Ebben a fennkölt hangszerelésű versszakban is találunk ellentéteket, például a „bölcs” és a „setét hegyek” között: a szellemi világosság a fizikai sötétségben keres menedéket és vigaszt.

A költő felvilágosult, tanult ember, aki méltán nevezi magát bölcsnek, s ez a ragyogó szellemű ember csak a sötét természetben, a sötét hegyekben talál társra (ami nem őrá, hanem a társadalomra nézve szégyen).

Abban, gondolom, hogy semmi jussal
     Ellenkezni nem fogok,
Hogyha én egy megvetett virtussal
     Itt egy kőben helyt fogok,
S e szigetnek egy szögében,
Mint egy Russzó Ermenonvillében,
     Ember és polgár leszek.
     Ember és polgár leszek.

A sértett önérzet ebben a szakaszban üti fel a fejét igazán.

Semmi jussal nem fogok ellenkezni, írja Csokonai, vagyis senkinek a jussát, birtokát háborítani nem fogja (a vers korábbi változatában „földesúri juss” szerepelt), ha egy kőpárnára lehajtja a fejét itt, Tihanyban.

Méghozzá ezt „megvetett virtussal” teszi: ez a jelzős szerkezet (oximoron) önmagában is ellentétet hordoz; a virtus (erény) a költő öntudatát fejezi ki, a megvetettség kilátástalan helyzetére utal, az őt lenéző világra.

A vers eredetileg radikálisabb hangulatú volt, mint amilyennek a végleges változatot érezzük, s épp ez a versszak feltehetőleg azért módosult, hogy a vers megjelenhessen nyomtatásban: Csokonai kivette a „földesúri juss”-t a szövegből (eredeti verssor: „Abba tán a földesúri jussal / Ellenkezni nem fogok”), hogy ne sértse meg a nemességet.

De az se zárható ki, hogy a módosítás oka csupán az, hogy a költő lírai modora sokat szelídült addigra, amikor ez a második változat készült (az 1790-es évek végére egyre jobban távolodott a radikalizmustól).

Igaz, azért mégiscsak megőrzött valamit a vers radikalizmusából, minthogy az eredeti változatban nem szereplő „tiran törvény”-t beleírta a 6. versszakba.

Egyébként a földesúr kivétele szerencsés módosítás volt, bármilyen okból történt is, mert a „semmi jussal” általánosabb érvényű szószerkezet, mint a „földesúri jussal”: jelentéstartományába több tartozik bele, így visszautal a vers első felében felhalmozott sértésekre és a megbántottságra.

Költői öntudatra, emberi méltóságának megőrzésére vall, hogy a fiatal Csokonai az öreg Rousseau mellé emeli magát, őhozzá hasonlítja magát, minthogy érzi a rokonságot kettejük sorsa között.

Rousseau élete végén vélt vagy valós üldözői elől Ermenonville-ben talált menedéket, ahol önkéntes száműzetésben élt, ugyanígy szeretné Csokonai a Tihanyi-félsziget egy szegletében meghúzni magát. Ezzel fáradtságát, keserűségét, visszavonulási szándékát akarta jelezni, de nem akárhogy, hanem önérzettel, fölénnyel, emelkedetten. 

Ezután pedig programszerűen kimondja, hogy „ember és polgár” akar lenni. Mit jelent ez?

Az ember és polgár szókapcsolat egyrészt Csokonai ars poeticája, másrészt személyes vágyát is kifejezi a teljes életre.

A „polgár” a francia forradalom és a jakobinus mozgalom szellemében a jogait számon tartó, szuverén, közéleti embert jelenti, aki tesz a jó ügyért; az „ember” pedig olyan személy, aki sokoldalúan képzett, művelt, mohón tanul és mind a közéletben, mind magánéletében megvívja harcait.

De milyen irónia van abban, hogy a költő az emberektől távol, magányosan akar ember lenni, s a társadalomból kivonulva akarja megvalósítani a köz hasznáért munkálkodó polgári létet!

Ezzel nem mást mond, mint azt, hogy vissza akar vonulni ugyan, de közben a tevékeny életre való igénye nem szűnt meg. Ez itt még egyelőre feloldhatatlan ellentmondás a versben, viszont érthetővé teszi a következő versszak elejét:

Itt tanúlom rejtek érdememmel
     Ébresztgetni lelkemet.
A természet majd az értelemmel
     Bőlcsebbé tesz engemet.

Mire is utal a „rejtek érdem”, ez a különleges jelzős szerkezet, melyből szintén kiérezhető a költő megbántottsága?

Két értelme is van: egyrészt a „rejtek” egy rejtekhely (amire a költő vágyik), amely a rejtett életet, az emberek elől való elrejtőzést lehetővé teszi.

Ugyanakkor erre a rejtekhelyre szorul, elrejtőzésre kényszerül az érdem is, s ez a gondolat átvezet a szintagma (szószerkezet) másik értelmezéséhez: a „rejtek érdem” nem más, mint rejtett, mások által meg nem látott, fel nem ismert képesség, érték, érdem. Az, hogy rejtek, nem jelenti, hogy elveszett volna, csak azt, hogy rejtve maradt tehetsége. Nem ismeri el a világ.

Viszont ez az el nem ismert, rejtve maradt érdem alkalmas arra, hogy a költő „ébresztgesse” vele saját lelkét, vagyis – az emberré és polgárrá válás programjának kontextusában értelmezve – általa lelkierőt gyűjtsön.

De jelentheti az alkotó élet igényét is: ez a „rejtek érdem” munkára serkenti őt, növeli öntudatát, újra megteremti lelki egyensúlyát.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 8. oldalra!