A groteszk kifejezés az olasz grotta (= barlang) szóból ered. Ez a szó a 16. századból való, a Róma környéki barlangok akkor felfedezett szokatlan festményeit nevezték így. A groteszk egy esztétikai minőség, amely világszemléletet fejez ki. A szó jelentése: különös, furcsa, torz, megütközést keltően szokatlan.

A groteszk összetett fogalom, több értelmezése van. Egyik értelmezése szerint a groteszk a komikum egyik fajtája. A groteszk ábrázolásmód fő jellegzetessége a szélsőségesen össze nem illő elemek bizarr társítása, ami nevetséges és borzongató hatást kelt.

A groteszk műben a mulatságos és a rút vagy ijesztő elemek egybefonódva keltenek komikus hatást, de úgy, hogy közben érzékeljük a kettősséget a nevetséges és a taszító között. Ez a kettősség a valóságban sokszor fel sem tűnik, de a groteszk épp erre figyelmeztet.

Mivel a tragikum és a komikum is szélsőséges egymáshoz képest, természetes, hogy a groteszk gyakran társítja őket. Ennek megfelelően többen csak eredetét tekintve tartják a groteszket a komikum válfajának.

Ők abból indulnak ki, hogy a komikus hiba, a képzavar, az össze nem illő elemek társultsága a komikum tiszta formáiban feloldódik, míg a groteszkben ez a hiba nemcsak központi erejű, hanem feloldatlan és feloldhatatlan marad, időtlenné emelődik, s bizarrságának megfelelő világszemléletet fejez ki.

A groteszk megjelenítésének lényegi eszköze a szerkezet, melynek minőségét nem az egyedi elemek határozzák meg, hanem ezeknek az elemeknek az egymáshoz való viszonya. Jellemzője az arányok és a tények következetes felforgatása.

A groteszk mű világa zárt, s benne minden lehetséges, nem érvényesek a természet törvényei. Reális és irreális elveszti a jelentését, egymásba folyik. A látszat és a való is egymásba játszanak át, akárcsak a komikum és a tragikum, a torz és a fenséges, az emelkedettség és az alantasság, a naturalizmus és a fantasztikum.

Gyakran ábrázol visszataszító, undort keltő dolgokat, torzságot, rútságot, épít a halottá dermedő élet és a megelevenedő mechanizmus borzongató ellentétére.

Életrehívója az elidegenedettség, belőle következik a szorongás, a félelem, a kétségbeesés látomásos megjelenítése.

Az abszurd művekben is gyakori a groteszk jelleg, de a groteszk fogalma nem azonosítható az abszurddal. Az abszurd egyneműbben fejez ki egyetlen, meghatározott világszemléletet, míg a groteszk nyitottabb és sokarcúbb, s bár mindig van világszemleleti vonatkozása, az nem feltétlenül az abszurddal rokonítható (pl. Örkény István groteszkjeinek világszemlélete kifejezetten vitázik az abszurdéval).

A groteszk jelleg az ide tartozó művek egészét és részleteit is áthatja. Bizonyára a művészetek kezdetétől jelen van, de elvi és gyakorlati szempontból a romantika korában vált megkülönböztetett, fontos kategóriává. A romantikus művekben ugyanis fontos szerephez jutnak a nemegyszer démonikusságig növekvő groteszk elemek (pl. Blake, E.T.A. Hoffmann, Hugo, Poe stb. műveiben).

A francia romantikusok pl. Victor Hugo a Cromwell híres előszavában elvi szempontból is kiálltak a látszólag összeegyeztethetetlen ellentétpárokat vegyítő groteszk létjogosultsága mellett. Jelentős az orosz irodalomban is (Gogol Az orr, A köpönyeg c. műveiben és Csehovnál).

A XX. századi irodalom különösen vonzódik a groteszkhez. Minden műnemben előfordul, az epikában (Kafka regényeiben), a lírában (Morgenstern, József Attila, Weöres Sándor verseiben), de leggyakrabban a drámában, ahol a kezdetektől jelentős (ógörög szatírjáték, vásári komédia, commedia dell’ arte, romantikus színház).

A XX. század második felében a modern és abszurd drámának központi fogalma lett a groteszk (Dürrenmatt, Ionesco, Beckett, H. Pinter műveiben).

A lap aljára értél, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!