A témamegjelölő, minőségjelzős cím egy tartózkodó kérést ígér nekünk: vagyis azt várjuk, hogy egy félénk, nem túl követelő, visszafogott, udvarias, szerény, gyengéd kérlelés lesz a vers témája.

Ez a cím gyakorlatilag a vers célját nevezi meg, ami nem más, mint a lánynak való udvarlás. A vers korai változatának címe Egy tulipánthoz volt: ott a címben egyszerűen csak megnevezte a címzettet; ez az új cím jóval árnyaltabb, bonyolultabb, jelzős szerkezetű. 

Miért változtatta meg vajon Csokonai Tartózkodó kérelemre az eredeti – Egy tulipánthoz – címet?

Nos, ennek oka egyszerűen az volt, hogy a Lilla-kötet összeállításakor szüksége volt egy olyan versre, amely a bizonytalanságot, a várakozást fejezi ki.

A ciklus ugyanis egy szerelem történetét hivatott felidézni három részben:

az első könyvben a kezdődő érzelmet írja meg (amikor még csak kérleli, ostromolja Lillát), a másodikban a boldog szerelmet (a kölcsönös, viszonzott érzelem örömét), a harmadikban a szerelmi bánatot, kedvese elvesztésének fájdalmát.

Nagyon ügyelt rá, hogy a ciklus darabjai logikusan álljanak össze: a versek hangulata kövesse az érzelemváltozást.

Na mármost, a XV. darab helyére olyan vers kellett, amely még a kezdődő, de boldognak ígérkező szerelmet fejezi ki, ezért Csokonai azt látta legegyszerűbbnek, ha egy korai, még Lilla előtti versét dolgozza át, hogy illeszkedjen a ciklusba.

Azért változtatta meg a címet, hogy a beteljesült szerelem helyett a még csak epekedő szerelmes érzéseit sugallja: a „tartózkodó” jelzővel a szerelem egy korábbi szakaszának visszafogottságát akarta kifejezni.

Más apróbb szövegváltoztatások is jelzik ugyanezt a törekvést, pl. a „Te lehetsz írja sebemnek” sor eredetileg „Te vagy orvossa sebemnek” volt. Egyből feltűnik a különbség: a bizonyosságot jelző, jelen idejű, kijelentő módú létigét („vagy”) bizonytalanságra utaló, feltételes módú, jövő idejű ható igével („lehetsz”) váltja fel, és az orvosból csupán gyógyír lesz.

Vagyis az eredeti változatban az égető szerelem fájdalmát enyhíti a kedves, az átdolgozott változatban azonban nem biztos az enyhülés: a leány lehet gyógyír, de csak ha teljesíti a költő kérését.

A lényeg tehát az, hogy az Egy tulipánthoz című vers (az eredeti szöveg) a beteljesült, boldog szerelemről szólt, de Csokonainak nem ilyen versre volt szüksége, ezért átdolgozta.

A Tartózkodó kérelem még csak az udvarlás szakaszában levő, kínzó, be nem teljesült vágyakkal, reményteljes várakozásokkal teli, epekedő szerelmet jeleníti meg. A változtatásra azért volt szükség, mert a versnek cikluskitöltő szerepet szánt Csokonai a Lilla-kötetben.

Az átdolgozás után a régebbi változatot sem semmisítette meg: az Egy tulipánthoz eredeti formájában bekerült Ódák című könyvébe, amely először 1805-ben jelent meg.

Szerkezetileg az látjuk, hogy az első versszak a költőről szól, az ő lelkiállapota, érzelmei fejeződnek ki benne. A felvázolt vershelyzet szerint a lírai én szenved, mert nem tudja, viszontszeretik-e.

A második strófa a kedveséről szól, akit metaforákkal mutat be, s akinek szépségét méltatja, vagyis udvarol neki.

Végül az utolsó versszak témája ismét Csokonai, aki előadja magát a kérést: szerelmének viszonzását kívánja a lánytól.

A vers hangvétele epekedő, vágyakozó, sóvárgó, ugyanakkor finomkodó és gyöngéd is. Lényegében egy udvarlóversről van szó, s ehhez illeszkedik a hangnem.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints az 5. oldalra!