A szereplők jellemzése

Ibsen a közvetlen jellemzés módszerét alkalmazza, vagyis a szereplők jelleme a szavaikból derül ki. Sem az író, sem a darab más hőse nem minősíti az egyes alakokat.(néhány kivétel van, pl. Krogstad megmondja Nórának, hogy Helmert nem tartja bátornak).

Torvald Helmer

Ügyvédként dolgozott, de a történet elején kinevezik bankigazgatónak. Klasszikus családapának tartja magát, aki egyedül hoz döntéseket családi ügyekben és egymaga felelős a családért. Feleségével nem osztja meg a gondokat, minden terhet és minden felelősséget ő egyedül visel, ugyanakkor az irányítás jogát is önmagának tartja fenn.

Feleségét gyermekként kezeli, akinek a levélszekrényhez sem lehet kulcsa, és megtiltja neki az édességfogyasztást, hogy szépek maradjanak a fogai.

Kommunikációjában nagy hangsúlyt kap az a motívum, hogy ő Nóra védelmezője, gyámolítója és irányítója: „azt hiszed, hogy ha nem tudsz önállóan cselekedni, akkor én kevésbé szeretlek? Nem, te csak nyugodtan bízd rám magad. Majd én irányítlak, majd én vezetlek. Nem volnék férfi, ha nem találnám kétszeresen is vonzónak ezt a női gyámoltalanságot.”

Helmer szerint egy férfi számára azért jó érzés megbocsátani a feleségének, mert „ezáltal a felesége mintegy kétszeresen is az övé lesz, az ő tulajdona, hiszen… mondhatni… újra a világra hozza, és most már nemcsak a felesége, hanem bizonyos módon a gyereke is. Ilyen leszel te nekem ezután, te kis riadt, gyámoltalan madárka. Ne félj semmitől, Nóra, csak legyél hozzám őszinte, és majd leszek én az akaratod és a lelkiismereted.”

Nórát mindig madárkának, mókuskának, pacsirtának becézi („az én kis pacsirtám csivitel odakint?”, „az én kis mókuskám”, „drága kis énekes pacsirtám” stb.) és ennek analógiájára hangsúlyozza saját védelmező szerepét: „Fészkeld be magad az én biztonságot nyújtó, nagy szárnyaim alá, és pihend ki magad nyugodtan.”

Máskor gyermeknek nevezi Nórát („Legyen úgy, ahogy a gyermek akarja.”). Ez nem puszta kedveskedés, hanem van benne valami kicsinyítő, lekicsinylő jelleg is. Néha kifejezetten leereszkedően bánik vele, pl. „Jó, jó, kis butuskám, tudom, hogy nem úgy gondoltad.”

A „kis butuska” kifejezést nem véletlenül használja Helmer. Nóra feleségszerepéhez hozzátartozik, hogy butácska, tudatlan, az élet komoly dolgaiban járatlan legyen.

Jól példázza ezt Rank búcsújelenete is, amikor Nóra megjegyzi, hogy a doktor bizonyára valamilyen tudományos vizsgálatot végzett. Helmer ekkor a szokásos modorában elcsodálkozik azon, hogy Nóra ilyen szavakat is ismer, mint a tudományos vizsgálat: „Nézzenek oda! Hogy miket tud ez a kis Nóra! Tudományos vizsgálatok!” Ebből világosan kitűnik, hogy Helmer a buta kis gyerkőc szerepét osztotta a feleségére, és ennek megfelelően bánik vele.

Nórára is jellemző egyébként, amikor azt mondja a férjének: „Neked mindig igazad van. Te mindent jól csinálsz.” Helmer ilyenkor nagyon tudja őt szeretni: „Most egészen úgy beszél az én kis pacsirtám, mintha ember volna.” Vagyis Nóra elfogadja a férje felsőbbrendűségét, irányító szerepét. Gondolkodásában nagy hangsúlyt kap a tekintélytisztelet. Eszébe sem jut megbántódni azon, hogy a férje folyton (még a becézgetésével is) az ő kicsinységét és alsóbbrendűségét hangsúlyozza.

A kor házasságfelfogása szerint a feleség a férj tulajdona volt, és engedelmességgel tartozott neki. Ez a motívum Helmer nézeteiben, kommunikációjában is megjelenik. Jó példa az a jelenet, amikor azt javasolja Nórának, hogy tarantellát táncoljon, és Nóra szerint ez nagyszerű ötlet, azonban hozzáteszi: „De tőlem is szép, hogy megteszem, amit kérsz, nem?” Torvald válasza: „Szép? Hogy engedelmeskedsz a férjednek?”

Vagyis Helmer természetesnek veszi, hogy a felesége megteszi neki, amit kér, mert a feleség dolga az, hogy engedelmeskedjen a férjének. Válasza valami olyasmit jelent, hogy nem hajlandó megköszönni Nórának azt, hogy teljesíti a kötelességét. Úgy tekint Nórára, mint egy értékes vagyontárgyra, szeretetében van valami birtoklás-jelleg: „Ezt a gyönyörűséget, ami mind az enyém, csakis, egyedül az enyém”.

Gyakorlatilag a tulajdonának tekinti és gyámkodik felette. Nóra nem mondhat neki nemet, semmilyen téren nincs önálló döntéshez joga. Helmer természetesnek veszi például, hogy amikor egy férj megkívánja a feleségét, akkor a nőnek kötelessége engedni. Nóra alá szokta vetni magát az akaratának, így Helmer nincs hozzászokva a visszautasításhoz. Ez abból látszik, hogy egészen megrökönyödik, amikor a jelmezbál után Nóra visszautasítja a közeledését: „Micsoda? Miféle tréfa ez? Mit játszik velem az én kis madárkám? Nem akarom? Hát nem vagyok a férjed…?”

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints az 5. oldalra!