Henrik Ibsen: Babaszoba / Babaház / Nóra (olvasónapló)
II. felvonás
Időpont: december 25-e (karácsony első napja)
Ugyanabban a szobában, de már a karácsonyi ünneplés után vagyunk. Nóra arról győzködi magát, hogy nem történhet meg az, amivel Krogstad fenyegette.
A dajka behozza a jelmezeket, amelyek rossz állapotban vannak. Nóra meg akarja kérni Lindénét, hogy segítsen rendbe hozni őket.
A gyerekek a karácsonyi ajándékokkal játszanak. Nóra az ominózus eset óta megfosztja magát a gyerekei társaságától. Megmondja a dajkának, hogy nem tud annyi időt tölteni a gyerekekkel, mint azelőtt.
Anne-Marie, az öreg dajka annak idején Nóra gondozója volt. Nórának meghalt az édesanyja, a dajka pedig megesett lány volt, és az a férfi, aki teherbe ejtette, az ujját se mozdította érte. Anne-Marie a saját gyerekét idegeneknek adta oda, és elvállalta a kis Nóra nevelését, mert így jó helyre kerülhetett. A vér szerinti lánya néha ír neki, amikor jelentős események történnek vele (konfirmál, férjhez megy). De Nórának volt igazán anyja helyett anyja.
Miután a dajka kimegy, hogy vigyázzon a gyerekekre, megérkezik Lindéné. Nóra elmondja neki, hogy holnap este jelmezbál lesz Stenborg konzuléknál, és Torvald azt akarja, hogy nápolyi halászlánynak öltözzön és tarantellát táncoljon. Ezt a táncot Nóra valamikor régen még Caprin tanulta. Csakhogy a ruha, amit akkor csináltattak, mostanra elrongyolódott. Lindéné felajánlja, hogy megvarrja.
Miközben varr, azt is megígéri, hogy átugrik holnap megnézni Nórát a jelmezében. Azután doktor Rankra tereli a szót, aki szerinte nyomott hangulatban van. Nóra elmeséli, hogy Rank súlyos beteg, hátgerincsorvadása van. A betegséget az okozta neki, hogy apja fiatalkorában züllött életet élt, szeretőket tartott. Rank már kisgyerekkora óta betegeskedik az apja hibájából.
Megj. A gerincvelő vérbajos fertőzés miatt betegszik meg (tabes dorsalis), és a szülő betegsége a születendő gyermeket is megfertőzi.
Lindéné furcsának találja, hogy Rank minden nap eljön Helmerékhez. Nóra szerint ebben nincs semmi furcsa, mivel Torvald fiatalkori barátja, így szinte már a családhoz tartozik.
Nóra Rankkal olyasmiről is tud beszélni, amiről a férjével nem. Torvald féltékenységi rohamot kap, ha csak megemlíti valamelyik régi otthoni ismerőse nevét. Rank doktorral lehet ilyesmiről is beszélni, ezért Rank sokat hallotta Lindéné nevét is Nórától.
Lindéné erre kijelenti, hogy Nóra „sok szempontból még most is olyan”, mint egy gyerek, neki viszont sok tapasztalata van, és szerinte Nórának abba kell hagynia ezt a dolgot Rank doktorral.
Nóra ártatlanul néz rá és nem is érti, miről beszél. Lindéné ekkor utal rá, hogy Nóra nyilván Ranktól kérte kölcsön a pénzt. Nóra közli, hogy nem tőle kért kölcsön, még csak eszébe se jutott. Különben is akkoriban Ranknak még nem volt vagyona, csak később örökölt. Nem is tudott volna kölcsönadni.
Ekkor azonban szöget üt Nóra fejébe, hogy most kérhetne kölcsön Ranktól, és egy összegben visszafizethetné az adósságát Krogstadnak. Ha visszafizeti, akkor elvileg visszakapná az adóslevelét, széttépné vagy elégetné, és minden rendbe jönne.
Lindéné közben rájön, hogy Nóra eltitkol előle valamit. De mivel Helmer érkezik éppen, egyelőre átmegy a gyerekszobába, hogy Nóra beszélhessen a férjével. Megmondja azonban, hogy addig nem megy el, amíg Nóra őszintén el nem mond neki mindent.
