Honoré de Balzac: Goriot apó (elemzés)
A polgárság erkölcsei
Goriot apó sorsa a gyorsan meggazdagodó, erőszakosan feltörekvő polgárság útját példázza. Fiatalkorában tésztagyári munkás volt, aztán a forradalom idején kihasználta, hogy háború, élelmiszerhiány és éhínség van: olcsón felvásárolta a lisztet és tízszer annyiért adta el. Tehát egyfajta visszaélés, spekuláció útján tett szert hatalmas vagyonára.
Összejátszott a hatalommal is: azért lett jakobinus, hogy védelmet biztosítson önmagának és vállalkozásának. A cinkosság büntetlenséget jelentett a számára.
Goriot öregségére elszegényedik, és elhagyatottan, idegenek közt, nyomorultul kell meghalnia. Bukását lányai iránti feltétlen szeretete okozza. Anastasie és Delphine újra meg újra hozzá fordulnak, ha anyagi támogatásra van szükségük, természetesnek veszik, hogy apjuk mindig ad nekik pénzt, amikor kérnek.
Goriot mindent feláldoz értük: amikor már pénze nincs, amivel segíthetné őket, akkor életjáradékát, ezüst használati tárgyait adja el. Anyagi biztonsága ezért omlik össze, családi élete pedig azért, mert lányai megtagadják, elfordulnak tőle, szégyellik alacsony származását (csak akkor látogatják meg, ha pénz kell nekik).
Goriot a regény végén már teljesen nincstelen és olyan nyomorba süllyed, hogy Rastignac elviselhetetlennek érzi az ellentétet az öreg szegényes életmódja és lányai fényűzése között.
Goriot-t a penzióbeli nedves, piszkos szobájában éri a betegség és a halál. A betegségét is a lányainak köszönheti: az ő követelőzéseik miatt kap agyvérzést. Tehetetlen dühében, amiért már semmije sincs és nem tud segíteni rajtuk, összeroppan a kiállt izgalmak és az érzelmi teher súlya alatt. Ráadásul magányosan, elhagyatottan kell töltenie élete utolsó napjait.
Rastignacot megrendíti Goriot helyzete, akivel lányai egyáltalán nem törődnek, s valósággal megrémíti az „elegáns apagyilkosság”, amit lányai nemtörődömségükkel követnek el (mindkettő elmegy a bálba, miközben apjuk nagybeteg). A haldokló hiába hívja gyermekeit a halálos ágyához, nem jön el egyik sem.
Rastignac szerint ez hitványság. „Sártengernek látta a nagyúri világot: aki a lábát belemártja, nyakig elmerül benne. – Itt csak hitvány bűnöket követnek el! – dörmögte. – Vautrin különb ezeknél.”
Csak a két diák, Rastignac és Bianchon ápolják Goriot-t, és később a temetését is ők intézik, sőt, a temetés költségét is ők állják. Se Goriot lányai, se gazdag vői nem járulnak hozzá a költségekhez semmivel. Még a temetésre se mennek el.
Goriot koporsóját csak Rastignac, Christophe és a két sírásó kíséri a temetőbe. A Restaud és a Nucingen család két üres hintót küld: képviseltetik magukat, de nem jelennek meg személyesen.
Mivel Goriot-t Rastignac nézőpontjából látjuk, az olvasónak egyre rokonszenvesebbé válik, és amikor haláltusáját vívja, sajnáljuk, és nyomorúságos halála, sivár temetése miatt is részvétet érzünk iránta. Ugyanakkor ezt az együttérzést nem annyira Goriot személyisége, mint inkább lányai viselkedése váltja ki.
Goriot szélsőséges példája egy olyan általános magatartásnak, amely szakadatlan harc: mindenki mindenki ellen. Az egész alakuló polgári társadalom az egymást tipró tülekedés gyötrelmes valóságát éli, és Goriot erkölcsileg teljesen belesimult ebbe a romlott, másokat kiszipolyozó társadalomba.
Ne feledjük, hogy gazdag tésztagyárosként semmivel sem volt kíméletesebb szipolyozó, mint a többiek. Valójában a lányai a saját módszerét alkalmazzák vele szemben. És még halálos ágyán is azon töri a fejét, hogy milyen ügyeskedésekkel lehetne új vagyont harácsolni.
Goriot sorsa jó példa az értelmetlen áldozathozatalra, hiszen mindenét odaadta és semmit sem kapott cserébe. Annyit szenvedett, hogy a halál megváltás a számára.
Goriot és Rastignac sorsa is Balzac mély emberismeretéről, társadalomismeretéről és pesszimizmusáról árulkodik.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 16. oldalra!
Utazás aholdra