A fabula (latin szó, jelenése: „kitalált történet”, „mese”, fabulista: „meseköltő”) egy epikus műfaj, versben vagy prózában írt tanmese. Maga a mese egy tanulságos, példázatul szolgáló, gyakran csodás és naiv elemekkel átszőtt, kitalált történet, melynek szereplői sokszor emberi tulajdonságokkal felruházott állatok (lásd: állatirodalom). Gyökerei az ősköltészet állatmítoszaihoz és állatmondáihoz nyúlnak vissza.

A mese szó használatos általában minden kitalált, azaz nem valóságos történetre, különösen azokra, amelyeknek kitalált volta a csodás, naiv elemek miatt nagyon szembeszökő.

A mese szó poétikai jelentései is közel állnak a közhasználatban forgó jelentéséhez:

• minden olyan műnek az anyaga, amelynek cselekménye, eseménysora van, legyen akár drámai, verses vagy prózai alkotás. Mivel a latin poétikában a fabula az epikus és drámai művek fiktív, cselekményes elemeinek sora, sok nyelvben ennek alapján az irodalmi köznyelv ma is használja a fogalmat a mű meséje értelmében. Azaz a mese vagy fabula nem más, mint az irodalmi mű cselekménye, a benne előadott események szövevénye.
• az epikus irodalomnak azok a műfajai, amelyeknek a cselekménye, eseménysora valószerűtlen, pl. tündérmese, tanító mese, találós mese. Ezek közül a tündérmese alakult ki először, melynek célja csupán a szórakoztatás, mulattatás volt. Ebből ágazott ki a tanító mese, melynek szereplői leggyakrabban állatok.

A mese megkülönböztető jegye a valószerűtlenség. Minden más műfaj arra törekszik ugyanis, hogy a kitalált történetet valósághűnek, hitelesnek tüntesse fel. A mese ezzel szemben bevallottan és szándékoltan ad elő olyan történetet, amely távol áll a valóságtól. Szereplői a legfantasztikusabb kalandokat élik át, képzeletszülte alakokkal kerülnek kapcsolatba (pl. törpék, óriások, tündérek, manók, sárkányok).

Sokszor szövegszerű utalás is van a mesében arra, hogy kitalált történet következik: „Egyszer volt, hol nem volt…”. Emellett az események hihetetlen volta, valószínűtlensége is világosan mutatja, hogy kitalált történetről van szó. A mesék gyakran ruháznak fel emberi tulajdonságokkal állatokat, növényeket, tárgyakat.

A mese két fajtája a népmese és a műmese.

• A népmese szóbeli irodalom, amely szájhagyomány útján maradt fenn. A népmesék áttételes formában a nép boldogságvágyát és demokratikus érzelmeit fejezik ki: igazságot szolgáltatnak az egyszerű, szegény, becsületes, de furfangos és talpraesett hősöknek, megbüntetik a hamisságot, álnokságot, élősködést. Az európai kultúrkör népmeséinek jó tulajdonságokkal rendelkező főhőse hosszabb próbatétel után általában elnyeri jutalmát.

Bizonyos alapmotívumok majdnem minden nép meséiben megtalálhatók, pl. három testvér, három próba, gonosz mostoha, különböző varázslatok és varázsos eszközök. Ez azt bizonyítja, hogy a szájhagyomány útján terjedő népmese átlépte az országhatárokat is.

Ez a magyar népmesékre is igaz. Bizonyos alapmotívumok (lényegében azonos figurák, cselekménysorok) a környező népek, de más, pl. keleti népek meséiben éppúgy megtalálhatók, mint a magyar népmesékben.

A népmeséket Európában csak a 18. századtól kezdték rendszeresen gyűjteni és lejegyezni.  Módszeres gyűjtésük a 19. század elején, a romantika korában indult meg. A franciák legnevezetesebb mesegyűjtője Charles Ferrault, a németeké Jacob Grimm és testvére, Wilhelm Grimm.

A keleti népmese világhírű gyűjteménye a 16. századból való Ezeregy éj. A keleti tanító mesék nevezetes gyűjteménye az 5 könyvből álló hindu Pancsatantra.

A lap aljára értél, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!