Nóra és Helmer bejönnek, Nóra az olasz jelmezben van, nagy fekete kendővel a vállán. Nem akar jönni, fent akart volna még maradni, Helmer valósággal vonszolja. Így beszélték meg, hogy a tánc után Nóra rögtön távozik, mert Helmer szerint így hatásosabb a befejezés. Azt akarta, hogy Nóra olyan legyen, mint a regényekben, amikor „a szépséges látomás elillan”.

Lindéné megcsodálja Nórát a jelmezében. Helmer eldicsekszik a felesége szépségével és azzal, hogy a táncának mekkora sikere volt a társaságban odafent. „Ugye, milyen különlegesen szép? (…) De rettenetesen önfejű ez az édes kis asszonyka.”

Amíg Helmer leveszi a dominóját (dominó: fényes, fekete anyagból készült, álarcos bálokon jelmezként viselt, bokáig érő köpeny), Nóra és Lindéné suttogva beszélnek.

Lindéné megmondja Nórának, hogy mondjon el mindent a férjének. Krogstad részéről nem kell tartania semmitől, de beszélnie kell Helmerrel. Nóra kijelenti, hogy nem beszél. Lindéné azt feleli erre, hogy akkor majd beszél a levél.

Helmer visszajön, Lindéné búcsúzik. Helmer örül, hogy elmegy, mert unalmas embernek tartja.

A vendégek közben távoznak, elcsendesedik a ház. Helmer udvarol a feleségének, dicséri a szépségét és elmondja, hogy amikor nézte, milyen kecsesen és csábítóan táncolja Nóra a tarantellát, felforrt a vére, és most csak arra vágyik, hogy vele lehessen.

Nóra azonban nem enged neki („Hagyj békén. Ezt most nem akarom.”), amin a férfi egészen megrökönyödik: „Micsoda? Miféle tréfa ez? Mit játszik velem az én kis madárkám? Nem akarom? Hát nem vagyok a férjed…?”

Ekkor azonban kopogtatnak, megjelenik Rank doktor. Csak benéz. Szokatlanul jó kedve volt az estélyen és sok pezsgőt ivott: „miért ne csapjon az ember egy vidám estét egy hasznosan eltöltött nap után?” Nóra megjegyzi, hogy Rank biztos valami tudományos vizsgálatot végzett ma el és érdeklődik az eredmény után.

Rank annyit mond, hogy most szerzett teljes bizonyosságot, de azt nem mondja, hogy miről. Ennek örömére csapott egy görbe estét.

Nóra feltesz Ranknak egy célzatos kérdést: „Mondja, mi leszünk mi a következő jelmezbálon, maga meg én?” Rank azt feleli, hogy Nóra szerencsegyerek lesz. Helmer megkérdezi, ahhoz milyen jelmez való. Rank szerint nem is kell hozzá jelmez: „Csak hagyd, hogy olyan legyen a feleséged, amilyen az életben”.

Helmer megkérdezi, hogy Rank mi lesz. A doktor sejtelmesen azt feleli: „A következő jelmezbálon láthatatlan leszek.”

Rank kér egy szivart Helmertől, Nóra tüzet ad neki. Rank rágyújt, aztán elbúcsúzik. Amikor elmegy, Helmer indulna, hogy kiürítse a levélszekrényt. Látja, hogy valaki piszkálta a zárat, és megtalálja benne Nóra törött hajtűjét. Nóra ráfogja a gyerekekre, biztos ők rosszalkodtak.

Helmer kiveszi a leveleket. Először a két vizitkártyát találja meg Ranktól, aki akkor dugta őket a levélszekrénybe, amikor elment. Fekete kereszt van rajtuk a név fölött. Helmer szerint ez olyan, mintha a saját halálát jelentené be.

Nóra ekkor elmondja, hogy Rank beszélt neki a kártyáról. „Ha a kártya megjön, akkor ezzel elbúcsúzik tőlünk. Bezárkózik, és meghal.”

Helmer persze tudta, hogy Rank nem fog sokáig élni, de nem gondolta, hogy ilyen hamar el kell búcsúzniuk. És azt sem, hogy „így elrejtőzik, mint egy megsebzett állat.” Nóra szerint: „Ha meg kell történnie, legjobb, ha szó nélkül történik.”

Helmer el sem tudja képzelni, milyen lesz Rank nélkül, annyira összenőtt már velük: „az ő magánya volt mintegy a borongós háttere a mi napfényes boldogságunknak”. De aztán arra gondol, talán jobb lesz így, neki is és nekik, Helmeréknek is. Ő meg Nóra még jobban egymásra lesznek utalva.

Átöleli Nórát, ismét kedveskedik neki: „sokszor azt kívánom, bárcsak valami nagy veszélybe kerülnél, mert akkor kockára tehetném érted mindenemet, még az életemet és véremet is.”

Nóra kiszakítja magát az ölelésből és elküldi a férjét, hogy olvassa el a leveleit. Torvald azonban most nem akar leveleket olvasni, a feleségével akarja tölteni az éjszakát. „A barátod halálának gondolatával a fejedben?” – kérdezi Nóra, mire a férfi meghátrál. „Igazad van. Ez mindkettőnket megrázott, és ezzel valami nem szép férkőzött közénk, a halál és a felbomlás gondolata.”

Az olvasónaplónak még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 9. oldalra!