Helmer szerint ha Nóra elmegy, az csak azért lehet, mert már nem szereti őt. Nóra beismeri, hogy valóban nem szereti már Helmert, és ezért nem akar vele maradni.

Helmer megkérdezi, mivel játszotta el Nóra szeretetét. Nóra ekkor elmondja, hogy ma este várt arra a csodára, hogy kiderül: a férje annyira szereti őt, hogy magára akarja majd vállalni a bűnt, amit elkövetett. Persze ő nem fogadta volna el ezt az áldozatot, és az öngyilkosságra is azért szánta el magát, mert ezt akarta megakadályozni.

Nem hitte volna, hogy ahelyett, hogy bátran visszautasítaná a zsarolást, nyíltan kiállna mellette és magára vállalná a bűnt, Helmer majd engedni akar egy olyan gazember követeléseinek, mint Krogstad. Azt hitte, az lesz a válasza, hogy tessék, kürtölje csak világgá a történteket, és előlép, hogy ő a bűnös. Mivel nem következett be ez a csoda, Nóra megértette, hogy Helmer nem az az ember, akinek gondolta.

Helmer azt feleli, ő nagyon szereti Nórát, de az ember nem áldozza fel a becsületét azért, akit szeret. Nóra szerint nők százezrei megteszik ezt.

Helmer szerint Nóra úgy beszél és úgy gondolkodik, mint egy tudatlan gyerek. Nóra szerint Helmer viszont nem beszél úgy és nem gondolkodik úgy, mint az a férfi, akivel együtt tudna élni. „Te nem attól a veszélytől rémültél meg, ami engem fenyegetett, hanem attól, ami téged – és amikor a veszély elmúlt, úgy tettél, mintha semmi sem történt volna. Újra ugyanaz voltam, mint azelőtt, a te kis énekes madarad, a babád, akit ezentúl sokkal óvatosabban fogsz a kezedbe venni, hiszen olyan kényes és törékeny szegényke. (…) Ez volt az a pillanat, amikor rádöbbentem, hogy nyolc éve egy idegen férfival élek együtt.”

Helmer belátja, hogy szakadék tátong kettejük között, de reménykedik, hogy talán be lehet temetni.

„Amilyen most vagyok, nem volnék neked való feleség” – feleli Nóra. Helmer úgy érzi, van hozzá ereje, hogy megváltozzon. Nóra szerint azonban férje csak akkor fog megváltozni, ha elveszik tőle a babáját.

Helmer mindazonáltal nehezen tudja elfogadni a gondolatot, hogy elszakadjanak egymástól. Nóra veszi a kabátját és a táskáját. Férje arra kéri, hogy csak reggel menjen el, de az asszony azt feleli, nem töltheti az éjszakát egy idegen ember házában.

Helmer felveti, hogy éljenek úgy, mint két testvér. Nóra szerint az nem működne. Elbúcsúzik Helmertől, a gyerekeket nála hagyja. Tudja ugyanis, hogy jobb kezekben vannak a férjénél, mint nála lennének. „Amilyen most vagyok, nem volnék számukra semmi.”

Helmer abban reménykedik, hogy egyszer még újrakezdhetik együtt, de Nóra nem ígérhet semmi biztosat.

Nóra úgy tudja, hogy ha egy feleség elhagyja a férjét, akkor a törvény felmenti a férjet minden kötelezettsége alól a feleségével szemben. Nóra mindenesetre most felmenti Helmert a kötelezettségei alól. Úgy gondolja, teljes szabadságra van szükségük mindkettejüknek. A gyűrűt is visszaadja.

Végül odaadja Helmernek a ház kulcsait. Tanácsokat nem ad a háztartáshoz, mert a szolgálók úgyis mindent jobban tudnak, mint ő. Másnap el fogja küldeni Lindénét a maradék holmijáért.

Helmer megkérdezi, írhat-e legalább Nórának. Nóra azt feleli, nem szabad írnia.

Helmer felveti, hogy anyagilag is kell segítenie Nórát, ha megszorulna. Nóra kijelenti, hogy semmit nem fogad el idegenektől.

Helmer végül azt kérdezi, hogy örökre csak egy idegen marad-e Nóra számára. Nóra azt feleli, ahhoz, hogy újra házasokként élhessenek, a legnagyobb csodának kéne megtörténnie. Helmer megkérdezi, mi ez a csoda.

Nóra szerint az, ha mindketten annyira meg tudnának változni, hogy az együttélésükből igazi házasság lehetne. De azt is hozzáteszi, hogy ő már nem hisz a csodákban.

Ezután Nóra elmegy.

Vége