„Szabadság, egyenlőség, testvériség”: a felvilágosodás politikai vonulata

Nemcsak a vallás hittételei, hanem a társadalmi rend intézményei, törvényei és szokásai is elavultak voltak a felvilágosodott gondolkodók szemében.

Ésszerűtlennek tartották azt, hogy a születése, származása okán bárki is felsőbbrendűnek tarthassa magát és kiváltságokat élvezzen. Ezzel konkrétan a nemesi rangok és kiváltságok jogosságát vonták kétségbe, amelyek szerintük ellenkeznek a józan ésszel és a természet törvényével.

Ezért a felvilágosodás különös hangsúlyt fektetett a „szabadság, egyenlőség, testvériség” jelmondatra, amely a demokrácia legalapvetőbb értékeit foglalja magában.

Érthető módon szemben állt a feudalizmussal és annak legfejlettebb államformájával, az abszolutizmussal is (az abszolutizmus vagy egyszemélyi uralom a hanyatló feudalizmus és kezdődő kapitalista időszak között kialakuló társadalmi rendszer, melyben az uralkodó korlátlan hatalommal rendelkezik).

Az abszolutizmust a felvilágosodás hívei elnyomó rendszernek látták (melynek lényegét tökéletesen összefoglalja a francia XIV. Lajos, a Napkirály híressé vált mondása: „L’état, c’est moi”, vagyis „Az állam én vagyok”).

Létezett azonban ún. „felvilágosult abszolutizmus”, amely első hallásra ellentmondásnak tűnik. Hogyan lehet valaki egyszerre felvilágosult is és abszolutista is?

Ez a kifejezés valójában abszolút uralkodókat jelöl, akik nem voltak igazán a felvilágosodás hívei, viszont nem is vetették el teljesen azt: bizonyos elemeket átemeltek belőle saját abszolutista rendszerükbe.

A felvilágosult egyeduralkodók felülről jövő reformokkal próbálták korszerűsíteni az országukat: infrastruktúra javítása, közigazgatás és adózás egyszerűsítése, oktatási rendszer korszerűsítése, egyház hatalmának visszaszorítása. Az uralkodói hatalmat küldetésnek tekintették, amelynek célja a nép érdekében való munkálkodás, s ezt a feladatukat akár zsarnoki módszerekkel is elvégezték (a rendi országgyűlés összehívása nélkül, rendeletekkel kormányoztak).

Ezt tette például II. Katalin orosz cárnő, II. Frigyes porosz uralkodó, Mária Terézia osztrák császárnő és magyar királynő, valamint fia, II. József. A felvilágosult abszolutizmus Kelet-Közép-Európában, Skandináviában és a Pireneusi-félszigeten, valamint Itáliában létrejövő kormányzati forma volt a 18. században.

A felvilágosodás gondolkodói a vallási toleranciát hirdették (többek között Voltaire is e mellett érvelt) és a szabadságjogok kiterjesztését követelték (úgy mint: élethez, biztonsághoz, tulajdonhoz való jog, a szólás szabadsága, a vallásszabadság, a választójog).

Arról ellenben viták voltak, hogy céljaikat hogyan érjék el: óvatos, lassú reformokkal vagy radikális változtatással (forradalommal)? És ha megdöntötték az abszolút monarchiát, milyen államforma legyen helyette: alkotmányos monarchia vagy köztársaság?

Abban sem volt egyetértés, hogy a gazdaság jellege milyen legyen: fiziokrata (mezőgazdasági) vagy merkantilista (ipari)?

A fiziokratizmus elvét vallották François Quesnay (1694-1774), aki XV. Lajos király orvosa és közgazdász is volt, valamint Anne Robert Jacques Turgot (1727-1781), francia közgazdász, XVI. Lajos minisztere.

Quesnay úgy gondolta, a gazdaságot nem kell mesterségesen szabályozni, hanem hagyni kell, hadd menjen a maga útján. Szerinte az állam feladata a piac normális működésének a biztosítása. Turgot a szabad kereskedelmet támogatta és a protekcionizmus ellen lépett fel.

A felvilágosodás elveit a gazdaságra alkalmazó munkák közül meg kell említeni Adam Smith Modern közgazdaságtan című művét, mert ebben jelent meg először az a piaci szemlélet, amely a mai napig használatos maradt. Kimondta, hogy egy termék árát a kereslet-kínálat törvénye szabja meg. Szerinte mindegy, hogy fiziokrata vagy merkantilista a gazdaság, a fő cél az érték előállítása (egy termék értékét az szabja meg, hogy mennyi munka van benne).

A felvilágosodás hívei és tudósai többnyire nem voltak forradalmárok, csak reformokat akartak.

Hittek abban, hogy eszményeiket erőszak és vér nélkül is meg lehet valósítani: elég felnyitni az emberek szemét, megmutatni nekik az igazságot. Elképzelésük, miszerint a tudományok terjesztése már önmagában elég lesz a társadalom megváltoztatására, később illúziónak bizonyult. Ma már naivnak tűnő optimizmussal hirdették a jobb, igazságosabb, emberségesebb világ eljövetelét.

Bár ők maguk nem voltak forradalmárok, elveik mégis forradalomhoz vezettek, az 1789-es nagy francia forradalom az ő eszméiket tűzte zászlajára. A francia forradalom szinte minden irányzatának, vezetőjének megvolt a maga felvilágosodás kori példaképe, pl. Montesquieu eszméit Saint-Just, Rousseau gondolatait Robespierre tette magáévá.

A forradalom előzménye a szabadkőműves mozgalmak megindulása volt 1717-ben.

A szabadkőművesek a középkori templomépítő céhek mintájára nevezték így magukat, csak ők nem valóságos, hanem képzeletbeli templomot építettek: egy igazságos államot szerettek volna létrehozni. Az ő mottójuk volt elsőként a „szabadság, egyenlőség, testvériség”.

De hiába harcoltak nemes célokért, megítélésük ellentmondásos volt. Gyanakvást keltett ellenük, hogy titkos szervezetként működtek, ahol a vezetőt mesternek kellett szólítani, és ahol titkos beavatási szertartások voltak. Titkosságuk miatt többször betiltották őket. Az első szabadkőműves társaság az 1717-ben alakult Nagypáholy volt.

A lap aljára értél, a folytatáshoz kattints a 7. oldalra!