A dologból Gregor jön ki rosszul, mert míg az apja egyet lép, neki sok mozdulatra van szüksége. Már emberként se volt jó tüdeje, és most is hamar elkezd légszomja lenni.

De a helyzet akkor fajul el, amikor az apja elkezdi almákkal dobálni. Először nem céloz pontosan, de aztán az egyik alma egyenesen Gregor hátába csapódik. Gregor hihetetlen nagy fájdalmat érez, érzékei összezavarodnak és elnyúlik a padlón.

Újabb eset, amikor a fizikai fájdalom mentálisan megbénítja Gregort: nem tud gondolkozni, sem cselekedni.

Mielőtt elvesztené az eszméletét, még látja, hogy anyja berohan és ráveti magát az apjára. Kigombolt szoknyái sorra lecsúsznak, Grete ugyanis levetkőztette, amikor elájult, hogy szabadabban lélegezhessen. Az anya Gregor életéért könyörög az apának.

Érdemes ezt a részt pontosan, szövegszerűen idézni:

„Utolsó pillantásával még látta, amint felrántják szobájának ajtaját, és kiáltozó húga előtt besiet anyja (…), odarohan az apához, és útközben sorra lecsúsznak róla kigombolt szoknyái; szoknyáiban megbotolva ráveti magát az apára, és átkarolva, teljesen eggyé válva vele – Gregor szeme ekkor már felmondta a szolgálatot –, kezét az apa nyakán összekulcsolva Gregor életéért könyörög.”

Valamiféle freudi melodráma bontakozik itt ki végül: az anya majdnem ruhátlanul öleli át az apát, „teljesen eggyé válva vele”? Ebben kétségtelenül van valami szexuális töltet. (Persze szövegszinten meg van magyarázva, hogy Gregor azért látja „eggyé válva” az apját és az anyját, mert a látása elhomályosul és minden összefolyik a szeme előtt.)

Az anya már-már nevetségessé válna, ahogy megbotlik a lecsúszó szoknyáiban, ha nem ő lenne az, aki pártját fogja Gregornak, és ezzel morálisan a többiek fölé nő. Ő az, aki vállalja a felelősséget szülőként, és emlékezteti rá az apát, hogy Gregor még mindig a fia, akkor is, ha bogárrá változott.

Az olvasónaplónak még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 15. oldalra!