Az elemzés vázlata:

● Kafka idegenségélményének forrásai
● Címértelmezés
● Az átváltozás műfaja és stílusa
● Az átváltozás szerkezete
● Cselekménybonyolítás
● Az átváltozás elbeszélésmódja, hangneme, kifejezőeszközei
● Az átváltozás legfontosabb motívumai
● A legfontosabb szereplők és jellemük, változásaik
● Gregor Samsa jellemzése
● Gregor reakciója saját átváltozására
● A többi szereplő reakciója az átváltozásra
● A Samsa család és a féreggé vált Gregor viszonya
● Az átváltozás folyamata
● Gregor meghasonlása: rovar-e vagy ember?
● Kirekesztődés, magány és elidegenedés
● A végkifejlet
● Az elbeszélés értelmezési lehetőségei

Az átváltozás Kafka életművének egyik legfontosabb elbeszélése, melyet a szerző 1912-ben írt, és még életében megjelent (1915). A mű idézetekkel, magyarázatokkal ellátott olvasónaplója ITT található.

Az író e művében leggyakoribb témáját, az elidegenedést dolgozta fel. Az „elidegenedés” lényegében azt jelenti, hogy az emberi kapcsolatok anyagiassá, dologivá válnak, s ezért a társadalom, a világ idegenné és riasztóvá válik az egyén számára, aki teljesen elmagányosodik.

Az elidegenedett társadalom olyan gépezet, amely megöli az egyéniséget, az ember nem lehet önmaga, szerepet kell játszania, és csak egy csavar ebben gépezetben.

Az emberek elszigetelődnek, magányosak lesznek, kapcsolataik eltorzulnak. Jellemük mesterkélt, üres, erkölcsileg romlott lesz. Ez kétségbeesést és bűntudatot eredményez: az emberek önmagukat okolják, amiért részesei ennek az elembertelenedett világnak.

Kafka szereplői keresik, hogyan szabadulhatnának, bár nem hisznek benne, hogy a szabadulás lehetséges. Szeretnének elszökni az átlagostól, a társadalomtól, megszabadulni minden kapcsolattól, de ennek magány és szorongás az ára. Próbálnak kilépni önmagukból, színleléssel, átváltozással megmenteni magukat, ám átváltozásuk öntudatlan öncsonkítás, önbüntetés is egyben.

Mivel a társadalomból kiszakadt, magára maradt ember gyönge, és nem tud magában megmaradni, keresi a visszautat, az emberi kapcsolatokat. Ám kiszakítottsága nemcsak hogy bűnökből ered, de bűnökhöz is vezet.

Műveiben Kafka nagy intenzitással és átéléssel fejezte ki kora alapélményét, az elidegenedést, a magányt, a szorongást, a bizonytalanság érzését. Mindig nehéz témákat választott, a könnyű utakat kerülte. „Nem elégedhetem meg azzal, hogy csak odadugom az ujjam hegyét az igazsághoz” – írta naplójában.

A lét végső értelmét kereste, a kimondhatatlant akarta kimondani. „Mindig valami közölhetetlent igyekszem közölni, valami megmagyarázhatatlant megmagyarázni” – vallotta egyik levelében.

Legfontosabb művei csak halála után jelentek meg, ismertté pedig a második világháború után váltak, amikor az emberiséget érő megrázkódtatások, csalódások és szenvedések fogékonnyá tették az olvasókat Kafka sajátos világára.

Nálunk elsőként Márai Sándor méltatta őt, aki már 1920-ban magyarra fordította Kafka három elbeszélését (Az ítélet, Az átváltozás, Testvérgyilkosság). Ekkor az énvesztés számított a nagy élménynek, míg a 60-as években a labirintusélmény vált fontossá.

Kafka idegenségélményének forrásai

Az irodalomtörténészek Kafkát az elidegenedés, a magányérzet, a szorongás, a létbizonytalanság és a létfenyegetettség klasszikusának tartják. Első írásától az utolsóig ezt az egyetlen témát variálta: az ember helyzetét a neki idegen világban.

Idegenségélményének életrajzi háttere van. Csehországban élő, német nyelvű, zsidó származású író volt, akit életében csak egészen szűk baráti társaság ismert. Idegenségélménye egyrészt zsidó volta miatt alakult ki, másrészt német anyanyelve miatt, amellyel egy kisebbség tagjának számított a cseh nyelvű közegben.

Mindenhol idegen maradt, mivel az Osztrák-Magyar Monarchia állampolgára volt, de a csehek között német, a németek között pedig zsidó. Egész életében idegennek, sehova sem tartozónak érezte magát.

„Az én környezetemben lehetetlen emberi módon élni” – írta szerelmének, Milena Jesenskának, aki szerint Kafka képtelen volt hazudni vagy lerészegedni, ezért olyan volt, mint a meztelen ember a felöltözöttek között.

Családjától is korán elidegenedett. Hatalmas testi erejű, erős akaratú apjától nagyon félt: Hermann Kafka valóságos zsarnok óriássá vált a fia szemében (bizonyára nem véletlen, hogy Az átváltozás hősének, Gregor Samsának is erős egyéniségű apja van). Néhány barátot leszámítva Kafka magányosan élt, és ezt az egyedüllétet büntetésként fogta fel.

Idegenségélményének másik forrása a munkája volt. Egy munkás-balesetbiztosító intézet hivatalnokaként közelről figyelhette meg a bürokrácia gépezetét, amelynek működése későbbi regényeit ihlette. A hivatal valamiféle mitikus szörnyeteggé, embertelen, dehumanizáló hatalommá nőtt a képzeletében.

Úgy érezte, az ember magára hagyottan és kiszolgáltatottan él egy olyan világban, amit nem ért. „Olyan törvények uralkodnak rajtunk, amelyeket nem ismerünk” – írta. Műveiben ezeket a felszín alatt működő, rejtélyes erőket és a hatalmukban vergődő embert jelenítette meg.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!