Az elbeszélői nézőpont az epikus művekben
Az elbeszélői nézőpont az elbeszélő művek elemzésénél használt fogalom. Azt fejezi ki, hogy mit lát az elbeszélő.
Az elbeszélői nézőpontot a fokalizáció jellegével határozzuk meg, amely lehet belső, külső és zéró fokalizáció:
- belső fokalizáció: az elbeszélő azonosul az egyik szereplővel, tehát az elbeszélő nézőpontja megegyezik annak az adott szereplőnek az nézőpontjával, és az olvasó sem tud meg többet, mint amennyit a szereplő tudhat
- külső fokalizáció: az elbeszélő kívülről látja az eseményeket.
- zéró fokalizáció: a mindentudó elbeszélő nézőpontja.
Az elbeszélői nézőpont feltárja az író, a narrátor, az elbeszélt történet és az olvasó viszonyrendszerét is. Ezt a viszonyrendszert az alábbi szempontok vizsgálatával lehet meghatározni:
- ki beszél az olvasóhoz és hányadik személyben (beszélhet az író, egy vagy több szereplő, de az is lehet, hogy senki)
- milyen a beszélő viszonya az elmondott történethez
- milyen közlésformákon keresztül juttatja el a beszélő a történetet az olvasóhoz
- milyen fokú távolságot teremt a beszélő az elmondott történet és az olvasó között
Mindezek alapján az elbeszélői nézőpontnak az alábbi fő típusait különböztetjük meg:
- mindentudó elbeszélő: az író első személyben, mindentudó narrátorként, hosszabb-rövidebb kommentárokban rendszeresen megmutatkozva adja elő a történetet (pl. Tolsztoj: Háború és béke, Thomas Mann: A varázshegy, Móricz Zsigmond: Erdély)
- visszaemlékező elbeszélő: a beszélő a történések egyik tanúja volt, aki visszaemlékezik. Az író ebben az esetben közvetlenül nem mutatkozik meg. Az elbeszélő, mivel tanú, nem tudhat mindent (pl. Mikszáth Kálmán: Gavallérok, Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby)
- főszereplő elbeszélő: a történet mesélője a történet főszereplője is egyben, így nézőpontja szubjektív, az elbeszélés menetét a szubjektivitás is kormányozza (pl. Thomas Mann: Doktor Faustus, Németh László: Iszony)
- formálisan nem jelenlevő elbeszélő: ha a szerző figyelme a szereplő(k) tudati történéseire irányul, s az előadásmód harmadik személyű és múlt idejű, akkor formálisan már eltűnik az elbeszélő, de közvetítői jelenléte még érzékelhető (pl. James Joyce: Ifjúkori önarckép)
- egyáltalán nem jelenlevő elbeszélő: több fajtája van.
- az író teljesen el is tűnhet a szereplők tudatában, és a múlt idejű előadásmódot jelen idejű váltja fel (pl. James Joyce: Ulysses zárófejezete)
- a cselekmény dramatizáltsága is lehet teljes körű vagy arra törekvő, aminek következtében eltűnik az elbeszélő (pl. Hemingway több elbeszélése)
- a nem jelenlevő elbeszélőt személytelen filmfelvevő-megfigyelő is helyettesítheti (pl. Dos Passos regényei, Mészöly Miklós: Film)
A modern művekben a lezáratlanság, a nyitottság éppen a mindentudó narrátor hiányából vagy hitelvesztéséből (amikor a narrátor nem szavahihető) adódik.
Az egyes formák keveredhetnek is egymással, mindegyiknek vannak előnyei és hátrányai.
A lap aljára értél, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!
Hozzászólások
Az elbeszélői nézőpont az epikus művekben — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>