Egy nap a bejárónő félig nyitva hagyja az ajtót, így Gregor látja, hogy az albérlők komoly, körszakállat viselő, tisztaságmániás urak, akiknek az anya és Grete készítik el a vacsorájukat, és akik visszaküldik a húst, ha nem elég omlós.

Az albérlőkről nem sokat tudunk meg azon kívül, hogy komoly urak, akik szeretnek fontoskodni, és szakállat viselnek. Szerepeltetésükkel Kafkának az lehetett a célja, hogy érzékeltesse, milyen mélyre juttatja Samsáékat a szegénység: már nem ők az urak a saját otthonukban, otthon is alkalmazkodniuk és udvariaskodniuk kell. Az albérlők ugyanolyan terhet jelentenek nekik, mint Gregor: ugyanúgy gondoskodni kell a szükségleteikről, és saját igényeik elé kell helyezni az igényeiket.

Az evés sokféle zaja közül Gregorra a fogak rágása teszi a legmélyebb benyomást, mivel neki már nincsenek fogai. Rájön, hogy van étvágya, de nem olyasmire, amit az emberek esznek, és amit rágni kell.

„Lám, ezek az urak milyen jól táplálkoznak, én meg majd fölfordulok!”

A 3. részben számos szövegszerű utalás van arra, hogy Gregor holtfáradt, alig mozog, alig él, ez a kifejezés („fölfordulok”) pedig egyenesen azt jelzi, hogy Gregor érzi, hogy haldoklik. Ezek a gyakori utalások a halálra a valóságos halált jelzik előre.

Az is feltűnő, ahogy Kafka kiemeli az albérlők és Gregor közti ellentétet. A szöveg arra késztet minket, hogy feltegyük magunkban a kérdést: rendben van-e az, hogy az emberi életet értékesebbnek tartjuk a rovarénál, még akkor is, ha az a rovar történetesen az egyik családtagunk?

Ezen az estén megszólal a hegedű is a konyhában (Grete most először hegedül Gregor átváltozása óta). Az albérlők már épp végeztek a vacsorával, és behívják Gretét a nappaliba, hogy játsszon nekik.

Erre megjelenik a család, az apa hozza a kottatartót, az anya a kottát, Grete a hegedűt. A szülők, akik most először adnak ki szobát, túl udvariasak az albérlőkkel: le sem mernek ülni a saját székükre. Az apa az ajtónak támaszkodik, az anya a sarokban ül le.

A lány játszani kezd, Gregort közelebb vonzza a zene. Nem érdekli, az albérlők meglátják-e vagy sem, pedig teljesen elborítja az a por, ami a szobáját is belepi: cérnát, hajszálakat és ételmaradékot hurcol magával az oldalán és a hátán.

„Nem is igen csodálkozott, hogy az utóbbi időben ennyire nincs tekintettel a többiekre; azelőtt büszke volt rá, hogy milyen figyelmes.”

Gregort lassanként már egyáltalán nem érdekli, ki mit gondol, de ez nem is csoda. Az, hogy most már kevésbé figyelmes a családja iránt, lehet a magány, az elszigeteltség, a letargia és az elhanyagoltság következménye is, de az is lehet, hogy a rovarösztönök dolgoznak egyre erősebben benne. Egyébként nem is lehet tőle túl sok figyelmességet várni, hiszen rovarként nagyon korlátozott a cselekvési lehetősége.

Régen a szőnyeghez dörzsölte a hátát, úgy tisztálkodott, de mostanra már annyira közömbös minden iránt, hogy nem érdekli, ha koszos.

Gregor ezen a ponton már nagyon szánalomra méltó. Az 1. részben még voltak pillanatok, amikor jól érezte magát a rovartestben, de annak most már örökre vége. A 3. részben teljesen legyőzöttnek tűnik: látszik, hogy feladta.

Az albérlők nem sokáig hallgatják a zenét, mert sokkal szebb vagy szórakoztatóbb hegedűjátékot vártak. Beszélgetve félrevonulnak az ablakhoz. Pedig Gregor szerint Grete nagyon szépen játszik.

„Hát állat ő, hogy ennyire megragadja a zene? Úgy érezte, most látta meg az utat, amely az áhítozva keresett, ismeretlen táplálékhoz vezet.”

Gregor tehát úgy gondolja, Grete hegedűjátéka azért van rá ilyen nagy hatással, mert az állatokat jobban megragadja a zene, mint az embereket. Ezzel Kafka valószínűleg arra a hiedelemre utal, hogy az állatokra a zene valamiféle transzcendens hatással van.

És mi lehet az ismeretlen táplálék, amire Gregor régóta áhítozik? Az elemzők szerint a zene egyfajta szellemi táplálék, Gregor tehát a zenén keresztül a művészet élvezetét fedezi fel. 

Az olvasónaplónak még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 19. oldalra!