Amíg Nóra a táncot fogja próbálni, Torvald dolgozni akar. Nóra még egyszer megpróbálja rávenni őt, hogy ne mondjon fel Krogstadnak a bankban, de sikertelenül. Helmer közli, hogy Krogstad állását szánja Lindénének. Nóra felveti, hogy bocsásson el valaki mást Krogstad helyett.
Helmer meglepődik Nóra makacsságán. Nem akarja meghagyni az állásában Krogstadot csak azért, mert Nóra meggondolatlanul elvállalta, hogy szót emel az érdekében.
Nóra azzal érvel, hogy férje érdekében kéri, amit kér. Krogstad a legvisszataszítóbb lapokba irkál, és sokat tudna ártani Torvaldnak. Helmer szerint Nóra azért fél ettől, mert felkavarodtak benne a régi emlékek.
Megtudjuk, hogy Nóra apjáról is mindenfélét összeirkáltak a lapok annak idején, és el is mozdították volna a pozíciójából, ha a minisztérium nem küldi oda Helmert, hogy nézzen utána a dolgoknak (Helmer akkor még a minisztériumnál dolgozott). Nóra apját Helmer jóindulata mentette meg.
Helmer szerint nem kell aggódni. Nóra apja mint köztisztviselő nem volt kikezdhetetlen. Ő, Helmer viszont az, mert mindig becsületes volt. Nóra szerint ez nem számít, mert hazugságokkal megrágalmazzák. Könyörög Torvaldnak, hogy teljesítse a kérését.
Helmer közli, hogy épp Nóra miatt nem teljesítheti a kérést. Már mindenki tudja a bankban, hogy el akarja küldeni Krogstadot. Ha most visszakozik a felesége kedvéért, akkor ingatagnak tűnne és nevetségessé válna a beosztottjai előtt.
De van egy másik dolog is, ami miatt Krogstad nem maradhat. Az erkölcsi botlását Helmer még elnézné, mert máskülönben használható munkaerő. Csakhogy Krogstad meg ő fiatalkori ismerősök. „Azok közé az elhamarkodott ismeretségek közé tartozik, melyek az embert később gyakran zavarba hozzák.”
Helmert zavarja, hogy Krogstaddal tegeződnek és hogy Krogstad azt hiszi, az ismeretség feljogosítja őt arra, hogy bizalmaskodó hangnemben beszéljen Helmerrel. Helmernek mint bankigazgatónak ez borzasztó kínos, és emiatt lehetetlen, hogy Krogstad a bankban maradjon.
Nóra kijelenti, hogy Helmer érvei nem komoly érvek: „ezek kicsinyes szempontok”. Helmer megsértődik azon, hogy a felesége kicsinyesnek tartja. Haragjában behívja Helenét, a szobalényt és átad neki egy levelet azzal az utasítással, hogy azonnal adja át egy küldöncnek. A levél nem más, mint Krogstad felmondólevele.
Helmer „akaratos asszonykám”-nak nevezi Nórát, és kijelenti, hogy megbocsátja a félelmét, pedig az sértő rá nézve. Azaz sértő az a feltételezés, hogy ő, Helmer, fél „egy züllött firkász bosszújától”. Mégis megbocsát Nórának, mert a félelme elárulja, hogy mennyire szereti őt.
„Jöjjön, aminek jönnie kell. Ha baj van, lesz erőm és bátorságom, hogy szembeszálljak vele. Ha kell, mindent magamra vállalok.” Amikor Helmer ezt mondja, Nóra megrémül, mert rögtön arra gondol, hogy Helmer magára fogja vállalni a hamisítást. Rémülten néz a férjére, de Helmer szerint Nóra minden félelme csak alaptalan képzelődés.
Helmer bevonul a szobájába, hogy Nóra tudja gyakorolni a tamburinozást és a tarantellát.
Az olvasónaplónak még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 4. oldalra!
Hozzászólások
Henrik Ibsen: Babaszoba / Babaház / Nóra (olvasónapló) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>