A Goriot apó műfaja, témája és címe

A Goriot apó műfaja társadalmi regény, de megtalálhatók benne a kalandregény, a történelmi regény és a bűnügyi történet műfaji jellegzetességei is.

Témája Goriot apó és Rastignac ellentétes sorsa, ill. az életben való érvényesülés lehetőségei. Fő témaként Rastignac küzdelmeit, karrierjének elindulását ismerjük meg.

A cím az egyik szereplőt, Goriot-t nevezi meg. Ám annak ellenére, hogy Goriot a címszereplő, a történetet ismerve Rastignac fontosabb karakternek tűnik, azaz nem a címszereplő a regény főhőse.

Az elbeszélés során elsősorban Rastignac nézőpontja érvényesül, és a történet középpontjában is az ő alakja áll. Az ő gondolatait, érzéseit ismerjük meg és végig az ő életének alakulását követjük nyomon a regényben. Tehát ő tekinthető a regény főhősének.

A Goriot apó típusa karrierregény. A karrierregény a főszereplő társadalmi érvényesülésének lehetőségeit veszi számba. A főhős jelleme itt is változik, akárcsak a fejlődésregényben, csakhogy személyisége nem fejlődik, hanem inkább torzul: a karrier hajszolása az erkölcsi érzék elvesztését eredményezi.

Balzacnál nem jellemző, de a karrier-téma gyakran összefonódik a lélektani elemzéssel, ez történik pl. Stendhal Vörös és fekete című regényében.

Balzac elbeszélői módszere

Az elbeszélés E/3. személyű, a narráció tárgyilagos. Mindentudó (omnipotens) elbeszélőnk van, aki kívül-belül ismeri a szereplőket: külsejüket és lelkivilágukat, gondolataikat és motivációkat egyaránt. Szereti úgy ábrázolni őket, mintha hivatalos személyleírást készítene. Minden apró jegyet, megkülönböztető vonást, jellemző gesztust, szokást stb. elmond róluk.

Az elbeszélői jelenlét erőteljes. Az elbeszélést a narrátor ironikus megjegyzései és anekdotikus kitérői szövik át, és a narrátor olykor kiszól az olvasóhoz. Bár nem szereplője a történetnek, mesélőként végig jelen van.

A szereplőkhöz való viszonya együtt érző, megértő, elfogadó, ugyanakkor morális értelemben kritikus is velük. Kiemeli Rastignac rokonszenves tulajdonságait, ábrázolja vívódásait, és egyértelművé teszi, hogy a fiatalember számára komoly áldozat az erkölcsi elvek feladása, és hogy nemcsak ő a felelős erkölcsi lealjasulásáért, hanem a kor, a társadalmi közeg is, amelyben él. Ugyanakkor az is egyértelmű, hogy nem ért egyet a főhős döntésével és rosszallja azt.

Goriot apót és a hozzá hasonlóan áldozattípusú, érzelemvezérelt embereket legfeljebb sajnálja, szánja, de nem menti fel a felelősség alól. Saját hibájuk, ha valamilyen szenvedély rabjává válnak.

Balzac szerette volna művészetével jobbá tenni a világot, állítólag a szobájában lévő Napóleon-szobor talapzatára ezt írta: „Amit ő a kardjával ért el, azt én a tollammal fogom megvalósítani.” Hitt abban, hogy a művészetnek véleményformáló szerepe is van, ezért igyekezett befolyásolni az olvasó véleményalkotását.

Ez az oka annak, hogy sűrűn találunk a történetbe ágyazott elbeszélői értékeléseket, amelyek sokszor erkölcsi, morális jellegű bölcselkedések vagy ítéletalkotások. Az elbeszélő könyörtelenül szókimondó és általában pontos képet fest, objektív véleményt alkot, értelmezései és magyarázatai azonban olykor indokolatlanok, és lelassítják a cselekmény előrehaladását.

Balzac célja az volt, hogy az olvasó meglássa a felszín alatti folyamatokat: rá akart világítani a rejtett társadalmi és pszichológiai mozgások lényegére. Az elbeszélő, a narrátor szövege azonban éppolyan megalkotott szöveg, mint a regény világa, így az általa bemutatott „törvényszerűségek”, társadalmi folyamatok valójában csak a szöveg által teremtett összefüggésben érvényesek.

Az írónak meg kell győznie az olvasót, hogy megállapításai tényleg „igazak”, ezért rengeteget magyaráz, igazol és bizonyít (Gérard Genette francia irodalomtudós szavaival élve a regényben a „magyarázat démona” uralkodik).

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 4. oldalra!