Morális összkép a korabeli társadalomról

Látható, hogy Balzac két végletet állít egymás mellé, a két szélsőséget mutatja be: az arisztokrácia és az alvilág erkölcsét. Rastignac megdöbbentő felfedezése, hogy a két világszemlélet között nincs semmi különbség.

Az arisztokraták is elvesztették erkölcsi érzéküket, értékrendjüket, életük kiüresedett, pazarló és céltalan, az emberi kapcsolatok felszínesek, nincs bennük őszinteség és mélység, mindenki csak a divatokat követi. Ráadásul ugyanaz a gátlástalanság és aljasság uralkodik, mint az alvilágban.

A különbség csak az, hogy a gazdagok, az arisztokraták a vagyonuk révén erényesnek tudják mutatni magukat, hiszen a törvény az ő kezükben (és zsebükben) van. Így még a törvény előtti egyenlőség is csak látszat, hiszen a gazdagok megússzák, ha bűnt követnek el, míg a szegényeket ugyanazért a bűnért kemény büntetésre ítélik.

Rastignac tehát rájön, hogy Vautrinnak igaza volt, amikor azt mondta: „aki gazdag, erényes”, és abban is igaza van, hogy „a látható ok nélkül keletkezett nagy vagyonok titka olyan bűn, mely feledésbe ment, mert ügyesen követték el.” Ha a hatalom megszerzése a tét, akkor nincsenek elvek, csak körülmények.

Lényegében Vautrin ugyanazt mondja el Rastignacnak a világról, mint Beauséant-né, csak nyersebben fogalmaz („Nyersen mondta meg nekem ugyanazt, amit Beauséant-né burkolt formában mondott”).

Egy fontos szempontot azonban Rastignac figyelmen kívül hagy. Két „tanítómestere” szubjektíven ítéli meg a társadalmat: Beauséant-né keserűségét a szerelmi csalódás okozza, Vautrin sötét világlátása pedig bűnöző voltából következő önigazolás.

Az érvényesülés módjai és Rastignac választása

Hősünknek elméletileg több lehetősége is van a meggazdagodásra (ezek többsége azonban csak látszatlehetőség):

• kitartó tanulás és jogi pálya (ez a középszerűséget jelenti: lassú és fáradságos út, és nem lehet rajta túl messzire jutni)
• szerencsejáték: rulett, kártya stb. (ez bizonytalan)
• előnyös házasság (azaz hozományvadászat, ennek Rastignac családi boldogsága látná kárát)
• a gyors előrejutást kínáló bűnözés Vautrin révén (ez beszennyezné a lelkiismeretét)
• a korabeli „protekció”: a nemesi származás és az előkelő kapcsolatok kihasználása révén bejutni a felső tízezer szalonjaiba és nagyvilági életet élni (ez bárói rangja és a rokoni segítség miatt gyorsan és könnyen sikerül Rastignacnak, a gond csak az, hogy nincs pénze az előkelő élethez, ez tehát csak félmegoldás)
• gazdag szeretőt keresni és ugródeszkaként használni (Beauséant-né tanácsa)

A fentiek közül igazán csak a Vautrin és Beauséant-né kínálta lehetőségek tűnnek reálisnak vagy célravezetőnek.

Rastignac arra nem bírja rászánni magát, hogy elfogadja Vautrin ajánlatát. Az igaz, hogy megszédíti a nagy vagyon gondolata, de nem becstelenség, bérgyilkosság árán akar felemelkedni. Ezért a Beauséant-né és a Vautrin kínálta két lehetőség közül Beauséant-né tanácsát fogadja meg.

Elkéri anyjától és húgaitól az összes megtakarított pénzüket, 1550 frankot, és abból készíttet magának megfelelő ruhát ahhoz, hogy az előkelő társaságban foroghasson és Nucingennénak udvarolni tudjon.

Ám rá kell jönnie, hogy Delphine-nek nincs pénze: zsugori férje rendelkezik a vagyona felett, aki a mindennapi szükségletekre se ad elég pénzt az asszonynak. Tehát az nem fog menni, amit Rastignac eredetileg akart, hogy szeretőjén keresztül hozzáfér a báró vagyonához.

Ráadásul eleinte Delphine hidegen viselkedik, ezért Rastignac, akinek anyagi helyzete egyre válságosabb, kétségbeesésében már udvarolgatni kezd Victorine-nak. Vautrin látja ezt, és úgy ítéli meg, hogy elérkezett az idő a Taillefer-fiú megöletésére. Így következik be a drámai fordulat: a fiatal Taillefer meghal, Victorine-t pedig visszafogadja az apja.

Vautrin terve mégsem sikerül, egyrészt azért, mert Rastignac nem veszi feleségül Victorine-t (a lány hozománya nélkül is fel tud törni), másrészt azért, mert a titkosrendőrség Michonneau kisasszony közreműködésével leleplezi és elfogja Vautrint, így tovább már nem tud dolgozni terve megvalósításán.

Amikor a penziót megszállják a rendőrök, a bűnöző mindent beismer, és mielőtt elviszik, öntudatosan képébe vágja a penzió többi lakójának: „Mivel jobbak maguk, mint mi vagyunk? A mi vállunkat kevesebb gyalázat nyomja, mint a maguk szívét, maguk csak egy rothadó társadalom petyhüdt figurái.”

Ezek után a penzió többi lakója és kosztosai kiközösítik Michonneau kisasszonyt, aki besúgóként, spionként állt a rendőrség szolgálatára és ezért fizetséget is kapott. A vénlány kénytelen elhagyni a penziót, és vele megy hűséges barátja, Poiret is.

Ezzel öt szereplő (Vautrin, Couture-né, Victorine, Michonneau kisasszony és Poiret) eltűnik a szemünk elől, többé nem lesz szó róluk a regényben. Innentől Goriot apó és Rastignac kerül a középpontba, s a cselekménynek ez a két szála szorosan összefonódva megy tovább egészen a végkifejletig.

Ugyanakkor Vautrin sorsa nyitva marad, ami lehetővé teszi, hogy Rastignachoz hasonlóan más regényekben is szerepeljen majd.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 15. oldalra!