Az elemzés vázlata:

● Bevezetés
● Az Emberi színjáték
● A Goriot apó műfaja, témája, címe és stílusa
● Balzac elbeszélői módszere
● A Goriot apó stílusjegyei (romantikus és realista jegyek)
● A cselekmény időpontja, helyszínei
● A regény szereplői
● Jellemzések (Goriot apó, Rastignac, Goriot lányai, Vautrin)
● Rastignac és Goriot kapcsolata
● A Goriot apó szerkezete
● Az arisztokrácia erkölcsei
● Az alvilág erkölcsei
● Morális összkép a korabeli társadalomról
● Az érvényesülés módjai és Rastignac választása
● A polgárság erkölcsei
● A regény zárlata
● A karrier és az ambíció megítélése a regényben
● A Goriot apó üzenete és Balzac jelentősége

A Goriot apó 1834-ben íródott. Először folytatásokban jelent meg egy folyóiratban még ugyanabban az évben, 1834-ben, majd nem sokkal ezután könyv alakban is napvilágot látott. Balzac ekkor 35 éves volt, és már régóta vágyott az irodalmi sikerre, amely addig nem adatott meg neki. A Goriot apóval végre sikerült elnyernie a közönség szeretetét.

A mű jelentőségét fokozza, hogy Balzac ennek a regénynek az írása közben döntötte el, hogy regényeit összefüggő ciklusba rendezi, és több regényben is felbukkanó, visszatérő alakokat szerepeltet. Életművének nagy része beletartozik ebbe a ciklusba.

1841-ben rendszerbe foglalta addig megírt műveit, és a ciklus az Emberi színjáték gyűjtőcímet kapta. Balzac eredetileg a Társadalmi tanulmányok címet szánta neki, de aztán eszébe jutott, hogy legyen inkább Emberi színjáték. Ez a cím Dante Isteni színjáték című trilógiájára utal.

Balzac ugyanis Dante „középkori enciklopédiájához” hasonlóan akarta bemutatni saját korát, a 19. század első felét. Azaz ahogy Dante a 14. század elején összefoglalta saját korát egy fantasztikus utazás keretén belül, úgy Balzac is teljes körképet ad a 19. század társadalmáról.

Az Emberi színjáték hasonlít az Isteni színjátékhoz abban, hogy rengeteg szereplő és helyzet bukkan fel benne: Dante is és Balzac is végtelen sok példával ábrázolják az emberi valóság változatait.

A különbség az, hogy míg Dante az erkölcs és az eszmények nevében ítéli meg saját korának valóságát, addig Balzac az emberi valóság nevében mond ítéletet az erkölcsökről és eszményekről. Dante komédiája egy fenséges színjáték, Balzacé egy zord szatíra.

Balzac haláláig az Emberi színjátékon dolgozott, és befejezetlen regényeket is hátrahagyott, amelyek szintén a ciklushoz tartoznak.

Az Emberi színjáték

Ez a hatalmas regényciklus a világirodalom legnagyobb terjedelmű, legtöbb alakot mozgató, legtöbb eseményt kifejtő alkotása. Még Shakespeare életművében sincs annyi jellegzetes figura, amennyit Balzac megalkotott.

Közel száz önmagában is önálló művet tartalmaz, amelyek negyven kötetet tesznek ki, és az író több mint kétezer szereplőt mozgat (ezek közül mindnek jól felismerhető arcéle, külön személyisége, sajátos magatartása van). A Goriot apóban 35 szereplőt ismerhetünk meg.

Balzac eredetileg 150 regényt tervezett, ebből élete végéig 91-et fejezett be. Életműve mégsem nevezhető töredéknek, hiszen egy monumentális regényciklust hagyott az utókorra, amelynek minden darabja kerek egész és megállja a helyét a többi nélkül is.

Összegyűjtve és csoportosítva először 1842-ben jelentek meg az Emberi színjáték addig elkészült darabjai. Előszavában Balzac programszerűen kifejti tervét, miszerint az Emberi színjátékban a társadalmi és emberi lét teljes körképét fogja nyújtani – ez megegyezik a realizmus esztétikai célkitűzéseivel.

Balzac úgy gondolta, hogy a társadalmi rétegek mozgása tudományos igénnyel megfigyelhető és ábrázolható, és az embertípusok és egyedek küzdelmei is bemutathatóak.

„A történetíró, gondoltam, a francia Társadalom lesz, nekem csak az a dolgom, hogy az írnoka legyek. Ha leltárba szedem a bűnöket és erényeket, csokorba gyűjtöm a szenvedélyek fő tüneteit, s jellemeket rajzolok, kiválasztva a Társadalom legjelentősebb eseményeit, típusokat alkotva több egynemű jellem vonásainak egyesítésével, talán sikerül megírnom azt a történelmet, amelyről a historikusok általában megfeledkeznek: az erkölcsök történetét.” (Honoré de Balzac: Előszó az Emberi színjátékhoz)

Balzac célja az volt, hogy bemutassa kora társadalmát: regényeiből krónikaszerűen, 1816-tól 1848-ig szinte évről évre megismerhetjük a korabeli francia társadalmat, melynek mozgásait az író ugyanolyan tudományos igénnyel tanulmányozta, mint a kor nagy természettudósai a növény-és állatfajokat. (A természettudósok Balzac példaképei voltak, jellemző módon a Goriot apót is egy természettudósnak, Geoffroy Saint-Hilaire-nek ajánlotta.)

Teljességre törekedve írta meg regényeiben saját koráról és a kor emberéről szerzett tapasztalatait. A társadalom bemutatásához fiktív eseménysorokat alkotott meg, s ezzel a Napóleon utáni francia társadalom irodalmi körképét adta.

A francia történelemben ez a korszak az ún. „restauráció” kora (a szó a régi visszaállítását jelenti, a királyság és a Bourbonok forradalom utáni visszatéréséről van szó), majd azt követően az ún. polgárkirályság (Lajos Fülöp király) kora.

A társadalmi rétegek közül Balzacot legjobban a felemelkedő új osztály, a polgárság érdekelte, amely a forradalommal megdöntötte a feudalizmust, Napóleon alatt megpróbálkozott a világuralommal, a restauráció idején azonban már semmi mást nem akart, csak pénzt.

A polgári hőskor addigra már letűnt, és a forradalmak polgárhőséből, a citoyenből eszmények nélküli, gátlástalan, másokat kizsákmányoló tőkés osztály lett. A gazdag bankártól a mellékutcai uzsorásig mindenki mohón hajszolta a pénzt és a megvehető gyönyöröket. Kíméletlen harc folyt a társadalomban, a társaságokban, a baráti körökben, a családokban.

A polgárkirályság idejére a másokat kiszipolyozó tőkés, uzsorás polgárok lettek a társadalom urai, akik mások rovására gazdagodtak meg. Balzac ezt látta maga körül, már otthon is, hiszen saját apja is üzletnek tekintette a forradalmat is és a napóleoni császárságot is, így gazdagodott meg. Nem véletlen hát, hogy Balzac regényvilágában a szereplőket a pénzszerzés mámora hajtja.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!