Vautrin

Vautrin igazi neve Jacques Collin, akit a bűnözők világában Vasfejű néven ismernek. Titokzatos, félelmetes figura, igazi alvilági alak, félelmet keltő tekintete van, ugyanakkor látszólag sima modorú, vidám ember, aki mindenféléhez ért (különösen a zárakhoz), és alaposan ismeri az életet.

Nagykereskedőnek mondja magát, de senki nem tudja, igazából mivel foglalkozik. Rastignac véletlenül tanúja lesz, hogy éjszaka is vannak látogatói, akik pénzt hoznak hozzá.

Balzac sejteti, hogy Vautrin rejtekhelynek tekinti a penziót. Elárulja róla, hogy parókát hord és festi a pofaszakállát, és a személyzetet külön megfizeti azért, hogy ne mondjanak el róla senkinek semmit, aki utána kérdezősködik. Egyszer elszólja magát, így tudjuk meg, hogy álnevet használ („Úgy igaz, ahogy Vasf… (ezer mennykő), ahogy Vautrin a nevem.”)

Vautrin sötét múltja csak később derül ki, de már a regény elején olyan jellemzést kapunk róla, ami sugallja, hogy sok jót nem várhatunk tőle. Finoman szólva is kétes benyomást tesz a penzió többi lakójára, mindenki tart tőle, senki se mer belekötni.

„Korai redőkkel szántott arcán a rideg vonások meghazudtolták sima és hajlékony modorát.  (…) Minden nyájassága ellenére félelmet gerjesztett egy bizonyos átható és elszánt pillantásával. Már azzal a móddal is, ahogy néha köpött egyet, rendíthetetlen hidegvérnek adta tanújelét, mint aki bűnténytől sem riad vissza, hogy kievickéljen szorult helyzetéből. (…) Ez az ember tudta vagy gyanította a környezetében élők ügyeit, viszont az ő gondolataiba és foglalatosságaiba senki be nem láthatott.”

Vautrin nem akármilyen bűnöző: rendkívül nagyformátumú, szuggesztív egyéniség, valósággal démonikus kisugárzása van, ezenkívül nagystílű, okos és ravasz. Balzac egyik kedvenc szereplője volt.

Kulcsfigura a regényben, mert hatással van Rastignacra, akinek megérzi gyengeségét, bizonytalanságát, és mert az író szócsöveként funkcionál: ő mondja el Balzac lesújtó véleményét a társadalomról.

Jelleme álnok, fondorlatos, manipulatív, gátlástalan, cinikus. Gúnyolja a törvényeket, haragban van a társadalommal. Az értelem, a kérlelhetetlen logika irányítja tetteit, erkölcsi aggályai, morális fenntartásai egyáltalán nincsenek. Mindent megmagyaráz, a legnagyobb bűntetteket is, hogy miért szabad és helyes őket elkövetni.

Szenvedélye a hatalom, pénzért bármire képes. Szeret uralkodni az általa alacsonyabb rendűnek tartott emberek fölött, sakkozik velük, kénye-kedve szerint eltapossa vagy kiemeli őket.

Karakterének van vonzó oldala is: határozott, férfias, önálló személyiség, tudja, mit akar, és hogy azt hogyan szerezze meg. Tapasztalt, ügyes és tájékozott, örökké vidám, még szolgálatkész is. Fizikai ereje is impozáns.

De jó tulajdonságai dacára semmiképp sem mondható pozitív hősnek, hiszen annyira erőszakos, rideg, számító és kegyetlen (erre nem annyira a Goriot apó, hanem inkább az Emberi színjáték más darabjai vetnek fényt), hogy visszataszítóvá válik. Aljas módszerekkel avatkozik be mások életébe.

Rastignac életében az ördögi kísértő szerepét játssza, mivel egy bűntény elkövetésére csábítja. A fiatalember nagyravágyását minden létező módon, pszichikai eszközzel, érveléssel, cinizmussal, gúnyolódással igyekszik feltüzelni. Ugyanis az ambícióján keresztül akarja megfogni és irányítani őt.

Egyfajta beavatója is a főhősnek, hiszen ráirányítja figyelmét a társadalom romlottságára, olyan tényeket közöl vele, amelyekről a vidékről érkező, addig tiszta lelkű Rastignacnak sejtelme sem volt. (Egyébként Balzacnak számos hőse érkezik vidékről a fővárosba, ahogy fiatalkorában ő maga is tette.)

Metaforikusan Vautrin képviseli a világ férfias, maszkulin oldalát, mivel hangsúlyosan domináns személyiség, mind külső, mind belső tulajdonságok terén. Határozottsága, ereje és kezdeményező képessége révén ő „a Férfi”, míg Rastignac hozzá képest a „női”, feminin oldalt képviseli, mert gyenge és határozatlan karakter, akit könnyű befolyásolni „elfogadó” magatartása miatt.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 11. oldalra!