Nóra kijön a hálószobából. Nappali ruhában van. Közli, hogy ma éjjel nem fog aludni, aztán megkéri a férjét, hogy üljön le, mert beszélniük kell egymással.

Helmer teljesen megrökönyödik. Csak azt veszi észre, hogy Nóra arckifejezése még mindig merev, és nem érti az egészet. Valósággal megijed.

Nóra azt feleli: „Éppen erről van szó. Nem értesz. És én sem értettelek téged soha – ma estig.”

Ezután közli a férjével, hogy számvetést akar készíteni. Felhívja Helmer figyelmét arra, hogy ők ketten nyolc éve házasok, és ez lesz az első komoly beszélgetésük.

Helmer nem érti, miért akarta volna Nóra azt, hogy beavassa őt a „komoly” dolgaiba, azaz a gondjaival terhelje. Nóra azonban nem a gondokról beszélt, csak arról, hogy soha nem ültek még le egymással komolyan megbeszélni valamit. Helmer szerint az nem lett volna Nórának való dolog. Nóra szerint Helmer ezt azért gondolja így, mert soha nem értette meg őt.

„Sok igazságtalanságot követtetek el velem szemben. Előbb a papa, aztán te.” Helmer szerint ők ketten voltak azok, akik a világon a legjobban szerették Nórát. Nóra szerint soha nem szerették, csak kellemesnek találták azt az érzést, hogy szerelmesek belé.

„Odahaza a papa mindenről megmondta nekem, mit gondol, és nekem ugyanaz volt a véleményem. Ha más volt, eltitkoltam, mert az a papának nem tetszett volna. Babának hívott, és úgy játszott velem, ahogy én játszottam a babáimmal. Aztán ide kerültem a te házadba… (…) a papa kezéből a te kezedbe kerültem. Mindent elrendeztél a magad ízlése szerint, így aztán az én ízlésem is olyan lett, mint a tied. Vagy csak rád hagytam, nem is tudom… Ez is, az is, hol így, hol úgy… Most úgy látom, hogy úgy éltem itt, mint egy szegényember, egyik napról a másikra. Abból éltem, hogy játszottam neked, Torvald. De hát te ezt akartad. Te meg a papa nagy bűnt követtetek el velem szemben. A ti bűnötök, hogy nem lett belőlem semmi.”

Helmer szerint Nóra igazságtalan és hálátlan, ha így beszél az apjáról és a házasságukról. Pedig ebben a házban boldog volt.

Nóra azt feleli, csak azt hitte, hogy boldog, de valójában nem volt az. Nem boldog volt, csak vidám. „És te mindig nagyon kedves voltál hozzám. De az otthonunk lényegében nem más, mint egy gyerekszoba. Én itt a te babafeleséged vagyok, mint ahogy odahaza a papa babagyereke voltam. A gyerekeink pedig az én babáim. Örültem, ha felvettél, és játszottál velem, mint ahogy a gyerekek is örülnek, ha játszom velük. Ilyen a mi házasságunk, Torvald…”

Helmer szerint ez erős túlzás, de ha ez a probléma, akkor érjen véget a játék ideje, és kezdődjön a nevelés. Nóra azonban kijelenti, hogy Helmer nem fog tudni jó feleséget nevelni belőle. Saját magáról úgy gondolja, hogy nem fogja tudni felnevelni a gyerekeit. Emlékezteti a férjét, hogy épp az előbb azt mondta, nem bízhatja rá többé ezt a feladatot. Helmer visszakozik, hogy azt csak felindulásában mondta, nem kell komolyan venni.

Nóra szerint azonban igaza volt, nem tudna megbirkózni a feladattal, hogy felnevelje a gyerekeit, mert még ő maga is gyerek. Előbb saját magát kell felnevelnie, és ebben a férje nem tud segíteni neki. Ezt egyedül kell elvégeznie. Ezért most elhagyja ezt a házat.

Helmer felugrik, vissza akarja tartani, Nóra azonban már döntött. „Teljesen egyedül kell lennem, ha meg akarom érteni magamat és a világot. Ezért nem maradhatok nálad tovább.”

Most rögtön el akar menni. Először Lindénéhez megy, aki biztosan befogadja majd éjszakára. Ezután hazautazik a szülővárosába, mert ott könnyebb lesz új életet kezdenie.

Helmer meg akarja tiltani, hogy elmenjen, de Nóra közli vele, hogy már nincs értelme bármit is megtiltania. A saját holmiját elviszi, Helmertől nem kell neki semmi.

Helmert felzaklatja a gondolat, hogy Nóra elhagyja az otthonát, a férjét és a gyerekeit. Első ellenvetése az, hogy mit fognak szólni ehhez az emberek. Nórát azonban nem érdekli mások véleménye.

Ekkor Helmer azzal érvel, hogy Nóra a távozásával a legszentebb kötelességeit tagadja meg, férjével és gyerekeivel szemben bűnt követ el. Hiszen neki az a dolga, hogy feleség és anya legyen. Nóra szerint azonban éppen annyira szent kötelességei vannak önmagával szemben is. Ő elsősorban ember, nem pedig feleség és anya.

Tisztában van azzal, hogy a legtöbben Helmernek adnának igazat, és a könyvekben is ilyesmi áll, de ő többé nem éri be annyival, hogy elfogadja, amit a többség mond és ami a könyvekben áll. Ő maga akarja átgondolni és megérteni a dolgokat.

Helmer ekkor a vallásra hivatkozik, ami biztos útmutató. A vallás megmondja, mi Nóra dolga a saját otthonában. Nóra erre csak azt feleli, ő nem tudja, mi a vallás. Ő csak azt tudja, amit annak idején a tiszteletes mondott neki, aki megmondta, mi a vallás. Ha majd egyedül lesz, át fogja gondolni, hogy igaz-e, amit a tiszteletes mondott. Azaz hogy az ő számára igaz-e…

Helmert felháborítja, hogy Nóra a vallást sem tekinti útmutatónak. Végső érvként Nóra lelkiismeretére hivatkozik. „Valami erkölcsi érzés csak van benned? Vagy talán az sincs?”

Nóra azt feleli, erre nem tudja a választ. Teljesen járatlan az ilyen kérdésekben. Mostanában tudta meg azt is, hogy a törvények is teljesen másmilyenek, mint hitte. És szerinte nem jó törvények, hiszen egy nőnek nem adnak jogot megoltalmazni az öreg, haldokló apját és megmenteni a férje életét.

Helmer kijelenti, hogy Nóra nem érti a világot, amelyben él. Nóra azt feleli, épp azért kell elmennie, hogy megértse. „Ki kell derítenem, kinek van igaza: a világnak vagy nekem.”

Helmer szerint Nórának elment az esze. Nóra kijelenti, hogy még sosem érezte magát ilyen határozottnak, és a döntését tiszta fejjel hozta meg.

Az olvasónaplónak még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 11. oldalra!