„Íme, a világ fejtetőre állt.”

A groteszket nálunk az 1960-as években Örkény István tette rendkívül népszerűvé, részben az Egyperces novellákkal, részben drámáival, legelőször a Tóték (1967), majd a Macskajáték c. művével. A Tóték c. dráma (és kisregényváltozata is) szemléletesen példázza, hogy a groteszk szélsőségesen össze nem illő elemeket társít.

A jellegzetes örkényi világszemlélet és írásmód is ellentétes pólusok paradox együttállásából jött létre, és az örkényi szövegek belső feszültségét pontosan ezek az ellentétes minőségek adják (ráció és irracionalizmus, érzelmesség és józanság, rejtett pátosz és banalitás, lételméleti megközelítés és hétköznapiság).

Örkény megpróbálkozott egy novellában azzal is, hogy szemléletessé tegye a groteszk látásmódot:

„Szíveskedjék terpeszállásba állni, mélyen előrehajolni, s ebben a pozitúrában maradva, a két lába között hátratekinteni. Köszönöm.

Most nézzünk körül, és adjunk számot a látottakról.

Íme, a világ fejtetőre állt.”

Írói hagyatékából előkerült jegyzetében pedig a következőt írta a groteszkről: „A groteszk megingatja a végérvényest, de nem állít egy másik érvényességet a helyébe. Pont helyett mindig kérdőjelet tesz, tehát nem lezár, befejez, hanem utat nyit, elindít.”