A Danaidák (vagy más néven Danaiszok) a görög mitológiában Danaosz argoszi király lányai voltak, azaz Danaosz ötven lányát nevezzük Danaidáknak. Danaosz eredetileg Líbiában uralkodott, Bélosz egyiptomi király fia volt. Bélosz úgy osztotta ketté fiai között az országát, hogy Danaosz kapta a nyugati felét, Líbiát, Aigüptosz pedig a keletit, Arábiát.

Danaosznak ötven lánya volt, Aigüptosznak pedig ötven fia. A Danaidák nem voltak közönséges lányok, hanem amazonszerű nők, bár sosem illették őket ezzel a megnevezéssel. Ötven harcias, férfigyűlölő hajadon voltak, akiknek nem női hangjuk volt, jeleskedtek a harckocsijátékokban, vadásztak az erdőkben, máskor datolyát, fahajat és tömjént szedtek.

Fivére, Aigüptosz azt követelte Danaosztól, hogy az ötven lányát adja feleségül az ő ötven fiához. Danaosznak nem tetszett ez a terv, ő meg a lányai féltek Aigüptosztól és a fiaitól. Amikor bátyja háborút indított ellene, Danaosz megépítette az első ötvenevezős hajót és lányaival Argoszba menekült, ahol menedékre találtak üldözőik elől.

Az Inakhosz folyó partján fekvő Argoszban Gelanór volt a király, akitől Danaosz visszakövetelte az uralmat, hiszen mégiscsak Inakhosz, a folyó és őskirály ivadéka volt.

Azon a napon, amikor a népnek állást kellett foglalnia Danaosz követelésével kapcsolatban, egy farkas támadta meg az argoszi tehéncsorda vezérbikáját és harcban legyőzte. A nép a legyőzött bikában saját királyát látta, a farkasban az idegent, vagyis Danaoszt, és elfogadta az istenek döntését. Így lett Danaosz egy népszavazás eredményeként Argosz királya.

Aigüptosz fiai azonban ide is utána jöttek seregükkel, ezért Danaosz végül engedett a kényszernek, és látszólag beleegyezett a tömeges esküvőbe. Lányait kisorsolta a kérők közt, majd egy-egy tőrt adott minden lányának azzal a paranccsal, hogy a nászéjszakán öljék meg alvó férjeiket.

A lányok egy kivétellel valamennyien hűségesek maradtak apjukhoz: negyvenkilenc menyasszony meggyilkolta a vőlegényét. Egyedül Hüpermnésztra nem engedelmeskedett az apai parancsnak, mert ő megszerette a mátkáját. A meggyilkolt férjek (unokatestvéreik) fejét levágták és a Lerna vizébe dobták, mely attól fogva negyvenkilenc forrásból szökik elő.

Férje iránti odaadása azt jelentette, hogy Hüpermnésztra hűtlen lett apjához és testvéreihez, ezért Danaosz másnap börtönbe vetette és bíróság elé állította. A lány védelmét maga Aphrodité, a szerelemistennő vállalta.

Hüpermnésztra férje, Lünkeusz már hajnalhasadás előtt a szomszédos Lürkeiába menekült, ahonnan tűzjeleket adott. A megszabadult Hüpermnésztra Larissza fellegvárából válaszolt neki.

Zeusz parancsára Athéné és Hermész megtisztította a negyvenkilenc Danaidát a gyilkosság bűnétől. Ezután Danaosz atlétikai versenyeket rendezett és lányai közül negyvennyolcat a versenypálya célpontjába állított. Kezüket győzelmi díjként nyerhették el a futók. (A negyvenkilencedik lány Amümóné volt, a „makulátlan”, akit Poszeidón isten mentett meg egy szatírtól, így Poszeidón lett a vőlegénye.)

Később Lünkeusz megölte a Danaidákat (Hüpermnésztra és Amümóné kivételével valamennyit, azaz negyvennyolc asszonyt) és apjukat, Danaoszt. Így bosszulta meg fivérei halálát.

Danaosz után Lünkeusz lett Argosz királya. Hüpermnésztra és ő nagy héroszok, Perszeusz és Héraklész ősanyja és ősapja lettek. (Dédunokájuk Danaé, ükunokájuk Danaé és Zeusz fia, Perszeusz volt.)

A férjgyilkos asszonyok az alvilágban azt a büntetést kapták, hogy repedt korsókban kell szüntelen vizet hordaniuk és egy feneketlen edénybe önteniük. A Danaidák megtölthetetlen korsói közmondásossá váltak.

Maga Danaosz névadója lett a danaoszok népének, ami Homérosz korában és a rómaiaknál nemcsak az argosziakat jelentette, hanem az akhájokat, ill. a görögöket általában.

A Danaidák Argoszba érkezését és az ezt követő eseményeket Aiszkhülosz vitte színre Oltalomkeresők c. tragédiájában. A Danaiszok c. darabjában pedig azt a történetet örökítette meg, amikor Hüpermnésztra bíróság elé áll, amiért vétkezett apja és testvérei ellen.

A Danaidák szomorú alvilági sorsát festi meg Babits Mihály A danaidák c. korai versében, melynek sorai a víz hömpölygésének ritmusát idézik. De idézhetnénk Esti kérdés c. költeményét is, amelyben számos mitológiai utalást találunk: „minek az árok, minek az apályok / s a felhők, e bús Danaida-lányok / s a nap, ez égő sziszifuszi kő?”