő, amikor erős, boldognak és szépnek érzi magát, ilyenkor minden férfi közül az erőben tobzódót kívánja magának, vállalva a veszélyt is, hogy összeroppan a karjai közt.” (Vautrin)

A lap aljára értél, a folytatáshoz kattints a 4. oldalra!